DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2000. évre szóló költségvetési törvényjavaslat költségvetési és pénzügyi bizottságban történt vitájakor hangsúlyoztam azt, hogy a beterjesztett javaslat az általános vitára való alkalmasságnak a határát súrolja. Ebben a törvényjavaslatban számos tartalmi és formai hiba fedezhető fel.
Az államháztartás rendjéről szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 24. §-a szerint a központi költségvetési szerveknél be kell mutatni a költségvetési létszámkeretet. Egy történeti visszatekintést téve elmondhatjuk, hogy e téren a helyzet rosszabbodott, hiszen már a '98. évi költségvetési törvényjavaslat sem felelt meg ennek a követelménynek, a tavalyi '99. évi előterjesztés pedig csak részben teljesítette ezt az előírást, mivel a fejezetenként összesítve bemutatott személyi kiadási és létszám-előirányzathoz hiányzott a létszámkeret törvény szerinti megbontása. Lesújtó, hogy a 2000. évi költségvetési törvényjavaslat pedig már egyáltalán nem tartalmazza a költségvetési létszámkeretet. Ez a közszférában dolgozó közalkalmazottak, köztisztviselők egzisztenciális viszonyaira meglehetősen rossz üzenetet, bizonytalanságot hordoz.
További aggály a 2000. évre szóló költségvetési törvényjavaslat kapcsán: az államháztartási törvény 36. §-a szerint a kormány a költségvetési törvényjavaslat benyújtásakor tájékoztatást kell adjon a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó hatásairól, teljeskörűen be kell hogy mutassa a költségvetési évet követő két év várható előirányzatait, amelyeket a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, a tervezett feladatellátásai, a szervezeti változások, valamint a gazdasági előrejelzések szerint állapítanak meg. El kell mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezen törvényi kötelezettségének sem tesz eleget a kormány.
További probléma: a 2000. évre szóló költségvetési törvényjavaslat 395,6 milliárd forintban állapítja meg a központi költségvetés hiányát, aminek finanszírozására a pénzügyminiszter kap felhatalmazást. A részletes indoklás szerint megadott felhatalmazás tág teret ad az adósságkezelési műveletekre, amit az adósságkezelés tényleges lehetőségeit befolyásoló állampapírpiac helyzetének változása támaszt alá. Természetesen az rejtély, hogy a költségvetés hiányát milyen finanszírozási technikákkal kezeli majd a pénzügyminiszter, azonban a már a tavalyi évben is elmondott és kifejezésre jutott érdeklődő kíváncsiságomat némiképp oldja a kormány, mintegy okafogyottá váljon, ezért erre rögtön a választ is közölném, ugyanis az államháztartási törvény '99. január 1-jétől hatályos szövege szerint a költségvetés előterjesztésekor már nem kell az Országgyűlés részére tájékoztatásul bemutatni a költségvetési hiány finanszírozásának mérlegeit.
Nyilván fölmerül a tisztelt képviselőtársaimban, hogy miről van itt szó. Mi ez, tulajdonképpen? Szemfényvesztés? Bizalom kérdése a kormány felé? Hasonló. Véleményem szerint a Magyar Köztársaság ezredfordulóra szóló költségvetési törvényjavaslata egy vakrepülés. A repülőgépet vezető pénzügyi tárca minisztere és államtitkára bekötött szemmel ül a gép botkormányához, és bízik abban, hogy nem ütközik az Alpok hegycsúcsainak, nem kerül egy újabb dél-kelet-ázsiai forgószélbe. A repülőgépen utasként repülők, földművelési tárca, Gazdasági Minisztérium, igazságügyi tárcavezetők vakon megbíznak kénytelenül abban, hogy a pénzügyminiszter bekötött szemmel is jól repül. A földön ragadt 10 millió magyar állampolgár pedig csak abban reménykedik, hogy a repülőgép nem hull majd a fejére, nem lesz, nem lép fel súlyosabb üzemzavar. Abban természetesen senki sem bízik, hogy a repülés a fellegekben járó kormánytagoknak és a földön ragadt közalkalmazottaknak, mezőgazdasági termelőknek, nyugdíjasoknak egyaránt eredményes lesz. Azonban mindenki bízik abban, hogy minél később következik be a földhöz csapódás állapota, vagyis a jelenlegi pénzügypolitika végérvényes és visszafordíthatatlan kudarcának a bekövetkezése.
A szimbolikus képet a közgazdaság-tudomány nyelvezetére lefordítva és tovább folytatva a 2000. költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolódó kritikai észrevételeket, el kell mondani, hogy a magyar gazdaság alacsony szintű teljesítményei és az arányos közteherviselés hiánya végett a jövő évi költségvetés tervezete keserű üzenetet hordoz a bérből és fizetésből élők számára, a nyugdíjasok részére és az önkormányzatok vonatkozásában ugyancsak.
(9.40)
Az elmúlt napokban a képviselőtársaim kifejtették mindezek okát. A probléma a magyar adósságszolgálat magas arányában van. A központi költségvetés kamattérítés formájában jelentkező adósságszolgálata 803,6 milliárd forint. Ez a költségvetés kiadási főösszegének 21 százaléka. Természetesen nemcsak a kamatok jelentkeznek adósságszolgálat formájában, hanem a felvett hitelek, kibocsátott kötvények visszafizetésének terhe is, magyarul: a tőketörlesztés. Ennek összege 997 milliárd forint. Mindezeket összevetve elmondhatjuk, hogy a magyar adófizetők minden második forintja az adósságszolgálattal, a hitelek, a kamatok fizetésével kapcsolatos ezen célokra megy el. Amennyiben az igazságos közteherviselés megteremtésére irányuló államháztartási reform az elkövetkezendő években is elodázásra, elvetésre kerül, továbbra is a közalkalmazottakon, nyugdíjasokon, mezőgazdasági termelőkön fog csattani az ostor.
A költségvetési számok kapcsán el kell mondani azt, hogy a magas kamat- és tőke-visszafizetési terhek mellett természetesen a központi költségvetés forint- és devizaadóssága is nagyon gyorsan emelkedik. 1998 végéhez képest, tehát két év alatt, tisztelt képviselőtársaim, az államadósság 1171 milliárd forinttal emelkedett. Ez minden magyar állampolgárra két év alatt - növekmény szintjén mondom csak - 117 ezer forint adóssággyarapodást jelentett. A jövőre vetítve az összes számot egy-másfél millió forintra lehet taksálni. Természetesen a központi költségvetés adósságai mellett léteznek külföldi hitelek, léteznek Magyarországon működő nemzetközi cégek által felvett tulajdonosi hitelek is, elképesztő ez az adósságtömeg, amely az adófizetők pénztárcájából megy ki, és megélhetési viszonyaikat ellehetetleníti.
A költségvetési prezentáció, a beterjesztett törvényjavaslat ugyanakkor nem teremt világos helyzetet, mert a belföldi forrásbevonás, állampapír-kibocsátás tervezett előirányzata nem jelenik meg a bevételi oldalon. Az Állami Számvevőszék véleménye szerint is a költségvetési mérleg adatai alapján nem vezethető le az államadósság 2000. évi várható változása. Tehát az a körülmény, hogy a kormány, a pénzügyi tárca a költségvetéssel egy vakrepülést hajt végre a rovásunkra, az állampolgárok rovására, ezen Állami Számvevőszék által is feltárt körülmények alapján messzemenően igazolható.
El kell mondani azt is, hogy a központi költségvetés 2000. évre szóló előirányzata a hiány vonatozásában alultervezett. Ha az államháztartás vonatkozásában megnézzük a '99. évi első kilenc havi, tehát háromnegyed éves adatokat, akkor azt látjuk, hogy már most, szeptember végével a '99-re tervezett hiányt 6,2 százalékkal túl is teljesítette a kormány. Tehát kilenc hónap alatt a hiány meghaladta az egész évre tervezett deficitet. Ilyen bázisadatokon számolva a 2000. évre ugyanannyit tervezni, mint amennyi a '99. évi tervezett hiány, meglehetősen merész vállalkozás a kormányzat részéről. A betervezett 443 milliárd forint államháztartási hiánnyal szemben véleményem szerint 600-650 milliárd forintos hiány prognosztizálható reálisan az általam elvégzett pénzügyi számítások alapján. Tehát a betervezett előirányzatnak a 150 százalékra való teljesülése következhet be a 2000. költségvetési évben.
Milyen üzenetet hordoz ez az állampolgárok, közalkalmazottak, mezőgazdasági termelők részére? Azt jelenti, hogy újabb megszorító intézkedések keserű víziója lebeg, lebeghet a szemünk előtt, újabb egyetemi oktatói elbocsátások következhetnek be, kórházi ágyak kerülhetnek felszámolásra, és a tömeges önkormányzati csődök bekövetkezése is a levegőben lóg. Ezen keserű számok, amelyek az ország tarthatatlan pénzügyi politikájából következnek, mind az önkormányzatokra, mind a közalkalmazottakra, az egyetemi kutatóműhelyekre sajnos rossz fényt vetnek.
Az önkormányzati pénzügyi szabályozórendszer 2000. évi változása révén az állami szerepvállalások feladatarányosabbá váltak, ezt el kell mondani javára a beterjesztett javaslatnak. Az áttekinthetőség, a feladatokhoz rendelkezésre bocsátott állami források jobban nyomon követhetők ebben a törvényjavaslatban. Ám el kell mondani azt is, hogy a rendszerváltozással együtt bevezetett önkormányzati forrásszabályozásban a megosztott bevételek alappillérének tekinthető személyi jövedelemadó egyre nagyobb mértékben veszi át a kizárólagos állami források szerepét. A személyi jövedelemadó helyben maradó részének fokozatos csökkentésével végleg elveszik az önkormányzatoknak a bevétel növekedéséhez fűződő érdekeltségét. Sőt, a 2000. évre javasolt 5 százalékos mérték még meg is kérdőjelezi a befolyt személyi jövedelemadó településenkénti gyűjtésének indokoltságát.
A tervezett központi források összessége viszont továbbra sem veszi kellően figyelembe az önkormányzatok által ellátott feladatok nagyságrendjét, az inflációs hatásokat, esetenként a szakmai törvények által megfogalmazott igényeket. A helyi önkormányzatok a támogatások, hozzájárulások és az átengedett személyi jövedelemadó együttes összege vonatkozásában 6,3 százalékos növekedésre számíthatnak '99-hez képest. El kell mondani, hogy ez bizony csak egy jelképes összeg, nem a többletfeladatok ellátásához igazodó keretszámról van szó. Ugyanakkor a 6,3 százalékos növekedés kapcsán el kell mondani azt is, hogy az infláció még az optimista kormányzati prognózisok szerint is 6-7 százalékra tehető. Tehát reálértékben semminemű növekedésre nem lehet számítani.
A másik, amire még szeretném felhívni a figyelmet e tárgykörben: a betervezett inflációs számítás alapvetően abból indul ki, hogy az importált infláció az elmúlt években egy alacsony sávba került. Tehát a külföldi cégek által meghatározott, irányított, érdekbefolyás alatt tartott magyar gazdaságban az inflációs ráta lecsökkent. Ha a származási országokból, Japánból, Németországból, az Egyesült Államokból ideérkező tőke származási helye szerint az infláció csak néhány százalékos, és bejön az országba ez a tőke, termékimport, szolgáltatás, gyártási eljárás, akkor miért volna az infláció annál lényegesen magasabb. Azonban én a problémát abban látom, hogy ennek az alacsony inflációs spirálnak a jótékony hatása lassan véget ér, és a magyar gazdaságpolitikában megjelenik egy olyan infláció, amely alapvetően a magas költségvetési hiány által determinált. Tehát az elképesztően magas költségvetési veszteségek fedezetére kibocsátott állampapírtömeg, az azok után járó kamatvolumen ismét fel fogja emelni az inflációt. Látható, mint ahogy az imént is említettem, ha kilenc hónap alatt az államháztartás hiánya annyi, mint amennyit egész évre betervezett a kormány '99-re, ez nagyon keserű üzenetet hordoz az állampolgárok számára. A kamatvolumen pedig el fogja vinni a pénzt a közszféra kiadásai elől.
A forráshiány miatt támogatásban részesített önkormányzatok száma már '99-ben is meghaladta azok összesenjének az egyharmadát, a 2000. évre pedig a központi források nagyságrendje és az inflációtól várhatóan elmaradó saját bevételek és átvett források alapján a számuk további növekedése prognosztizálható.
(9.50)
További akut probléma a 2000. év költségvetési törvénye kapcsán, hogy ez a törvényjavaslat sem oldja fel a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek közötti forrásmegosztás problémáját. A '99. évi költségvetési törvényben, amit tavaly ilyenkor tárgyaltunk, a kormány annak ugyan elejét vette, hogy a forráshiányos fővárosi kerületek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került támogatási formán belül enyhítsék a fővárostól elmaradó támogatásukat, a központi költségvetés forráskapuja tehát a kormány részéről bezárult, ugyanakkor azonban a csepeli, a XII. kerületi, a pestszenterzsébeti önkormányzatok ettől még nem kaptak pénzt a Fővárosi Önkormányzattól; a kormányzati kapu bezárult, de a Demszky Gábor vezette Fővárosi Önkormányzat kincsestára nem nyílt meg, tehát ezt a kérdést a kormánynak törvényi úton kell szabályozni.
Képviselőtársaimmal néhány hónappal ezelőtt beterjesztettünk egy javaslatot a '90. évi LXV. törvény és a '90. évi C. törvény - a helyiadótörvény és az önkormányzati törvény - módosítására, amivel a fővárosi kerületeknek a Fővárosi Önkormányzattal történő forrásmegosztásba érdemi beleszólási lehetőséget kívánunk törvényi úton biztosítani. Sajnos, a kormány - és ez érthetetlen számunkra - a mai napig sem tűzte napirendjére ennek a problémának a kezelését.
Tovább szólva az országban a makrogazdasági pénzügyekből fakadó tarthatatlan helyzetről, el kell önöknek mondanom, hogy a gyenge pénzügyi pozíciók eredménye az - idézőjelben említem, hogy "eredménye", mert ez sajnos egy keserű vízió -, hogy a kutatóhelyek, az egyetemi tanszékek tarthatatlan pénzügyi helyzetben vannak, a kutatásra, az innovációra, a fejlesztésre egyre kevesebb állami forrás áll rendelkezésre. Én mint intézetigazgató, egyetemi docens és mint az MTA köztestületének tagja is fontosnak ítélem a magyar tudományos élet támogatását. Szegeden élő Széchenyi-díjas akadémikusok az Országgyűlés több tagjához is levelet intéztek. Ebből a levélből idéznék néhány gondolatot, felhívva képviselőtársaim figyelmét és lelkiismeretét is arra, hogy ezen a kérdésen bizony változtatni kell, hiszen az egyetemeken kialakult helyzet mára már tarthatatlanná vált.
"Köztudott, hogy az általunk követendő gazdag országok fejlettségében, polgárai magas életszínvonalában a kutatás-fejlesztés bőkezű támogatásának döntő szerepe van. Az elmúlt évtizedekben számos ország előrelépése egyértelműen a kutatás-fejlesztés kiemelt fejlesztésének köszönhető. Mindezek az államok a versenyképességük megtartása érdekében ma is különös figyelmet szentelnek ennek a területnek - tehát Nyugat-Európában, az OECD-államokban, Magyarországot leszámítva -, a GDP 2,5-3 százalékát fordítják a kutatások és fejlesztések támogatására. Sajnálatos módon Magyarországon alapvetően más a helyzet: a kutatás a bruttó hazai terméknek világviszonylatban is alacsony, mindössze 0,7-0,9 százalékos arányát testesíti meg. Ezért különösen fontos - vélekednek a szegedi akadémikusok -, hogy ezen tarthatatlan helyzeten változtassunk, és ahogy a kormánypárt is megígérte a választási programjában, 2002-ig ez az arányszám legalább 1,5 százalékig menjen föl a jelenlegi 0,7 százalékról."
A parlament által most tárgyalt költségvetési törvényjavaslat ezen a területen az ezredfordulóra érdemleges változtatást nem jelez, így kérdésessé válik az ígéret, mármint a kormányprogram teljesíthetősége. Mindez azt jelenti, hogy sem az ország előrelépéséhez szükséges stratégiai terv végrehajtása nem kezdődhet el, de még a kutatás legégetőbb gondjai sem oldódhatnak meg. Ez oda vezethet, hogy tönkretesszük az alapokat, amikre az elkövetkező évben az ország gazdasági, kulturális felzárkózásához szükséges kutatási-fejlesztési programok támaszkodhatnának. Felmerül a kérdés, hogy akarunk-e a fejlett világ méltó partnerévé válni, hiszen a kutatás-fejlesztés jelentősebb támogatása nélkül hazánk még a közepesen fejlett országokat sem lesz képes megközelíteni.
A kutatások legalapvetőbb gondjainak enyhítéséhez feltétlenül szükséges 2,5-3 milliárd forint többletösszeg biztosítására a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésében szereplő intézetek, egyetemi kutatóhelyek szinten tartására, az OTKA-pályázatok támogatására Balczó Zoltán képviselőtársammal, főiskolai docenssel képviselői módosító indítványt nyújtunk be. Kérjük a parlamenti képviselőket, hogy ebben a kérdésben - közügyről van szó! - támogassanak bennünket.
Magyarországon természetesen nemcsak az egyetemi kutatások vannak válságos helyzetben, hanem az egészségügy, az önkormányzati szektor és a rendőrség, a közbiztonság ügye is válságos képet mutat. A bűnözés a '90-es években folyamatosan emelkedett, és '98-ban, a másfél évvel ezelőtti időterminusban 600 ezer bűncselekmény vált ismertté. Ez a tíz évvel korábbi szintnek több mint a háromszorosa, a '94. évi szinthez képest 50 százalékos a növekedés, a '97. évhez képest pedig - tehát egy év alatt, '97-ről '98-ra - 17 százalékos a növekedés. A bűnözés ugrásszerű terjedésével a rendőri munka nem tartott lépést, lépéshátrányba került, a bonyolultabb gazdasági bűneseteknél pedig sok esetben a rendőrségi szakmai ismeretek hiányában jelentős fáziskéséssel képes csak reagálni az egyes bűncselekmények elkövetésére. Történik ez akkor, amikor a bűnesetek üldözésére hivatott rendőrség anyagi, strukturális, vezetési és morális válságban van, és napjainkban már olyan szintre degradálódott, hogy hazánk európai uniós csatlakozásának egyik gátjává válhat.
Emlékeztetjük a kormányt, hogy a közrend és a közbiztonság védelméhez szükséges feltételek megteremtése az állami költségvetés részét képezi, és a mindenkori kormány politikai felelősségének körébe tartozik, tehát a rendőrség számára nem alapítványi segélyakciókat kell szervezni, hanem kiszámítható formában állami forrásokat kell a közrend védelmére biztosítani.
A belső rendvédelem intézményét biztosító rendőrségen túl az ügyészségek, a bíróságok és az igazságügyi szakértői intézetek ugyancsak nem az ellátandó feladatukhoz méretezett állami támogatást kapnak. Módosító indítványainkkal ezen területekre is megfelelő támogatást kívánunk átcsoportosítani.
Azt is el kell mondani, hogy az állampolgárok jogainak oltalmazására, a jogbiztonság megteremtésére csak olyan bűnüldöző szervek, rendőrség, ügyészségek és bíróságok lehetnek képesek, amelyekben az említett hatóságok jogai maradéktalanul biztosítottak, de e jogok mellett a közrend, a közbiztonság őreinek a kötelezettségeiket is teljesíteniük kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván a megfelelő forrásbiztosítás hiánya, a költségvetés szűkös keretszámai adják technikailag azt a tényt, hogy kevés pénzt tudunk a közszférára fordítani. Azonban az ezredfordulóra tisztán látszik az a körülmény is, hogy a magyar költségvetésnek, a magyar kormánynak kiszámítható formában a jelenlegi szinthez képest mintegy 400-450 milliárd forintos tartós bevételi többletre lenne szüksége. A belső átcsoportosítgatások csak újabb hiányt és társadalmi feszültségeket fognak szítani; itt érdemi változtatásokra, 180 fokos fordulatra van szükség a magyar pénzügypolitikában. Magyarul ez annyit tesz, hogy az igazságos arány szerinti közteherviselést meg kellene teremteni.
(10.00)
Az általam értékelt pénzügyi adatok alapján egy lesújtó képet vázolok önöknek egy konkrét példán keresztül, és ebből az egészségügyben dolgozók, egyetemi kutatók megérthetik, hogy valójában miért nincs pénz ebben az országban. Hadd hozakodjak elő a tisztelt Ház előtt a Magyar Távközlési Vállalat - rövidített nevén Matáv - pénzügyi-számviteli adataival!
Ez a cég 60 milliárd forintos nyereséget ért el. Az érvényes magyar társasági és adójogszabályok szerint ha ez a magyar állam vagy magyar vállalkozó tulajdonában lenne, 10 milliárd 800 millió forint nyereségadót kellett volna befizetnie a magyar költségvetésbe az érvényes 18 százalékos nyereségadókulcs alapján. Tehát 10 milliárd 800 millió forintot!
Azonban a Magyar Távközlési Részvénytársaság nem magyar tulajdonban van. Néhány évvel ezelőtti privatizációja során a Deutsche Telecom és az Ameritech SBC konzorcium által létrehozott és a Kajmán-szigeteken bejegyzett Magyar Coom off-shore cég birtokolja, birtokolta még egy évvel ezelőtt a részvénypakettjének a 67,5 százalékát, jelenleg pedig - a közelmúltban történt privatizációs lépések következtében - mintegy 97-98 százalékát.
A Magyar Távközlési Részvénytársaság - amely állami vállalat volt - a magyar vállalkozók és a lakosság és az önkormányzati intézmények révén tesz szert a bevételeinek a 90 százalékára, és ezekből származik ez a 60 milliárd forintos nyereség. A gazdasági erejéhez mérten semminemű adót nem fizet a költségvetésbe!
Tisztelt Kormánytagok! Tisztelt Képviselőtársaim! Milyen módosító indítványt adjak be arra vonatkozóan, hogy ez megszűnjön? Kinek nyújtsam be ezt a képviselői módosító javaslatot? A kormány - úgy tűnik - ezen változtatni nem tud, nem ura a helyzetnek. Taktikai, stratégiai megfontolásokból az 1501-es adótörvénycsomagnál a társasági nyereségadó-törvényt sem nyitotta meg, tehát már eleve nem lehetett hozzá módosító indítványt beadni.
Ugyanakkor önökön, kormánypárti képviselőkön a választóik követelik majd a béremeléseket, a nyugdíjemeléseket; követelik önöktől azt, hogy ne zárjanak be iskolákat, óvodákat; ha érdemi változtatásokat a magyar költségvetésben nem lépünk meg, önök nem cselekszenek mint kormányzati tényezők, akkor a társadalmi békétlenségnek a szítása, elszabadulása következhet be a 2000. költségvetési évben.
Arra szerettem volna felhívni a figyelmüket, hogy az ezredfordulón a változtatások, az érdemi változtatások most már elkerülhetetlenek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
