DR. KÓRÓDI MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csak néhány mondatot szeretnék szólni arra, amit képviselőtársaim szakmai érvként elmondtak.
Először is: én sem állítottam, hogy elvett 10 milliárd forintot, azt mondtam, hogy a működéshez szükséges 10 milliárd forint hiányzik a bíróságok költségvetéséből. Ezt ön megnézheti, ha összehasonlítja az OIT és a pénzügyminiszter költségvetését, ez a költségvetési törvényből is kiderül. Erre pedig szükség lenne, mert többletfeladatokat kaptak a bíróságok!
A másik: nem azt mondtam, képviselő úr, nem tudom, ki tette szóvá; én azt mondtam a katasztrófaelhárítási rendszerről, hogy most összevonták, a katasztrófaszervezeteket, a tűzoltóságot és a polgári védelmet egy szervezetbe vonták össze. Ennek az új szervezetnek, a már összevont szervezetnek a működéséhez, a felállásához nem elegendő az a pénz, amit a költségvetésben biztosítanak, tehát ez azt jelenti, hogy szétcsúszik a régi szervezet, és helyette nem tud felállni egy megfelelő módon működő új szervezet, és ez történik akkor, amikor az országban van egy éves tapasztalat a katasztrófák kezeléséről.
Azt gondolom, nem érdemes itt egymás szakmai hitelességét megkérdőjelezni, mert mi nem szakmai emberek vagyunk, hanem politikusok, és ezért is vagyunk felelősek, hogy a politikai részét a költségvetésnek befolyásolni tudjuk. És ha önök azt hiszik, hogy a költségvetés egyedül szakmai kérdés, akkor nagyon nagy hibát követnek el, és sokkal kiszolgáltatottabbá válnak politikai döntéseikben, mint azt hinnék magukról. (Dr. Kis Zoltán: Így van! Jól beszélsz! - Taps az SZDSZ soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem