LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés szakbizottsági vitáiból és ajánlásaiból egyértelműen kitűnik, hogy a képviselők többsége helyesli a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről benyújtott törvényjavaslat távlatos céljait. Az általános célkitűzésekkel a Magyar Demokrata Fórum is egyetért, de fenntartásaink többek annál, hogy ezeket a részletes vitára halaszthatnánk.
Az általam is elfogadott költségvetés-politikai irányokon belül összességében megnövelném egyes oktatási és tudománypolitikai célok súlyát a költségvetésben; eltekintve most a fejezeteken belüli, a részletes vitára tartozó költségvetési címeken, alcímeken, jogcímcsoportokon és jogcímen megjelenő kiadási előirányzatok részletezésétől, az alábbiakban néhány területről kívánok részletesebben szólni.
Egyetértek azzal, hogy az oktatás területén folytatódik a négy évre előirányzott kormányprogram időarányos feladatainak a teljesítése. Ennek a programnak a szellemében az oktatás kiemelt javítása össznemzeti ügy, és a költségvetési támogatás területén elsőbbséget élvez. Ez az elsőbbség tükröződik például a közoktatás állami támogatásának a jövő évben több mint 30 százalékkal történő megnövelésében is. E kiemelt cél jegyében az elmúlt évben előrelépés történt a kistelepüléseken lévő iskolák megmentése és fenntartása érdekében. Elég, ha csak arra utalok, hogy már az idei esztendőben is a kistelepüléseken lévő iskolák működési kiadásainak a 100 százalékát fedezte az állam bizonyos feltételek vállalása esetén.
Ezek a feltételek azonban vállalhatatlanul súlyosak nagyon sok település számára. A 100 százalékos térítés fejében a települési önkormányzatoknak vállalniuk kellett azt, hogy megszüntetik az iskolájukban a felső tagozatot, és az eddigi önkormányzati iskolájuk egy szomszédos, nagyobb település tagiskolájává válik. Idézek a költségvetés 3. mellékletéből: "Amennyiben az önkormányzat felső tagozatot is működtet, már csak abban az esetben jár az 1-4. évfolyamos tanulók után e hozzájárulás 2000. január 1-jétől, ha legkésőbb 2000. szeptember 1-jétől a magasabb évfolyamokon társulás keretében szervezik meg az oktatást." Úgy is lehet értelmezni tehát ezt a segítséget, hogy míg korábban leplezetten, a gazdasági kényszer nyomására szűntek meg az aprófalvak iskolái, addig most bevallottan és nyíltan szorgalmazza az államháztartás a kistelepüléseken lévő iskolák elsorvasztását és önállóságuk feladását némi plusztámogatás fejében. Ezzel a szemlélettel semmiképpen nem ért egyet a Magyar Demokrata Fórum, és módosító indítvány elfogadtatása révén próbáljuk mérsékelni a jelenlegi helyzet kistelepüléseket elsorvasztó következményeit.
Számomra gondot jelent a lélekszám szerinti és a települések közötti mechanikus azonosítás. Van olyan ezerfős település, amelyik az elmúlt évek tendenciái alapján lassan, de szerepét veszíti, és van olyan ezerfős település is, amelyik nyilvánvalóan fejlődés előtt áll, fiatalodik, van távlata, van jövője, és ehhez képest a költségvetési törvény szorgalmazza iskolája leépítését, megszüntetését.
Szólnom kell a településrészek iskoláinak támogatásáról is. Ha ezen a területen nem történik meg egy határozott szemléletváltás, akkor szembe kell néznie a kormányzatnak azzal a folyamattal, hogy egyre több nagyobb település kisebb részekre bomlik fel. Szinte mindegyik, a településrész önállóságát kivívó helyi népszavazásnál elszakadást kiváltó tényező volt a településrészi iskolának az anyatelepülés önkormányzati döntései miatt keletkezett mostoha, elhanyagolt állapota.
Ha ezeket a településrészi iskolát nem segíti az állam például úgy, hogy a történelmileg hagyományos településrészeket is megilletné a kistelepülések oktatási intézményeinek járó állami támogatás, akkor elkerülhetetlen folyamat lesz a településrészek önállósulása. Ez végső soron az országnak jóval többe fog kerülni, mintha csírájában megelőzi ezt a folyamatot. Például ha a történelmi múltban önálló Tiszabög település éppen azért, hogy ne veszítse el iskoláját, önállósulni fog és elszakad majd a tőle több kilométerre lévő Tiszakécskétől, akkor ez a majdani önállóság a költségvetésben jóval többe fog kerülni, mint iskolájának méltányos támogatása.
A fejlett országok mindegyikében ma már az az alapelv, hogy oda építenek iskolát, ahová az iskolaköteles gyermek gyalog is eljuthat. Megbuktak mind a gazdasági racionalitás, mind a pedagógiai követelmények vizsgáján azok a korábbi elképzelések, mint például a körzetesítés vagy a buszoztatás.
A körzetesítés jegyében a gyermekek esőben, fagyban hosszú gyaloglásra kényszerültek, az iskolabuszok pedig a gyorsan emelkedő üzemanyagköltségek miatt erőn felüli anyagi áldozatokra kényszerítették mind a szülőket, mind pedig az önkormányzatokat.
(9.20)
Kiderült, hogy az a legolcsóbb és leginkább emberi megoldás, ha az iskola a családok és a gyermekek közelében van. Tanulnunk kellene a nálunk fejlettebb országok oktatáspolitikai vakvágányainak a keserves tapasztalataiból, ha már nem tanulunk a múltunkból, a két világháború közötti iskolafejlesztési programokból, Klebersberg Kunó munkásságából, abból az időszakból, amely valóban dicső fejezete a magyar iskolatörténetnek. Támogassuk feltételek és fenntartások nélkül a kistelepülési iskolák fennmaradását!
Az évtized eleje óta aggodalommal figyeltük a szakképzés elsorvadását és a szakmunkásképző intézetekben tanulók számának gyors csökkenését. Ennek a negatív, káros tendenciának a megfékezésére törekedett az oktatási tárca oly módon is, hogy 1999. szeptember 1-jétől díjtalanná tette a második szakmai képzést és vizsgáztatást. A helyi önkormányzatok 2000. évi költségvetésében ez a pozitív intézkedés egy olyan új feladatként merült fel, amelynek teljesítéséhez már nem kapnak többletforrásokat az állami költségvetéstől. A pluszkiadások fedezetéül ez a költségvetési törvény helyi oktatásszervezési intézkedéseket javasol, illetve feltételezi azt, hogy a gyermeklétszám csökkenése révén oktatási többletkapacitás szabadul fel. Véleményem szerint ezek a vélelmezett források a települések többségénél nem léteznek, azaz az iskolai szakképzés fajlagos összegét javaslom megnövelni.
Az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a szakmai gyakorlati képzés állami támogatására. A viszonylag alacsony fajlagos támogatás miatti érdektelenség következtében nagyon sok oktatási intézményben nem fordítanak kellő figyelmet iskolai tanműhelyek, tanboltok, tanirodák, demonstrációs termek, gyakorló- és szaktantermek fenntartására. Ez az anyagi szűkösség gyakran olyan vállalkozók és vállalkozások kiszolgáltatottaivá teszi a tanulókat, ahol őket jobbára segédmunkák végzésére kötelezik, és szakismereteik csak csekély mértékben bővülnek. Ma a szülőknek - hogy egy-egy mester mellett ténylegesen is tanuljon a gyermek - nagyon komolyan a zsebükbe kell nyúlniuk. Az állami támogatás növelése ezen a területen egyben a kényszer szülte illegális feketejövedelmek elleni küzdelmet is elősegítheti.
Az elmúlt években látványosan romlott a felnőttképzés helyzete. Az egyre kevesebb felnőtt korú tanuló nem a megcsappant érdeklődést jelzi, hanem az önkormányzatok ez ügyben tanúsított érdektelenségét.
Távlatban növeli az ország szociális gondjait az is, hogy a felnőttoktatásból kirekesztettek hátrányos helyzete tartóssá válhat, ugyanis ma már a munkanélküliek számára szervezett átképzéseknek és továbbképzéseknek is jórészt feltétele az érettségi megléte. Hadd említsek egy egészen friss negatív példát. Az V. kerületi önkormányzat bezárásra ítélte a több évtizedes Belvárosi Esti Gimnáziumot. Az ezer tanulót oktató intézmény most szeptemberben már nem vehetett fel új diákokat, pedig nagyon sok önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került, de törekvő felnőtt sorsán segített ez az intézmény. Különös elismerést érdemelnek azok a tanuló fiatalok, akik szüleik munkanélkülivé válása miatt családfenntartókká váltak. Napközben dolgozniuk kell, ezért nappali tagozaton nem tanulhatnak. Ma a kormányzat szociális politikája nagyon helyesen azt az elvet hirdeti, hogy segélyek helyett esélyeket kell adni az embereknek. Nem lenne szabad üres és tartalmatlan jelmondattá válnia ennek az alapelvnek, azaz nem lenne szabad elvenni a továbbtanulás költségeit és fáradalmait vállalóktól az eddigi esélyeket.
Tanulságos lehet egyébként a szóban forgó esti gimnázium bezárásának indoklása is. Erre a lépésre az önkormányzatot nem az érdeklődés hiánya kényszerítette, hanem anyagi okok. Nos, ha az ország egyik leggazdagabb önkormányzata így döntött, akkor mit várhatunk a munkanélküliségtől sújtott szegény városok, települések önkormányzataitól? És itt a kör bezárul: a felnőttoktatás elhanyagolása tartósítja a munkanélküliséget, és továbbra is szegény sorban tartja a települési önkormányzatokat. Az anyagi szűkösség pedig továbbra is lehetetlenné teszi a felnőttoktatást ezen a településen. Ebből a negatív spirálból csak állami támogatás révén lehet kitörni.
A felsőoktatás területén az ez évi nagyarányú fejlesztéseket a jövő évben több kisebb, de fontos lépés követi. Ilyen újdonság az oktatási költségvetésben, hogy tételesen tartalmaz korábban nem részletezett normatívákat, például a diákotthoni elhelyezés vagy az ezt kiváltó lakhatási támogatás normatíváját - ennek összege 33 ezer forint lesz egy évre egy jogosultra vetítve -, a tankönyv- és jegyzettámogatás normatíváját vagy a minden hallgató után igénybe vehető sport- és kulturális normatívát.
Újdonság a jövő évi költségvetésben, hogy lényegesen szűkült a költségvetési előirányzatokban felsorolt felsőfokú oktatási intézmények száma. Az ez év nyarán elfogadott, a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról szóló LII. törvény alapján ugyanis az intézményhálózat szerkezete jelentősen átalakult. Ennek az átalakulásnak ma még nem vonhatók le a tapasztalatai, mégis aggodalmamat kívánom kifejezni az önállóságukat elvesztett felsőoktatási intézmények jelzései alapján. Volt tanárképző, tanítóképző és óvónőképző főiskolák komolyan tartanak attól, hogy annak következtében, mert kikerültek a korábbi költségvetési előirányzatokból, fokozatosan elveszíthetik a gazdasági és - ettől tartanak - oktatási függetlenségüket. Ha ez az aggodalom csak részben is, de valós tényeken alapul, akkor veszély fenyegeti a jövő pedagógusainak a képzését.
A Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka a jövő évi költségvetést elemző hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a költségvetési kiadások területén az előirányzathoz képest lényegesen többet kellene áldozni a tudományos kutatásra, fejlesztésre. Az elmúlt években az akadémiai kutatóhálózat bérhelyzete gyorsuló mértékben romlott. Az akadémiai kutatók bérelmaradása a közismerten nem jól fizetett egyetemi kutatókhoz képest is 40 százalékos. Egyre több nemzetközi hírű kutató megy külföldre, s vonja ki ily módon szellemi tőkéjét a magyar gazdaságból. Legalább 1 milliárd forint kellene a bérlemaradás enyhítésére; további milliárd kellene a kutatások alapvető feltételeinek a biztosítására. Ma nincs pénz tudományos szakfolyóiratok beszerzésére, értékesebb műszerek rendszeres szervizelésére és korszerűsítésére. Ha a tudományos terület értékteremtő feltételei ma nincsenek meg, akkor a jövő kormányai nem tudnak majd mire építkezni a gazdaságstratégiai programjuk végrehajtása érdekében. A kutatás és fejlesztés mai nagyobb támogatása nélkül a jövőben országunk még a közepesen fejlett országok tudományos teljesítményét sem lesz képes megközelíteni.
Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a költségvetéssel kapcsolatos viták során a költségvetési forrásokat kereső képviselőtársainkat - szellemes szófordulattal - kincskeresőknek minősítették. Solymosi professzor írja a Magyar Nemzetben, hogy "Rejtett kincseket a költségvetésben valószínűleg nem találhatunk, viszont vitathatatlanul a ma még ismeretlen tudományos eredményekben rejlenek a jövő kincsei. Ha mi nem indulunk megkeresésükre, akkor majd indulnak mások, és ezt a kincset majd maguknak tárják föl akár a mi számkivetett kutatóink révén is. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy lemondjunk erről a számunkra még elérhető lehetőségről".
Végezetül hadd mondjak néhány mondatot a honvédelmi költségvetésünk védelmében. Jövőre közismerten a lakosság által megszavazott, az észak-atlanti szövetségi tagságunkból fakadó többletterhek hárulnak az állami költségvetésre.
(9.30)
Az idei év árvizei, a délszláv háború, továbbá a nyugati országok reméltnél lassabb gazdasági növekedése nehéz helyzetbe hozta a költségvetés tervezőit: hogyan tegyünk eleget vállalt katonai kötelezettségeinknek? A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint szerencsésen sikerült megtalálni azt a mértéket, amelynek figyelembevételével, a gazdasági lehetőségeket tiszteletben tartva eleget tudunk tenni hadsereg-fejlesztési kötelezettségeinknek. A tárca költségvetési előirányzata teljesíti a NATO-felvétel előkészületei során, 1997-ben vállalt kötelezettségeket. Ennek értelmében az idei évben a bruttó hazai termék értékének 1,41 százaléka, 2000-ben pedig 1,51 százaléka lesz a Honvédelmi Minisztérium kiadási előirányzata.
Képviselői fórumokon, társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel történő találkozókon rendszeresen felvetik azt az uralkodó média által is sugallt megfogalmazást, miszerint: ha nincs ellenségképünk, akkor minek ez a nagy hadseregfejlesztés, minek fordítunk közel 200 milliárd forintot egy olyan tárcára, amely valójában felesleges, s miért nem az oktatást és az egészségügyet segítjük meg ezzel a jelentős összeggel? Nekünk igenis van ellenségképünk, mert ellenségeink azok, akik durván megsértik az emberi jogokat, akiknek szellemiségében bocsánatos bűn a népirtás gyakorlata, akik a nemzetközi terrorizmus támogatói, akik a nemzetközi kábítószer-kereskedelem, az illegális fegyver- és robbanóanyag-kereskedelem lebonyolítói, akik a nemzetközi egyezményekben betiltott robbanógolyók és taposóaknák gyártói és forgalmazói, vagy akik a hasadóanyag csempészete révén helyi háborúk kitörését segítik elő. Ellenségeink miatt, akik gyakran a legkorszerűbb technika alkalmazására képesek, nos miattuk kell a Magyar Honvédségnek jól felszerelt, bármikor mozgósítható, mobil egységekből állnia. Ennek a célnak az elérése érdekében még sok éven keresztül sokat kell áldoznunk a honvédelem fejlesztésére.
Hangsúlyoznom kell, hogy bár anyagi téren nagy elmaradást kell pótolnunk, a katonai elhivatottság és fegyelem terén nincs miért szégyenkeznünk. Ha a NATO vezető tisztviselői a Magyar Honvédségről nyilatkoznak, gyakran hangsúlyozzák, hogy a boszniai Okucaniban vagy a világon másutt szolgáló magyar katona milyen kitűnően állja meg a helyét, és mennyire találékonyan oldja meg a naponta felmerülő új és váratlan problémákat.
Összegezve: a Magyar Demokrata Fórum elsősorban a közoktatás, a szakképzés, a felnőttképzés, a tudomány fejlesztése érdekében fogalmazott meg módosító indítványokat. Mert bár egyetértünk a honvédelem, a hadsereg kiemelt fejlesztésével, költségvetési támogatásával, emlékeztetem önöket: a világtörténelemben már sok ország került csődhelyzetbe azért, mert erején felül költött a hadsereg fejlesztésére, de még soha, egyetlen ország nem ment tönkre azért, mert erején felül költött iskolára, képzésre, tudományos kutatásokra, fejlesztésre.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
