DR. MÁNYA KRISTÓF
DR. MÁNYA KRISTÓF
DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Keller László képviselőtársam az imént azt mondta, hogy nem volt 1994 és 1998 között forráskivonás a magyar egészségügyben, illetve az egészségbiztosítás ilyen költségvetésében.
Akkor nem tudom, hogy az ön által jól ismert "Talpon maradás és változás" című anyag, amely múlt év tavaszán elég széles szakmai nyilvánosságot kapott, miért tartalmazza a következő kitételt, idézem: "Tény, hogy 1994 és 1998 között növekvő GDP mellett - ők akkor azt mondják - az egészségbiztosítás összes kiadása az 1994. évi 8,35 százalékról 1998-ra 6,18 százalékra, azaz háromnegyedére zsugorodik. Szinte példa nélküli - tovább az idézet - az egészségügyi reformok történetében, hogy jelentős reálértékvesztés mellett nem vált szükségessé az ellátás komoly korlátozása, hosszas várólisták nem alakultak ki." Ezt a betegek egyébként nem így látták az elmúlt négy évben, mert volt korlátozás, ha az osztálybezárásokra gondolok.
Ez csak úgy történhetett, hogy az ágazat önmérsékletet tanúsított bérköveteléseiben - ez sem baj azért, ha erre emlékszünk -, visszafogta a fejlesztési és eszközigényeit. Ennyit a tényekhez, hiszen ez az anyag azért őszinte anyag e tekintetben, nem kellene elfelejteni.
Ami pedig a félelmeket illeti, Keller képviselőtársam, azért az egy kicsit a helyzet túldramatizálása, hogy a kórházigazgatók félnének. Valóban lehet esetleg olyan irányú félelmük, hogy nehogy nekünk is eszünkbe jusson egy olyan képletet alkotni, amelyet nagyon verejtékszagú módon sikerült 1995-ben... - ugye, ez a bizonyos ágyszámképlet 10 ezer lakosra, ami még nem is lett volna önmagában baj, hiszen ezt a jelenlegi törvényjavaslat is, mármint magát a kórházi kapacitáscsökkentést, előirányozza. A fő baj az volt... (Az elnök jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)
