HEGYI GYULA
HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Alapvetően két dologról szeretnék beszélni: a nyugdíjemelés mértékéről, a társadalombiztosítási nyugdíjról, arról, amiről tulajdonképpen tárgyalunk, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól - a magánnyugdíj kérdésére nem szeretnék kitérni -; és a felszólalásom végén néhány gondolatot az egészségügyi reformmal kapcsolatban szintén megfogalmaznék.
Amint itt többször is elhangzott, csak azt tudom ismételni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a múlton természetesen kesereghetünk, és különböző szempontokból értékelhetjük a múltat, de azért egy alapvető tényt a nyugdíjakkal kapcsolatban ne felejtsünk el: a nyugdíjakat 2000-ben a 2000-ben beszedett nyugdíjjárulékból fogják kifizetni; ennek a felosztásáról, átcsoportosításáról, kirovásáról vitatkozunk itt, ez ennek az általános vitának az értelme.
Amit Molnár László képviselőtársam elmondott, abban persze igazság van. A munkaadói oldalon nagyon sok teher jelenik meg, és ezt ki ne tudná. És bizony a multinacionális cégek sokkal kedvezőbb helyzetben vannak ebben a tekintetben, mint a hazai vállalkozók. S ha ezen törvényes, az itthoni és a nemzetközi törvényeknek megfelelő változtatás lehetséges, akkor nem hiszem, hogy a Szocialista Pártban lenne bárki is - remélem, nem lenne senki -, aki ennek ellene menne.
Most azonban adott lehetőségek között beszélünk, és amit én szeretnék bebizonyítani - felteszem, ezt önök vitatni fogják -, hogy a jelenlegi szerkezeten belül is szükséges és indokolt lenne a nyugdíjemelésnek egy magasabb mértéket meghatározni. Részint azért, mert mi hoztunk erre egy törvényt, részint azonban azért, mert a nyugdíjasoknak erre szükségük lenne; harmadrészt meg azért, mert az én véleményem szerint - amit megpróbálok nem túlságosan elhúzva bebizonyítani - erre lehetőség is lenne.
Ha egy rövid számolást megengednek, képviselőtársaim, azzal kezdeném, hogy jelenleg az infláció 10 és 11 százalék között van, és noha reményeink szerint csökkenni fog, ez a remény egy remény, amelyet faktumként még senki nem bizonyított. A Fidesz választási programjában annak idején 7 százalékos gazdasági növekedést ígért, és ha abból indulnánk ki, hogy a gazdasági növekedésből nemcsak a multinacionális cégeknek vagy a kormány tagjainak, vagy az ellenzéki képviselőknek, hanem a nyugdíjasoknak is részesedni kellene, akkor elméletileg 11 plusz 7 százalék, azaz 18 százalék nyugdíjemelés járna mindenkinek. Ha most erre önök azt mondják, hogy ez túlzás, elismerem, hogy ez valóban egy elméleti játék, hiszen a 7 százalékos GDP-emelkedés nem valósult meg, és az is valószínű, őszintén reméljük, hogy az infláció mértéke a jelenlegihez képest csökkenni fog jövőre; hogy mennyivel fog csökkenni, azt nem tudjuk.
(21.20)
A következő szám, amit el tudnánk képzelni elméletben, a következő. Mondjuk, fogadjuk el a Magyar Demokrata Fórum szakértőjének, az Antall-kormány államtitkárának a jövő évi 8 százalékos infláció becslését, ami, azt hiszem, egy többé-kevésbé korrektül optimista becslés. Ha ehhez vesszük az általa jósolt 4,5-5 százalékos GDP-növekedést, akkor - ha eljutunk addig a gondolatig, hogy a GDP-növekedésből a nyugdíjasok is részesüljenek - kijönne egy 12,5-13 százalékos nyugdíjemelés. Ha még ezen is túlmegyünk, és azt mondjuk, hogy a GDP-növekmény egy részét beruházásra, nemzetközi pénzügyi kötelezettségek teljesítésére, profitra, hasonlóra kell fordítani, és a GDP-növekménynek csak a felét fordítanánk a nyugdíjak emelésére, akkor kijönne egy 10,5-11 százalékos nyugdíjemelés. Egyébként annyi, amennyit az előző ciklusban elfogadott törvény erre az évre előirányzott. Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez alá menni már mindenképpen visszaélés lenne a nyugdíjasokkal szemben.
Sokat beszélünk a nemzeti össztermék, más szóval a GDP növekedéséről. Az önök kormánya - és annak idején természetesen a mi kormányunk - nagy sikerként adja el, hogy a GDP 4-5 százalékkal növekszik. Fel kell tenni azonban azt a kérdést - közgazdaságilag bármennyire is gyermetegnek tűnik -, hogy a társadalom milyen módon részesül ebből a GDP-növekményből. Ha 3,5 millió embernek azt mondjuk, hogy 8 százalékos az infláció, 5 százalék a GDP-növekmény, de csak 7,7 százalékos növekedést kapnak, akkor ezzel azt mondjuk nekik, hogy semmi közük ahhoz, hogy a nemzeti össztermék nő vagy csökken, egy forinttal sem részesülnek belőle. Szerintem ez minden tekintetben káros, és minden tekintetben ellene mond a méltányosságnak. Nem vagyok közgazdász, de komoly közgazdászokkal megvitattuk ezt a kérdést. Ha feltételezzük azt, hogy jelenleg a nemzeti összterméknek 45-46 százaléka, körülbelül a fele jut jövedelmekre, a másik fele a legkülönbözőbb egyéb célra, és a GDP-növekmény nem teljes egészében ekként oszlik meg, hanem azt mondjuk, hogy a GDP-növekményből csak a fele megy a jövedelmek, a nyugdíjak növelésére, akkor világos, hogy minden évben a nemzeti összterméken belül kevesebb és kevesebb lesz a jövedelmek és a nyugdíjak részesedése, vagyis a bérből, fizetésből, nyugdíjból élők minden évben relatíve szegényebbek és szegényebbek lesznek.
Ezért gondolom azt, hogy elvként legalábbis el kellene fogadni, hogy ne az infláció arányában növekedjenek a nyugdíjak, hanem az infláció plusz a GDP növekményének arányában. Természetesen tudjuk, hogy a GDP-növekmények jelentős része névleges. Névleges, hiszen Magyarországon egyfajta szabad vámterületként használó multinacionális cégek termelik meg itt, és viszik ki, és ennek jelentős része olyan tőketranszfer, amelybe igazából nincsen belelátásunk. Ezért azonban a kormányzat tulajdonképpen megtéveszt sok embert, amikor az 5 százalékos GDP-be ezeket nem számolja bele. Fel kellene mérni, hogy a GDP-ből mennyi az a valódi, amely arra fordítható, hogy Magyarországon a jövedelmek, a nyugdíjak ezzel nőjenek. Ha egy ilyen számot kapnánk, akkor pontosabban lehetne meghatározni azt a nyugdíjemelést, amely mindenképpen méltányos lenne. Azt gondolom, hogy a nyugdíjemelés során a nyugdíjasoknak mindenképpen részesedniük kell a nemzeti össztermék növekedéséből vagy annak nagyobbik részéből, a lehető legnagyobbik részéből.
Ami az egészségügyi reformot illeti, mindenképpen emlékeztetnék arra, hogy végül is gyakorlatilag teljes konszenzussal - hosszú parlamenti viták után - a Magyar Országgyűlés ratifikálta az Európai Szociális Chartát. Az Európai Szociális Chartával kapcsolatban a charta ajánlásait és azok betartását ellenőrző testület Hollandiát - egy nálunk sokkal gazdagabb országot - figyelmeztette arra, hogy az egészségbiztosításnak alapvetően és döntően a szolidaritás elvén kell működnie, a kiegészítő magán-egészségbiztosítási rendszerek mellékesen megjelenhetnek, de alapvetően és döntően egységes egészségbiztosítási társadalombiztosításnak kell lennie. Örülök, hogy ebben a kérdésben többségi konszenzus látszik ebben a Házban, és jó lenne, ha ez nem borulna fel. Az egészségügyi reformnál erre az Európai Szociális Chartában megfogalmazott ajánlásra mindenképpen gondolni kellene.
Horváth János képviselő úr - a Fidesz képviselője - néhány nappal ezelőtt a Magyar Hírlapban egy szemre nagyon tetszetős egészségügyi reform vázlatát írta meg. Azt gondolom, sok tekintetben persze vitathatók lennének ennek az elemei - ő 30 évig az Egyesült Államokban volt közgazdász professzor, és az ottani tapasztalatait ültette át -, mindenesetre azt gondolom, hogy az egészségügyi reformmal kapcsolatban szükség lenne értelmes, közérthető koncepciótervezetekre, amelyekről tudnánk beszélni. Szükség lenne egy olyan politikai légkörre is - talán ez a legfontosabb -, amely lehetővé tenné egy egészségügyi reform megalapozását. Remélem, a tisztelt kormánypárti képviselők is tudják, hogy 52 százalékkal a választásokig hátralévő 2,5 éves időtartam alatt senki nem szállhat be egy átfogó egészségügyi reformba. Egészségügyi reform akkor születne, ha megfelelő politikai bizalom lenne a nagy pártok között egy 10-15 évig tartó átalakulásra. Ehhez azonban olyan légkör kellene, amelyben szakmai együttműködés és politikai bizalom van, és olyan légkör kellene, amelyben a társadalom jelentős része nem csalódottan élné meg például a várt nyugdíjemelés elmaradását, az egészségügyi helyzetnek nem a javulását, hanem a romlását, ha a társadalom jelentős része bizalmat tudna szavazni a kormányzatnak és a kormányzat érdekeit megteremtő szakmai közvéleménynek. Ettől nagyon messze vagyunk.
Azt gondolom - ezzel zárom a felszólalásomat -, hogy ez a 7,7 százalékos nyugdíjemelés azon túl, hogy szerintem méltatlanul alacsony, azért is lenne rossz, mert a nagy változásokhoz szükséges bizalmat végképp megszüntetné, eliminálná abban a 3 millió nyugdíjasban, aki egészen mást várt az önök kormányzatától.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
