DR. DÁN JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. DÁN JÁNOS
DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1998. évi XXXVI. törvény rendelkezik a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról, melyben már a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szerepel. A polgári kormány kiemelten kezeli a családok segítését, a kis- és középvállalkozásokat, az otthonteremtést, az agrár- és vidékfejlesztést, valamint az EU-integrációt. Az Európai Unió jelenlegi 206 régiójából a támogatott régiók száma 50; Magyarország jelen pillanatban 7 régiót alakít ki, s tagságunk esetén minden régió megfelel a támogatáshoz szükséges kritériumoknak.
Magyarországon a térségek fejlettségében és teljesítményében megmutatkozó különbségeket komplexen a bruttó hazai termék egy lakosra jutó értéke fejezi ki. A fejlettségi rangsor élén Budapest áll, a fajlagos GDP 3,5-szerese a Nógrád megyeinek.
Területfejlesztési szempontból meghatározó a gyorsforgalmi utak hossza, aránya. Az ország közúthálózatának másfél százaléka autópálya vagy autóút. A területfejlesztés, településszerkezet tekintetében három meghatározó elmozdulást állapíthatunk meg: a főváros kiugró fejlődését az ország többi részéhez viszonyítva, a nyugati térségek növekvő előnyét a keleti és az északkeleti régiókkal szemben, s erős gazdasági tartalmú tagoltságot kistérségi szinten, a város-falu relációjában.
A vidékfejlesztés - rural development - az Európai Unióban olyan politika, amelynek a kedvezményezettjei alapvetően a mezőgazdasági termelést végzők. Az ő problémáik megoldásától a vidéki területek általános gondjainak az enyhülését is várják. Ebben az összefüggésben a vidékfejlesztés gyakorlatilag a közös agrárpolitika második pillére a piacgazdálkodási intézkedések mellett.
Foglalkozni kell a mezőgazdaság sajátos helyzetével. A magyar mezőgazdaságból az utóbbi 10 évben körülbelül 1 milliárdot vontak ki, ennek ellenére is pozitív befizetője a költségvetésnek. A közelmúlt alacsony inflációs rátáját a mezőgazdaság nyelte le az alacsony áron értékesített élelmiszerekkel, tovább nyílt az agrárolló.
Az idei értékesítési gondok és természeti katasztrófák leküzdésében példásan helyt állt a kormány. Külön kiemelem a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak a túlsúlyos sertések felvásárlására, valamint a tejválság megoldására tett intézkedéseit. Mindezek ellenére a vidéket járók szemmel láthatják a mezőgazdaságban dolgozók romló anyagi helyzetét. A Földművelésügyi Minisztérium költségvetésében ez évtől kezdődően külön kerültek megjelölésre a területfejlesztéshez és a vidékfejlesztéshez kapcsolódó előirányzatok. Az agrár-, a vidék- és területfejlesztésre fordítandó összegek, beleértve az infrastruktúra és a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését szolgáló programokra fordítható forrásokat is, 14,4 százalékkal magasabbak az előző évi előirányzatnál. Kérdés, hogy ez elegendő-e.
1989 óta a közösségi strukturális politika alapelvei közé tartozik a partnerség elve. A programkészítés minden szakaszában elvárt a szoros együttműködés a Bizottság és a tagországok között, mind a nemzeti, a regionális, mind a helyi szinten készítendő programokban. A vidékfejlesztés alulról építkezik: az adott térségben kell megteremteni a saját erőt, ezt követően pályázat útján juthatnak a közös kasszából a támogatásokhoz.
A programok 2000. évre tervezett összege 17,9 milliárd forint. A társfinanszírozást a regionális és a megyei területfejlesztési tanácsok döntési körébe utalt forrásokból kell fedezni. A 2000-2002-re kialakított költségvetési politikánknak kiemelten kell számításba venni az EU-csatlakozást. A 2000. évben megnyíló források - ISPA, SAPARD - a csatlakozásig működnek. Fogadásukhoz új intézmények kialakítása szükséges. Hasonló fontosságú a közösségi joganyag, az acquis átvételét szolgáló nemzeti program, hiszen e programon keresztül méri le az EU az ország csatlakozási felkészültségének előrehaladását, ez jogharmonizációs és intézményfejlesztési feladatot foglal magába 2000-re és 2001-re.
A kistérségi programok megvalósítására a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak 1 milliárd áll a rendelkezésére. A vidékfejlesztés számára nincs tartalék. A SAPARD 2000-től 2006-ig, illetve a csatlakozásig tart. A brüsszeli bizottság döntése szerint hazánk évi 38,54 millió euróra, vagyis 9,7 milliárd forintra számíthat. Az ISPA-támogatás összege előreláthatólag évi 100 millió euró, vagyis 24-26 milliárd, de végleges döntés ez év végére várható. A frakciótársaim által beadott módosító indítvány lényege, hogy a feltárt 95,8 milliárdos forrásból 9,9 milliárdot fordítanának területfejlesztésre, ezen belül 5,5 milliárdot a SAPARD-program végrehajtására, nonprofit ügynökségek létrehozására terveznek.
A kistérség saját forrásait is le kell tenni, ami részleteiben nem ismert. A Phare, az ISPA és a SAPARD adta lehetőségeket maximálisan ki kellene használnunk, de a felállított szigorú követelményeknek meg kell felelnünk. A lakosság elfogadja, hogy az EU-csatlakozásnak más alternatívája Magyarország számára nincs, a mi felelősségünk ennek a programnak a végrehajtása.
Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalva: a jelenlegi tendenciák és az Agenda 2000-ben megfogalmazottak szerint biztosra vehető, hogy a csatlakozásunk idején a vidékfejlesztés az Európai Unió legfontosabb politikája lesz.
(11.40)
A vidék és a falvak népességmegtartása valamennyiünk érdeke, valamint az is, hogy a mezőgazdaság ne legyen a csatlakozás kárvallottja. Tisztelettel kérek mindenkit, hogy támogassák az FVM forrásainak bővítését. Higgyék el, egyetlenegy forint sem kerül rossz helyre! Hiszem, hogy a vidék integrált fejlesztésével, a szigorú, mezőgazdasági termelésen túlmutató, multiszektorális projektek megvalósításával, a támogatásoknak a vidéki közösségek előtt történő kiterjesztésével lényegesen meghatározza a vidéki térségben lakók munka- és életkörülményeit.
Mindezeket egybefoglalva a költségvetést ezek figyelembevételével elfogadásra ajánlom. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem