DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Képviselő Asszony! Megígérhetem, hogy a Belügyminisztérium minden segítséget megad ennek a felállítandó bizottságnak ahhoz, hogy eredményesen tudjon dolgozni.
(13.30)
Ahogy a kérdésében feltette, nagyon fontos tényező rámutatni arra, hogy az olajügyek korábban, a korábbi kormányok idején keletkeztek. Ennek a kormánynak, ennek a Belügyminisztériumnak ezekhez az ügyekhez semmi köze nincs. (Zaj.) A Fidesz vezette kormánykoalíciónak egyetlen érdeke, egyetlen célja van ezzel kapcsolatban: a teljes igazság kiderítése. Ennek érdekében mindent meg fog tenni, hiszen semmi takargatnivalója nincs az olajügyekben, ezért üdvözli a vizsgálóbizottság felállítását.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem