DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Én a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tagjaként ülök a Fidesz-frakcióban, és így az előzőekhez, engedtessék meg, hogy egy mondat erejéig hozzászóljak. Igenis tévedés volt Hegyi Gyula képviselő úrnak a párhuzam felhozása. Azért volt tévedés, mert, mint tudjuk, Magyarországon nincs reprivatizáció. Az egyházi vagyonnal kapcsolatban is csak részleges a reprivatizáció, mert a leállamosított egyházi ingatlanoknak egy töredéke megszabott céllal került visszaadásra, nem ez a téma. Én is úgy érzem, és egyetértek Babák képviselőtársammal, hogy a párhuzam vonása nem volt szerencsés. Azért nem volt szerencsés, mert a szakszervezetektől 1948-ban leállamosított ingatlanokért a szakszervezetek megkapták a későbbiek során a leállamosítótól a kárpótlást; meggyőződésem szerint lényegesen nagyobb vagyonhoz jutottak az elmúlt negyven év alatt, mint amennyi vagyont tőlük leállamosítottak.
(17.20)
De azt szeretném elmondani, hogy nem ez a vita tárgya. Szeretném elmondani Sándor László képviselő úrnak is, hogy én a személyemben teljesen nyitott vagyok ebben a megegyezéses kérdésben. Rendelkezésemre állnak az önök módosító javaslatai. Nem én kértem ki, hanem Hegyi Gyula és Kósáné Kovács Magda képviselő asszonytól kaptam meg. Próbáltam velük egyeztetni, és az ésszerűség és a célok betartása mellett mindenfajta közös lépésre készek vagyunk. A cél az, hogy a '97. évi CXLII. törvény végrehajtása során jelentkező anomáliákat fel tudjuk oldani, és ennek a kérdésnek pontot tegyünk a végére.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem