DR. VOJNIK MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A magyar költségvetés egészségügyi minisztériumi fejezetének 2000. évi javaslatához szeretnék hozzászólni.
Ennek a fejezetnek az előirányzata úgy íródott, hogy a fejlesztés vagy a növekedés üteme éppen hogy eléri nominális értékben az infláció mértékét, a tervezet szerint 6,6 százalékkal haladja meg a módosított előirányzatot. Ezért tehát, tisztelt képviselőtársaim, meg kell ismernünk, mit is jelent a módosított előirányzat.
Azt jelenti a módosított előirányzat, hogy a társadalombiztosítás költségvetésében, a gyógyszerkassza túllépése miatt, a kormány úgy határozott, hogy forrásokat von el részben a társadalombiztosítás költségvetéséből más előirányzatokból, részben pedig az Egészségügyi Minisztérium fejezetéből. Sérültek ezért az ágazati célprogramok 1999-ben, nem folytatódott megfelelő ütemben az eszközbeszerzés és az ágazati műszerfejlesztés programja, így a módosított előirányzat azt jelenti, hogy az elvont forrásokkal csökkentett bázisról kiindulva tervezték meg a 6,6 százalékos növekményt. Ez tehát azt jelenti, hogy a 2000. évben ennek az ágazatnak a fejlesztésére nem jut elegendő pénz, mert az inflációt ugyan követi, de a bázis a csökkentett alapra vonatkozik.
Az Egészségügyi Minisztérium képviselője a javaslat bizottsági vitájában azt mondta, azért javasolja támogatni ezt a fejezetet, mert megvalósul benne mindaz a program, amelyet a kormány, közte az egészségügyi kormányzat, a tárca irányítói struktúrafejlesztésre, az ágazat prioritásainak megfogalmazására terveztek.
Mit is kell ez alatt érteni? Az egyik ilyen fejlesztési irányzat a sürgősségi betegellátás fejlesztése a kormány szerint. Erre már a tavalyi évben is jelentős forrásokat terveztek és hangoztattak a tárca képviselői. Csakhogy, tisztelt Ház, a sürgősségi betegellátás fejlesztésének programját mind a mai napig nem látta sem a szakmai bizottság, sem országgyűlési képviselőtársaim többsége. Ezért tehát a sürgősségi betegellátás fejlesztésének programja kimerül néhány mentőkocsi telepítésében, mentőállomások létrehozásában, és a sürgősségi betegellátás betegellátást érintő része megismerhetetlen marad a fejlesztést illetően. Így tehát nem tekinthetjük prioritásnak a sürgősségi betegellátás fejlesztését, hiszen a prioritás azt is jelenti, hogy a valóságos szakmai program megvalósítását tekintjük elsődlegesnek.
Második prioritásként határozta meg az ágazati minisztérium a rezidensképzést, vagyis azt a szakirányú képzést, amely eredményeképpen európai diplomához jutnak a frissen végzett orvosok. Bár a költségvetés vitájában eddig több alkalommal és a bizottsági vitában is jó néhányszor megpróbálták fellelni képviselőtársaim az ehhez rendelt 3,4 milliárd forintot, ez a tárca költségvetésében, minden olvasott változatot figyelembe véve is, nem található meg. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mit is ígért az ágazati miniszter a rezidensképzés kapcsán: a rezidenseknek méltó bért, a képző intézményeknek pedig megfelelő anyagi, műszaki feltételeket. Ezek mind nem találhatóak meg az ágazat költségvetés-tervezetében, mert ehhez a fejezethez nem rendeltek forrásokat.
(8.40)
Ami a sürgősségi betegellátást illeti, további gond is származik abból, hogy az ágazatnak nincs programja. Vezető országos intézmény került csődközelbe azért, mert a sürgősségi betegellátás fejlesztése miatt, az ehhez társuló finanszírozás feltételei megteremtésének hiánya miatt maga az intézmény került olyan deficites helyzetbe, hogy ma már csődbiztost kell kinevezni a vezetéséhez.
Az ágazati minisztérium megszüntette prioritásként kezelni azoknak a célprogramoknak a megvalósítását, amelyekre pedig mind ez ideig érvényes kormányhatározat van. Így tehát nem kerül érdemi fejlesztés a gyógyítás szükséges feltételeihez, például a radiológiai alapgéppark fejlesztéséhez nem kerül elegendő forrás. Sőt, az eredeti terveket is megfelezték az aneszteziológiai és intenzív terápiás ellátáshoz.
Erről azért kell beszélnünk, mert ezek azok az eszközök, amelyek a betegek gyógyításának alapvető biztonságát szolgálják. Akik itt ülnek ebben a teremben és hallgatják ezt a vitát a termen kívül, azokat arra szeretném emlékeztetni, hogy ebben az ágazati célprogramban olyan lélegeztetőgépek, felnőtt- és gyermeklélegeztető-gépek beszerzéséhez adhatna segítséget a kormány, amihez ma vezető személyiségek, népszerű művészek indítanak segélykoncerteket, szerveznek jótékonysági előadásokat, és juttatják oda a rászoruló intézményeknek a biztonságos gyógyítás megvalósításáért. Azt gondolom, megalázó helyzet ez, képviselőtársaim, hogy gyűjtést kell indítanunk ahhoz, ami egyébként a betegeknek alanyi jogon járna. (Varga Mihály: Ez nem a tb-vita!) Ez az Egészségügyi Minisztérium fejezeti költségvetése, tisztelt államtitkár úr, mert ehhez az ágazati célprogramhoz lehetne pályázni az önkormányzatoknak, illetve a gyógyítóintézményeknek. Ezért azt gondolom, hogy egyáltalán nem tértem el a tárgytól. (Varga Mihály: Elnézést. Mondja csak nyugodtan!)
Prioritásként jelölte meg az ágazati minisztérium, hogy a tárca következő évi költségvetésében a népegészségügyi programokhoz, a környezet-egészségügyi programhoz további forrásokat biztosít. Ezek a források sincsenek meg a következő évi költségvetésben, sőt a drogprevenciós program fejezetébe feleannyi forrás került, mint 1999-ben.
Tisztelt Képviselőtársaim! A háziorvosi praxisok fejlesztése alapvető szükséglet a struktúraváltáshoz. A kormányzat másfél éve kecsegteti a háziorvosokat, és szeretné megsegíteni az önkormányzatokat, ma azonban feltalálta a háziorvosi privatizáció forrás nélküli változatát. Ez jelenti a praxisjog odaítélését, de a praxisjog önmagában, jól felszerelt praxis nélkül, a fenntartáshoz és fejlesztéshez szükséges pluszforrások nélkül nem szolgálja az alapellátás fejlesztését.
Tisztelt Képviselőtársaim! Módosító indítványainkban szeretnénk pótlólagos forrásokat teremteni ahhoz, hogy az önkormányzatok ezeket a feladataikat, melyeket az alapellátásra vonatkozóan törvények írnak elő számukra, teljesíthessék, és szeretnénk forrásokat találni ahhoz, hogy az ágazati célprogramokat - melyek szükségességét egyébként maga az ágazati minisztérium sem vitatja - meg lehessen valósítani. Ehhez kérem kormánypárti képviselőtársaim támogatását is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem