PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen Oszlár Albert képviselőtársamnak, hogy feltette ezt a kérdést, mert legalább itt tudjuk tisztázni, hiszen a szakszervezeti munkahelyi művelődési intézmények megítélésében valóban a kulturális bizottság ülésén sem volt vita közöttünk.
Azt gondolom, kedves képviselőtársam, hogy egy képviselő vagy egy ember többféle dologról is mondhat jót, és ez nem zárja ki egymást. Tehát amikor én azt mondom, hogy igen fontos szerepe van a szakszervezetnek a munkavállalók érdekvédelmében és érdekképviseletében, akkor ezzel nem mondtam semmi rosszat, a véleményemet tolmácsoltam. Ha ezt tovább folytatom azzal, hogy a szakszervezetnek pont a történelmi gyökerei révén mindig nagyon nagy szerepe volt a közművelődésben, a szabadidő kulturált eltöltésében, ezzel is igazat mondok.
Ha mindezt megtetézem azzal, hogy a Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesülete számos kulturális intézményt tömörít, és amely talán valahol e történelmi gyökerek révén nagyon fontos kulturális feladatot lát el, ezért mindenképpen támogatandónak tartom, ezzel sem mondok olyan dolgot, ami ne lenne valóságos. Sőt, ha ezek után még azt is hozzáteszem, hogy ezzel együtt ugyanilyen lényeges szerepe van mindazoknak a társadalmi szervezeteknek, amelyek a kultúra, a közművelődés, az egészségügy, a környezetvédelem, a szabadidő-eltöltés különböző területein működnek, de ugyanilyen fontosak számunkra, akkor sem mondok semmiféle igaztalan dolgot, kedves képviselőtársam. Ezek mind olyan fontos területek - most például a tárgyalt törvény kapcsán -, amelyeket úgy fogok fel, hogy bár más jellegű tevékenységet végeznek, más a funkciójuk, de egymást kiegészítő módon összekapcsolódnak. Nekünk az az érdekünk, hogy e törvénytervezet tárgyalása során a lehető legkevesebb érdeksérelemmel elégítsük ki az ingatlanigényeiket.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem