DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg már az eredeti törvény előterjesztői és megalkotói sem gondolták át kellően, vagy nem mérték fel, hogy a törvény hány házmesterlakást érint, vagy ha netán ezt átgondolták és felmérték, akkor pedig az önkormányzatok lehetőségeivel nem voltak megfelelően tisztában, amikor a törvény eredeti határidejét megalkották.
Hibája továbbá a törvénynek az is, hogy nem lett szankcionálva, mi történjék akkor, ha határidőre az önkormányzatok nem tesznek eleget a törvénynek. Valószínű, hogy elősegítette volna azért az önkormányzatok hajlandóságát, ha valamilyen szankció ebbe az irányba nyomja az önkormányzatokat. De én most nem is a szankció hiányáról kívánok beszélni, hiszen nem az az előterjesztés tárgya, hanem inkább erről a valóban nagyon pici módosító javaslatról.
Tekintettel arra, hogy az előterjesztők mindegyike Budapest XI. kerületében lakik, és jómagam is a XI. kerület lakosaként néhány XI. kerületi számadattal szeretném alátámasztani az előterjesztés indokoltságát; függetlenül attól, hogy erről a témáról nem tárgyaltam az előterjesztőkkel, de a kerületünkben is és több más kerületben is, nyilván vidéken is, igenis égető és feszítő probléma hosszú évek óta, és ahogy az előttem szólók is mondták, nemcsak annak a néhány száz, hanem nagyon sok ezer embernek az életét keseríti évek óta ez a probléma, akik marják egymást a társasházakban. Nem titok, elárulhatom, magam is olyan társasházban lakom, ez nagyon komoly problémát okoz, okozott, és a társasházi közgyűlések középpontja éppen a házmesterlakás, a házfelügyelői lakás megoldatlansága, a lakbér, a hely rendeltetése és hasonlók. Tehát csak Budapest egy kerületén keresztül próbálom szemléltetni az előterjesztés indokoltságát.
1994. december 31-én - itt van egyébként a kimutatás a kezemben, tehát bármelyik adatot alá tudom támasztani - Budapest XI. kerületében 375 darab házfelügyelői lakás volt. Ebből 164 lakás a társasházak alapításakor tisztán önkormányzati tulajdonba került, ezekkel nem is volt gond, hiszen a benne lakók fizetik a bérleti díjat az önkormányzat felé, a társasházaknak tulajdonjogilag nincs hozzá közük. Az igazi problémát ebből a 375 lakásból az a 211 lakás okozza a kerületben, amely az önkormányzati - ahogy Szentgyörgyvölgyi Péter utalt rá, volt tanácsi - lakások eladásakor közös tulajdonba került, hiszen a társasházakban a lakók nem mindegyik lakást vették meg. Így a társasházban maradt önkormányzati tulajdoni hányadok arányában alakult ki a társasházi-önkormányzati közös tulajdon.
A társasházak természetes igénye volt - hisz általában azért túlnyomó többségben önkormányzati tulajdonú lett egy-egy társasház, 75-80-85 százalékban társasházi tulajdon, és a maradék 10-15 százalékban önkormányzati tulajdonba kerültek a társasházak, és ezek alapján a házmesterlakások is -, hogy a résztulajdonukkal valamit kezdeni tudjanak, és ezért született a most módosítani javasolt törvény, amely 1998. december 31-éig írta elő az önkormányzatok részére a probléma megoldását. Ehhez azonban csupán a XI. kerületben több száz millió forint, vagy igen sok szabad lakás lett volna szükséges, ami a volt házmesterek részére másik lakás biztosításával vagy a lakás-résztulajdonok megvásárlásával tette volna lehetővé - a társasházak választása szerint és persze a bent lakó házmesterekkel való megegyezés szerint - a probléma megoldását.
Molnár Gyula az előbb már említette, hogy az önkormányzatoknak volt erre pénzeszközük, hiszen az eladott önkormányzati tulajdonokból lakásalapot kellett képezni, amit ilyesmire kellett volna fordítani. Igen ám, csak az önkormányzatok abba a csapdába estek, hogy erre ugyan biztosítva volt a forrás, viszont a működésükhöz szükséges egyéb források nem voltak adottak, egyszerűen kénytelenek voltak ezt a lehetőséget megcsapolni, magyarán: a befolyó pénzeiket nem erre felhasználni, hanem iskolák, kórházak, egészségügyi intézmények fenntartására kellett a lakásalapból, ha úgy tetszik, jogellenesen elvonni a pénzeket, de erre az akkori költségvetési törvények kényszerítették rá az önkormányzatokat, hiszen a valós működési költségük megfelelő hányadát sajnos nem fedezték.
Visszatérve a XI. kerületre, az érintettek nagy száma miatt a kerületben házmesterek szövetsége is alakult, amelyhez más kerületi házmesterek is csatlakoztak érdekeik védelme és érvényesítése érdekében, és együtt próbáltak az önkormányzattal szemben fellépni. Úgy gondolom, nagyon szerencsétlen helyzet az, ha egy településen belül ilyen érdekellentétek alakulnak ki, hogy a házmesterek ellentétben vannak az önkormányzattal, a házmesterek ellentétben vannak a társasházzal, a társasház ellentétben van az önkormányzattal; mindenki harcol mindenki ellen, mert senkinek nincs elengedő eszköze arra, hogy ezt a valóban jogos problémát megoldja.
A nálam levő kimutatás szerint négy év alatt, tehát 1995-ben, '96-ban, '97-ben, '98-ban a XI. kerületi önkormányzat a jelzett 211 problémás házmesterlakásból 142-nél tudta megoldani a gondot, ami évente nagyjából 35 házmesterlakás helyzetének a rendezését jelenti. Valaki gondoljon bele, hogy egy-egy lakás biztosítása hány millió forintba kerül, akkor ki lehet számolni, hogy a kerületi költségvetést mennyivel terheli ennek a megoldása. Maradt még a kerületben 69 ilyen "megoldatlan" lakás, és ha az eddigi problémamegoldási ütemet feltételezzük az idei évre és a jövő évre is, akkor a javaslatban szereplő határidőig ez megoldhatónak látszik.
És itt jegyzem meg, hogy szívesen hallottam volna a kormány kategorikus elutasító magatartása mellett azt is, hogy miért, mire alapozva utasítja el, hiszen ez a megoldás különösebb nagy terhet sem a költségvetésre, sem a kormányzatra nem ró, tehát nem tudom az elutasítás indokát. De az biztos, ha végre megoldódna ez a gond, ez a probléma, nemcsak az érintett néhány száz - ez országosan akár több ezer is lehet -, de a hozzájuk kapcsolódó nyilván több tízezer embernek az életét eddig megkeserítő gondot is megoldhatná.
A fenti XI. kerületi számokkal csupán érzékeltetni kívántam azt, hogy a javaslat reális, élő probléma megoldására vonatkozik, hiszen feltételezhető, hogy nemcsak az általam említett budapesti kerületben, hanem a többi önkormányzatnál is méreteitől függően nagyjából hasonló helyzet lehet.
Az elmondottaknak megfelelően a Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja az előterjesztést, meg is fogja szavazni, és remélem, hogy a kormány álláspontja ez ügyben is még változat.
Köszönöm a figyelmüket. (Dr. Csapody Miklós és dr. Gidai Erzsébet tapsol.)
