DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Június 15-ei ülésünkön döntött a parlament arról, hogy ezt a képviselői önálló indítványt sürgős tárgyalásba veszi.
Mint a három előterjesztő egyike, szeretném az Országgyűlés figyelmét kérni arra vonatkozóan, hogy erről a - csupán a rendelkezés hatályát 2000. december 31-éig kitoló - törvényről szólhassak, részben a történeti háttere rövid összefoglalásával, részben pedig hogy a mostani parlamenti életben talán ritka dokumentumról is szóljak; hiszen ezt a törvényjavaslatot három országgyűlési képviselő, mégpedig három különböző párthoz tartozó, sőt ellenzékhez és kormánypárthoz tartozó országgyűlési képviselő nyújtotta be. Tehát amikor az előadója vagyok ennek a törvényjavaslatnak, akkor megtisztelő módon Lányi Zsolt képviselő úrral, Független Kisgazdapárt és Molnár Gyula képviselő úrral, Magyar Szocialista Párt - mindhárman XI. kerületi illetőségű országgyűlési képviselőként - szólunk egy olyan kérdésről, amely igaz ugyan, hogy a mi körünkben fogalmazódott meg - remélhetőleg a válasz is rá -, azonban sokkal többeket érint, semmint csupán Budapest egyetlen kerületét.
Ez a képviselői indítvány az 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szól, mégpedig egyetlen mondatban, amely így szól: "Ha a tulajdonostársak az elhelyezési kötelezettségüket megjelölő határidő lejártáig nem tudják teljesíteni, a tulajdonostársak kérésére az önkormányzat az elhelyezésre jogosultak részére - és itt jön a dátum, a hatály kitolása - 2000. december 31-éig e törvény szabályainak megfelelő önkormányzati cserelakást köteles felajánlani, illetőleg az elhelyezésre jogosulttal történő megállapodás esetén pénzbeli térítést fizetni."
Ez a mai helyzet voltaképpen az 1980-as évek végétől erőteljesen felgyorsuló állami, illetőleg önkormányzati tulajdonú lakások eladásával jelentkezett, aminek következtében, elsősorban a fővárosban, nagy számban kerültek értékesítésre házfelügyelői szolgálati lakások is. Ezért nevezik már egy ideje a mi módosításunkat úgynevezett házmestertörvénynek. Egy biztos, igen sokakat érint, és méltányosságról van szó.
Az elidegenítések során, mint említettem már, a '80-as évek végétől azonban olyan gyakorlat alakult ki, melynek eredményeként a lakások eladásával egyidejűleg a tanácsok, illetőleg a jogutód önkormányzatok nem helyezték el a lakásban visszamaradt volt házfelügyelőket, s ezen rendezetlen helyzetek, megegyezés hiányában, kizárólag bírósági eljárás keretében és ott is talán csak részben voltak orvosolhatóak.
Ezzel zárójelben azt is mondhatnám, de erre nem térek ki, hogy ezek a helyzetek számtalan helyen és indokolatlan mértékben megrontották a hangulatot; megrontották, mondjuk úgy, egy társasházon belül a szomszédsági viszonyokat, megrontották az emberek egy adott közösségén belüli kapcsolatokat is, feleslegesen, és minél tovább húzódott ezeknek a helyzeteknek a rendezési sorozata, annál inkább rendkívül mély és felesleges ellentétek keletkeztek.
Új helyzetet teremtett aztán a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának az a '95 januárjában hozott határozata, melynek értelmében minden, 1991. szeptember 1-jét megelőzően eladott szolgálati lakás esetében a lakásban visszamaradt jóhiszemű, jogcím nélkül lakó személlyel kapcsolatos elhelyezési kötelezettség a társasház tulajdonostársait terheli. A határozat alapján a kötelezettség teljesítéséig a tulajdonosok nem élhetnek a szabad lakbér-megállapítás jogával. Az önkormányzati lakások eladása során megalakuló társasházak tulajdonostársai pedig az esetek döntő többségében nem is rendelkeztek az elhelyezési kötelezettség teljesítéséhez szükséges bérlakásokkal, de a megvásárláshoz szükséges anyagi forrásokkal sem.
Az ettől a bizonyos konfliktustól igen megnehezített, feleslegesen megterhelt helyzetet kívánta megváltoztatni az 1995. évi CXII. törvény úgy, hogy '96. december 31-ei határidő kitűzésével kötelezte a tulajdonostársakat a visszamaradó személyek részére történő cserelakás juttatására.
(13.20)
Ha pedig a tulajdonostársak - és ez nem kevés helyen sikerült, bár nem volt jellemző - elhelyezési kötelezettségüknek ezen határidő lejártáig nem tudtak eleget tenni, úgy a tulajdonostársak vagy pedig az elhelyezésre jogosult a volt házfelügyelő kérelmére végül is az önkormányzat, az elhelyezésre jogosult részére 1998. december 31-éig kellett volna hogy biztosítson önkormányzati cserelakást, kötelezettséggel. Azonban ennek a törvényi kötelezettségnek az önkormányzatok többsége - és ez indokolta a mi javaslatunkat - az elmúlt hároméves időszakban nem tett eleget, de nem feltétlen azért, mert nem akart eleget tenni, hanem objektív okok miatt, hiszen nem állt rendelkezésükre olyan cserelakás, ami ebbe a konstrukcióba bevonható lett volna.
Summa summárum: a törvényjavaslat lényege az, hogy a törvényi határidő eltelte és a megoldatlan, áthúzódó ügyek magas száma véleményünk szerint mindenképpen indokolja a törvény módosítását, az egységes értelmezéshez jogilag indokolt egy törvény által meghatározott újabb határidő kihirdetése, és ez az a bizonyos 2000. december 31-e. Arról nem szólok, hogy az Alkotmánybíróság számos határozatának indokolásában ott van a jogállamiság alapvető követelményeként megjelölt jogbiztonság. Természetesen ezeket az állampolgárokat is megilleti ez a jogbiztonság, és reményeink szerint ha ez a törvényjavaslat a határidő kitolásával - hangsúlyozom, a törvényi rendelkezések érintetlenül hagyásával, de a határidő megváltoztatásával - lehetőséget ad az önkormányzati kötelezettségek teljesítésére, akkor az őket érintő alkotmányos jogbiztonság is mindenképpen biztosítható lesz.
Örömömre szolgál és megtiszteltetésnek tekintem, hogy a hárompárti javaslatot, részben a hátterét indokolva, részben pedig magát a lényegét kifejtve elmondhattam, és őszintén bízom benne, hogy ez a törvényjavaslat megnyeri talán a kedves, jó Turi-Kovács Béla képviselő úr tetszését is, tekintettel arra, hogy ez a törvényjavaslat sem kívánja visszaállítani a feudalizmust.
Köszönöm figyelmüket, és természetesen az előterjesztő képviselőtársaimmal együtt várjuk reagálásukat. Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
