BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Az ország költségvetése meghatározó módon vetíti előre, hogy a következő évben mire számíthat a társadalom egésze, illetve annak egyes rétegei. Objektív számok vannak az ismert kötetekben, mégis valóságos számháború bontakozott ki itt az elmúlt napokban e számok értelmezése kapcsán, különböző mutatószámokat kreálva. Én most a MIÉP véleményét a köz- és felsőoktatás, valamint a kutatás jövő évi költségvetési lehetőségeiről kívánom elmondani.
Összefoglalóan azt kell megállapítanom, hogy az előző évihez viszonyítva e területeket a megtorpanás jellemzi, és ez a megtorpanás azért veszélyes, mert kétségessé teszi, hogy a kormányzat képes lesz-e teljesíteni 2002-ig a programjában vállaltakat. Külön tárgyalandó a közoktatás, hiszen szerkezetét tekintve a költségvetésben a források részben az Oktatási Minisztérium költségvetésében, részben pedig az önkormányzatoknál találhatók. Az Oktatási Minisztérium költségvetésén belül új feladatok vannak, új intézményeknek kell biztosítani a forrásokat, amelyek elsősorban a közoktatási törvény módosítása kapcsán jönnek létre. A MIÉP támogatta ezt a törvénymódosítást, és természetesnek veszi, hogy arra, annak megvalósítása során költségvetési eszközöket kell fordítani.
A kulcskérdés az iskolafenntartók finanszírozása az önkormányzati költségvetés keretein belül. Az oktatásitörvény-módosítás egy nagyon pozitív képet festett elénk: a normatívának ezentúl fedeznie kell a két évvel előbbi időszak nettó működési költségeinek nem a 80, hanem a 90 százalékát. Ezt úgy üdvözöltük a törvénymódosításkor, hogy igen, teljesül az, hogy az állam nagyobb szerepet vállal az iskolaügyben, és ezután kevesebb forrást kell erre fordítaniuk az önkormányzatoknak. Ez azonban ebben a költségvetési törvényben nagyon hamis módon jelenik meg. Hiszen miből fedezi a többletet a kormányzat? Abból, hogy a helyben maradó személyi jövedelemadó-mértéket az önkormányzatok számára 15 százalékról 5 százalékra csökkentette le, vagyis csupán egy forráscseréről - vagy mondhatnám úgy is: pántlikázásról - van szó, úgy ad többletet, hogy előbb elveszi, majd megnevezve és pántlikázva visszaadja.
A kérdés az, hogy ha valaki elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, miért nem örül ennek, hiszen ez végül is biztosítja, hogy az önkormányzatoknak ezt a pénzt erre a célra kell fordítaniuk. Mi örülnénk ennek, ha mindez a bővülő önkormányzati források kapcsán valósulna meg, azonban gondoljuk végig: ha ilyen drasztikus mértékben csökkennek az önkormányzatok saját forrásai, vajon például egy többéves infrastrukturális beruházást, amelyet pályázat útján nyert el, és amelyhez saját erőt kell biztosítania, hogyan tud megtenni az önkormányzat.
Csupán a közoktatás finanszírozásánál maradva: azok az önkormányzatok, amelyek jobb helyzetben voltak, és fontosnak tekintették a közoktatást, nagyon sokat tettek hozzá a normatívához: volt 50-50 százalékos arány is, vagy a 60 százalékot fedezte a normatíva és 40 százalékot tettek hozzá. Ezek az önkormányzatok most sokkal rosszabb helyzetbe kerülnek; a normatíva hiába nő, azok a források, amelyeket ő a közoktatásra fordított, végül is csökkennek. Tehát nemhogy ellentmondásos, hanem bizonyos területen hátrányos ez a változás.
Egyébként az önkormányzatok költségvetési pozíciójáról azt tudjuk elmondani - az Állami Számvevőszék mértékadó adatát véve figyelembe -, hogy 6 százalékkal nőnek majd a források, és ami említésre méltó, ezen belül az állami támogatások semmivel nem nőnek. Ez a 6 százalékos növekedés abból származik, hogy a 40 százalék átengedett személyi jövedelemadó mennyiségében ennyivel több lesz, a helyben maradó összeg pedig a '99-es év összegének a 45 százaléka, tehát itt mintegy 37 milliárd forintos kiesés lesz.
(9.40)
Az átlagkereset 8,25 százalékos növelése jelenik meg a költségvetési kötetben, de ebből 5 százalék a biztosított, és 3 százalékos létszámleépítésre van szükség - amit finoman létszámfogyásnak említ a költségvetési törvény - ahhoz, hogy ez a 8,25 százalékos keresetnövekedés létrejöjjön. Sok vagy kevés ez a 3 százalék? Abban az esetben, ha az elmúlt években, főleg a Surányi-Bokros-csomag idején nem lett volna ebben a szférában egy jelentős létszámleépítés, akkor talán valóban benne lenne ez a tartalék. Természetesen túlterhelt pedagógusokkal és a minőség jelentős romlásával lehet csökkenteni a létszámot, de ma már ennek komoly és súlyos következményei vannak.
A bérnövekedésre biztosított 5 százalék azért is gond, mert a sokat vitatott minőségi bérpótlékot is érinti. Ha elfogadjuk a kormánynak azt az érvelését, hogy a mostani költségvetési évben elsődlegesen az átlagjövedelmeket kívánta emelni, és ezért a differenciálásra lehetőséget biztosító minőségi bérpótlékot csökkentette, ez úgy támogatható, hogy a későbbiekben egy pontosabb és új követelményrendszerben helyre kell állítani a minőségi bérpótlék lehetőségét. De ha a támogatás a keresetek növelésére mindössze 5 százalék, akkor kétségessé válik, hogy ehhez hol lesz forrás.
A felsőoktatás jövő évi helyzetét alapvetően egy törvénymódosítás szabja meg, nevezetesen az intézményi integráció, amelynek a jogi keretét a törvény létrehozta, és tartalommal a következő évtől kell kitölteni. Hogy ezt megfelelő tartalommal lehessen kitölteni, ahhoz két szükségletet kell teljesíteni, egyrészt az újonnan létrejövő intézmények belső munkaszervezését kell megoldani, valamint mindehhez forrásokat kell biztosítani. Nos, a hallgatói létszám mintegy tízezres növelésével arányosan ezek a források nem jelennek meg. Egyébként a hallgatói normatíva - 70 ezer forint/fő/év - sajnálatos módon nem növekszik.
A felsőoktatási program finanszírozására szolgálna a világbanki hitel. A törvény tárgyalásakor azt hallottuk, elsődlegesen azért van szükség erre az intézményi reformra, mert így lehet hozzájutni azokhoz a forrásokhoz, amikkel a felsőoktatás fejleszthető, amire a jelenlegi költségvetésben nincs lehetőség. Ha megnézzük a költségvetési törvényt, láthatjuk, hogy összesen 4 milliárd forint jut ebből az intézményhálózat fejlesztésére, és jövőre is csak 7 milliárd. Ezért volt erre szükség? Ezért kellett ez? Nem ilyen léptékű lehetőségekről volt szó! Más szempontból természetesen lehet örülni, hogy az ország kevésbé adósodik el, mert újabb kölcsönt ilyen értelemben csak szerényebb mértékben vesz fel, ugyanakkor nem látjuk, hogy az intézményhálózat jogi keretein túl az érdemi, tartalmi változásnak és működésnek a feltételei biztosítva lennének.
Egyébként az is érdekes, hogy a beruházásból belépő létesítmények működési kiadásaira mintegy 70 millió forint jut az idei 200 millióval szemben, majd a következő években 50-50 millió forint. Miért érdekes ez a részadat? Azért, mert ez azt jelenti, ha meg is valósulna jelentősebb beruházás, akkor abból a kvótából kell az intézményeket fenntartani, amiből minden egyebet kell fedezni. Így a létesítmények valamennyi működtetési költségét, a villamos energiát, a fűtést, a személyzetet újabb forrás nélkül a régiből kell fizetni. Ezzel eljuthatunk odáig, hogy nem teszik lehetővé az intézmények számára, hogy igazából éljenek még akár szerény beruházási lehetőséggel is, így talán még a 4 milliárd is elég lesz. A végkövetkeztetés: a növekvő hallgatói létszám nem megfelelő feltétele a minőség romlásához fog vezetni.
Felhívom a figyelmet még egy időzített bombára. Ha a kormányzat áttekinti a felsőoktatás egészének és bizonyos részeinek a generációs helyzetét, azt kell látnia, hogy körülbelül öt-tíz év között nincs szakmai oktatói utánpótlás. Ez egy adott időszakban rendkívüli módon fogja majd sújtani a felsőoktatást.
Végül a kutatás-fejlesztés kilátásairól szólnék. A jövő évi költségvetés az ígéretek időarányos teljesítését nem adja meg. A GDP másfél százaléka a cél kutatás-fejlesztésre 2002-re, de a jelenlegi 1 százalék kérdésessé teszi ennek elérését. Hozzá kell tenni, hogy nem 0,68 százalékról növekedett 1 százalékra, hiszen ez a lesújtó adat 1995-ben, a Bokros-csomag idején volt, 1998-ban már 0,85 százalék. Nem látjuk, hogy milyen módon fog még két költségvetési év alatt másfél százalékra növekedni. Ezenkívül megemlítem, hogy az Antall-kormány idején ez az arány magasabb volt 1 százaléknál, tehát tulajdonképpen itt egy rendkívüli negatív eredmény részbeni visszaállítása történik csak. Mindenesetre megnyugtató, hogy a miniszterelnök úr tegnapi rádióinterjújában kifejtette elkötelezettségét e másfél százalék teljesítése kapcsán, mert az oktatási bizottságban a Pénzügyminisztérium képviselője legalábbis kétségeket ébresztett e teljesülés tekintetében.
Néhány szót szólnék az állam újraelosztó szerepéről. Más nézetet vallunk, mint ami általában elhangzik. A közszféra fontossága, jelenlegi szintje, az oktatás, a kutatás, az egészségügy, a közrendvédelem finanszírozása szükségessé teszi, hogy ebben az országban az állami újraelosztás példája inkább Hollandia és Franciaország legyen, ahol ez az arány magasabb, mint nálunk. Tudjuk, hogy ezeken a területeken nehéz az örökség. A sokáig improduktív munkának minősített területekről van szó, de ezeket kizárólag a források növelésével lehet a megfelelő szintre hozni.
Milyen forrásokkal? Ha ez a kormányzat nem lép ki az évtizedek óta adott mederben folyó költségvetésből, fiskális és monetáris politika megszabta korlátokból, akkor természetesen nem lesznek forrásai. Ha a kereskedelmi banki szféra befizetése - 22 milliárd, és ez elegendő -, ha a külföldi cégek társasági adója nem kerül be a költségvetésbe, akkor nem lesznek források. Az adósságunk nem 803 milliárd forint, 803 milliárd forint a kamattörlesztés. A hiteltörlesztésekkel együtt 1800 milliárd forint adósságunk van ebben az évben, amit a kamatokkal együtt törleszteni kell, szemben a tavalyi 1600 milliárddal. Tehát nem csökkent, hanem nőtt ez a teher.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Félidőhöz értünk, hiszen a jövő évi költségvetés kapcsán most már látszik, hogy mi várható 2000-ben, és még két költségvetési év marad. A MIÉP támogatta ezt a kormányprogramját, de kétségei vannak abban a tekintetben, hogy megvalósul-e. Erre az évre visszatekintve el lehet majd mondani, hogy végre először a tb- és a központi költségvetés egy időben került be az Országgyűlés elé, de 2002-ben ez senkit nem fog érdekelni. Lehet azt mondani, hogy nehezek voltak a külső körülmények, váratlan kiadások voltak, hogy gúzsba kötve nehéz volt táncolni. Ennek a tönk szélére került országnak a lakossága - a 3 millió, létminimum alatt élővel együtt és azokkal a polgárokkal, akik a szó igazi értelmében szerettek volna polgárokká válni, de ehhez nem kapják meg a feltételeket - 2002-ben ezt a mentegetőzést nem fogja elfogadni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP soraiban.)
