DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom, nagyon nehéz egy ilyen késői órában reagálni olyan képviselői indítványokra, amelyeket... - meggyőződésem, hogy talán azokat a sötét gondolatokat, amelyeket tükröz, talán éppen ezek a késői órák involválnak.
Meggyőződésem, hogy mindaz, amit Bauer képviselő úr itt elmondott, tulajdonképpen egy olyan szofisztikai párviadalnak, párharcnak az eredménye, amely igen távol áll a polgári kormánytól. Én személy szerint is abban a helyzetben vagyok, hogy, azt hiszem, igen jól meg tudom ítélni, hogy melyek a valós szándékok és tartalmak, és melyek ezeknek a szóbeli megjelenítése közötti különbségek.
Úgy gondolom, hogy semmiképpen nem vezet jóra, ha olyan tartalmat tulajdonítanak kijelentéseknek, amely azokban nincs benne. Egy pillanatig nem mondom, hogy azok a gondolatok, amelyeket képviselő úr elmondott, ma Európában, akár Közép- vagy Kelet-Európában idegenek lennének. De hittel vallom és meggyőződéssel állítom, hogy mind a Fidesz-Magyar Polgári Párt, mind személy szerint Kövér László miniszter úr igen távol áll ezektől. Nálam nagyobb súlyú emberek mondták annak idején, hogy a stílus nagyon fontos. De azért a stílus, az nem a tartalom, és én úgy gondolom, hogy a mi szempontunkból a tartalom a fontos, és ezzel a tartalommal tisztán állunk mind a Magyar Országgyűlés, mind a magyar társadalom színe előtt. S ez igaz a Fideszre is, igaz annak minisztereire, s igaz személy szerint Kövér Lászlóra is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem