LASZTOVICZA JENŐ

Teljes szövegű keresés

LASZTOVICZA JENŐ
LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési vita - mint mindig - arról szól, hogy az állami bevételeket miként, milyen prioritások szerint csoportosítja, osztja el az Országgyűlés. A választók által demokratikusan megválasztott kormány által előterjesztett előterjesztésről folyik a vita.
A kormányprogram által kitűzött célokat kell megvalósítania a költségvetésnek, hiszen a választók erre adtak felhatalmazást az Orbán-kormánynak. A fő célok: a gazdasági növekedés biztosítása, az infláció csökkentése, a családok támogatása, a vidék fejlesztése és a vidékmegtartás erősítése, a bűnözés visszaszorítása, az egészségügy javítása, az oktatás, a kutatás-fejlesztés, munkahelyek teremtése és ennek elősegítése.
Ezen fő szempontok azok, amelyek mentén minden évben a költségvetés elfogadásakor és az adótörvények meghozatalakor dönteni kell. Minden kormánynak megvannak az elképzelései. Az elmúlt kormány elképzelései és cselekedetei nem voltak összhangban. Ők másképp gondolkodtak, más szempontokat állítottak előtérbe, de az élet igazolta, hogy ez nem volt helyes irány. De hát miért is lett volna helyes, hiszen ők a jól megtanult szocialista gazdasági elveken nőttek fel a kommunizmus építése közben. Az a rendszer már mindenhol megbukott.
Visszagondolva a tavalyi költségvetési vitára, sokan vészharangot kongattak, és már a kormány végnapjait remélték, a rosszabb májúak már új választásokban is reménykedtek, és ezt hangosan kiabálták is. De a Fidesz által vezetett kormány bizonyította, hogy ebben az országban nemcsak a kádári gondolatokon, eszméken nevelkedettek tudnak kormányozni. Az új kormány által készített '99-es költségvetés kiállta az idő és a környezet próbáját. Elődeinket soha nem sújtó környezeti károk léptek fel, a szomszédban háború, világgazdasági válság, és a gazdaság mégis meg tudta őrizni növekedő tendenciáját. Akkor miért ne lenne realisztikus és előremutató, folyamatosságot, biztonságot biztosító a 2000. évi költségvetés? A legfontosabb a munkahelyteremtés és a családi támogatások előtérbe helyezése. Nagyon fontos, hogy az emberek hitét, önbizalmát és boldogulását visszaadjuk a munkájukon keresztül, és ne csak a sokak számára megalázó segélyeket biztosítsuk. A munkanélküliség jelentősen csökkent az elmúlt évben, és ez a tendencia most is folytatódik.
Nagyon fontos, hogy támogassuk a családi kis- és középvállalkozásokat, hiszen itt komoly munkaerő-felszívó hatás érvényesül. 2000-ben a '99-es költségvetésben előírt kétszerese lesz a kis- és középvállalkozások támogatása. Ez nagyon fontos a magyar idegenforgalom számára is, hiszen az idegenforgalom Magyarország egyik gazdasági húzóágazata, és munkaerőigénye is igen magas, hiszen a dolgozók 10 százaléka az idegenforgalomban dolgozik. Az idegenforgalom importigénye nagyon minimális, 10 százalék, tehát nagyon komoly haszonnal kecsegtet, és nagyon jelentős a valutatermelő szerepe is, ami minden évben pozitívan járul hozzá a költségvetéshez.
Magyarországon az idegenforgalomnak még nagyon komoly tartalékai vannak. Ezt a Fidesz vezette kormány felismerte, és 2000-ben a turisztikai célelőirányzatot 30 százalékkal megemelte, ezt a turizmusban dolgozó vállalkozások támogatására tudjuk fordítani. Ezek legnagyobb része - mint említettem - családi kis- és középvállalkozás. Ennek az ágazatnak nagyon nagy a multiplikáló hatása, tehát más területek fejlődését is elősegíti.
Nagyon fontos, hogy kis országunkat megfelelő szinten tüntessük fel a világban. Ezért jelentős, hogy a Miniszterelnöki Hivatal kezelésében négymilliárd forint lesz országkép-kialakítási programok kidolgozására, hiszen a Magyarországról kialakított kép sajnos nem eléggé jó, kicsit szegényes, és ezen nagyon fontos változtatni.
Az Orbán-kormány felmérte, melyek azok a területek, amelyekhez országunknak adottságai vannak, és kormányzása idején ezeket kell priorizálnia. Ilyenek például a mezőgazdaság, az oktatás, a kutatás-fejlesztés és - még egyszer említem - az idegenforgalom. A mi kormányunk már nem akarja a vas és acél országává tenni az országot, hiszen ezzel 30 éve már próbálkoztunk, és nem jutottunk előre.
Tisztelt Ház! Az elmúlt év gyors intézkedései és az idei évben elkezdett és a jövőben is folytatandó gazdasági és szociális támogatások, a bűnüldözés és a bűnmegelőzés javulása egy jobb és kiszámíthatóbb jövő felé vezeti az országot. A minimálbér, a nyugdíjak, a bérek reálértékének növekedése is ezt mutatja. Ezt igazolja, hogy az idei évben 30 százalékkal nőtt a belföldi turisták száma az elmúlt évek csökkenő tendenciájához képest. Nőtt az új, eladott személygépjárművek száma is. Tehát az országban elindult egy jó irányú fejlődés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nekünk nincs varázspálcánk, mint az előző kormánynak, amit Bokros-csomagnak hívtak. Csakhogy az a pálca mindenkinek rosszat hozott. Mi nem a mesékben hiszünk, hanem a kemény, kitartó és megfontolt munkában.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem