DR. GIDAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. GIDAI ERZSÉBET
DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is ahhoz szeretnék hozzászólni, hogy melyik bázist vesszük figyelembe, és mennyi a változás mértéke. Ha a zárolás előtti bázist - ahogy hallottuk - vesszük figyelembe, akkor természetesen ez jóval kevesebb, és reálérték-csökkenést is jelent. De ha 2 százalékos reálérték-változás jön ki, nos, 2-3 százalékos reálérték-változás közgazdaságilag kezelhetetlen, és nem sok értelme van. Ez az anyag valójában nem tartalmazza azokat a váratlan áremelkedéseket, amelyek a 2 százalékos reálérték-válto-zást is természetesen módosítani fogják.
A legnagyobb baj az, ha a technikailag, orvosilag lehetséges és gazdaságilag megengedhető elv érvényesítését emelem ki, akkor a gazdaságilag megengedhető elv is sérült. Azért sérült, mert nem mérték fel a forrásokat és azt a fajta összehasonlítást, amiről már korábban is szó volt, hogy milyen az ellátási szükségletek viszonya. Ez súlyos költségvetés-tervezési hiba! Tehát úgy állítok össze költségszerkezetet, hogy az előző év vitatható bázisához valamiféle növekményt hozzácsapok anélkül, hogy tudnám, ez kielégíti-e az egészségügyi szolgáltatások iránt jelentkező növekvő szükségleteket. Ez nagyon súlyos ellátási zavarokat is fog okozni.
Az a meggondolás, amit a forrásteremtésnél próbálnak meg nagyon izzadságszagúan összeszedni az anyagok, hogy a funkcionális privatizáció révén majd források átcsoportosíthatók lesznek, ez teljes egészében hamis útra viszi az ellátást, és a csődhelyzetet fogja fokozni, hiszen ez előkészítetlen, nem beszélve arról, hogy csak korlátozottan művelhető a funkcionális privatizáció a fekvőbeteg-ellátásnál. Ezt nagyon komolyan át kell gondolni, és revízió alá kell venni.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem