DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A társadalombiztosítás reformja, azt hiszem, valóban olyan falat, amibe már többen belebuktak, és nem kizárt, hogy még többen bele is fognak bukni.
Tanulságos volt ebből a szempontból képviselőtársaimmal együtt az a látogatás - ellenzéki képviselőtársaink is ott voltak köztünk -, amit Lengyelországban tettünk, ahol, az előzmények ismeretében azt mondom, hogy vakon, január 1-jével a 16 plusz egy regionális biztosítós modellt megcsinálták. Mindenképpen érdemes tanulmányozni, már csak a hagyományok miatt is, hogy ez mit idézett elő.
Nyilvánvaló, hogy az adatok értékelése különböző szempontokból lehetséges, és mindenki a saját felfogásának megfelelően próbál bizonyos eredményeket vagy bizonyos hátrányokat hangsúlyozni. Nekem az volt a benyomásom, hogy bizony sokkal drágább és egyáltalán nem a szolidaritás elvének az erősödése irányába mozdult el az ellátás, és az ellátásban hihetetlen nagy gondokat okozott az átállás.
Úgyhogy a kisebbik gondnak tartom azt, ha ebből a szempontból talán kisebb lépésekkel haladunk előre, és ezzel kapcsolatban inkább egy megalapozottabb, körültekintőbb tervről vitatkozunk, illetve ha döntés születik, lépünk ebben az ügyben. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem