DR. TÍMÁR GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Elnök Úr! Nem közvetlenül ahhoz a témához kapcsolódóan, amelyet az általam igen tisztelt Kis képviselőtársam, barátom most előterjesztett, hanem egy korábbiakban taglalt témához, nevezetesen az állam által az egyházak támogatásával kapcsolatban előterjesztettekhez szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni.
Elsősorban szeretném leszögezni, hogy tekintettel arra, hogy közpénzekből történnek ezek a támogatások - teljesen mindegy, hogy milyen titulust adnak neki -, lényegileg nem megnyugtatóan megoldott ezeknek a közpénzeknek a felhasználására vonatkozó ellenőrzés. Mindannyiunk számára teljesen világos, hogy az Állami Számvevőszék időszakonként bizonyos ellenőrzéseket hajt végre. (Bauer Tamás közbeszól.) De örülnék, és ezúton is kérem a Számvevőszék elnökét és irányító apparátusát, hogy lehetőleg változó személyi összetételű ellenőrző szakértőgárdát funkcionáltasson ebben a tekintetben.
Az elmondottakhoz kapcsolódóan és mint másodlagos szempontokat ajánlom az igen tisztelt képviselőtársaim figyelmébe, hogy akkor, amikor a jelenlegi reálkörülmények között felvetődik a történelmi egyházak, illetőleg esetleges úgynevezett szekták kérdésének a kapcsolata, akkor mint jogász azt az elhatárolási lehetőséget javasolom, hogy a hitéleti gyülekezet egyéni vagy kiscsoportos (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) érdeket szolgál-e, vagy pedig a Mindenható, a Seregek Urának a tiszteletét, teljesen függetlenül attól, hogy minek titulálják - köszönöm a befejezés lehetőségét, elnök úr.
Befejezésül szeretnék rámutatni arra az objektív tényre, hogy nem kizárt annak a lehetősége sem, hogy történelmi egyház vezetősége ténylegesen szektaként funkcionáljon.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem