FARKAS IMRE
FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő egyvelegből a mai napon három résszel, három fejezettel kívánok foglalkozni: a kötelező egészségbiztosítás ellátásainak módosításával, az egészségügyi hozzájárulással és az alkalmi munkavállalás új szabályaival.
Közülük a legjelentősebbnek a kötelező egészségbiztosítás ellátásában bekövetkező változásokat tartom. A nem túl terjedelmes módosítással a kormánynak sikerült mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat eltalálnia. Egy népi színműhöz hasonlóan, Döbrögi példáját próbálom elővenni: háromszor veri el kapásból a munkavállalókat. Melyik ez a három?
Az első: a jövőben nem lesz jogosult táppénzre az, aki biztosítási jogviszonyának megszűnését követően az első, második vagy harmadik napon keresőképtelenné válik. Miért nem? A törvényjavaslat indoklása erről semmit nem mond. Tehát csak!
A másik: január 1-jétől megszűnik az orvosi igazolás nélkül igénybe vehető, három napig terjedő betegszabadság. Ez miből derül ki? Onnan, hogy a törvény szövege értelmében megszűnik magának a betegszabadságnak az intézménye is. Ha betegszabadság nincs, akkor nyilván ez a lehetőség sem lesz. Kétségtelen, hogy ez a munkáltatók számára kedvező lépés egyébként, de tény, hogy a munkavállalók számára egy megszerzett jogot von el. (Varga Mihály: Sehol a világon nem volt ilyen!) Akkor is, Magyarországon volt, és Magyarországon elvonja ezt a jogot.
A harmadik legjelentősebb lépés pedig az, hogy azzal, hogy egységessé válik a betegszabadság és a táppénz, és ezt a kormányzat az adminisztráció csökkentésével magyarázza, a táppénz lép a betegszabadság helyébe, és így a dolgozók ezekre a napokra kevesebb összeget fognak kapni. A betegszabadság napjaira az aktuális átlagkereset 80 százaléka járt korábban, a táppénzre pedig az előző évi átlagkeresetnek a 70 százaléka. Én azt hiszem, hogy akkor, amikor az egészségügynek az ellátásai már a valahány év alatt meglehetősen az égbe szöktek, és ez a kormányzat is tett ehhez hozzá természetesen, nagyon fontos lenne, hogy a beteg dolgozó valamennyivel nagyobb ellátást kapjon.
(12.00)
Most ezzel szemben a betegszabadság intézményének a megszűnésével az ellátása csökkenni fog, annak a 15 napnak az esetében feltétlenül, ami eddig egyébként megvolt.
Ezek után hogyan sérülnek a munkáltatói érdekek, ha az előbb felsorolt három intézkedés valójában kedvező lesz a munkáltatók számára? Úgy, hogy nekik a jövőben nem a betegszabadságot és a táppénzkiadások egyharmadát kell majd megfizetni, hanem 40 naptári napig terjedően táppénzként valamennyi költséget. Hogy miért ennyi napot? Nyilvánvalóan azért, mert a kimutatások szerint - ami egyébként meglehetősen bizonytalan alapokon nyugszik - 30 nap körül van az átlagos táppénzes hiányzás. Ekkora teher korábban, ezt kiszámíthatjuk, 70-80 napos hiányzás után nehezedett a munkáltatóra, mint ami majd most fog rá nehezedni.
Azt szeretném elmondani, hogy a kormányzatnak ez a lépése nem egy rossz húzás; ilyet még a Bokros-csomag sem tett ebben a körben. A Bokros-csomag azt javasolta, hogy 10-ről 21 napra növekedjen a betegszabadság - nem törölte el a betegszabadságot, hanem azt megnövelte volna -, és ezt a munkáltatókkal akarta finanszíroztatni. Az Alkotmánybíróság ezt elutasította, mert véleménye szerint túlzottan terhelte a munkáltatókat. És most mit fog ehhez szólni az Alkotmánybíróság?
Most a munkáltatóknak ráadásul még hálásnak is kellene lenni a kormánynak, mert egy kimutatásban arról beszélnek, és az indoklásban is elmondják, hogy 2 milliárd forinttal jobban járnak majd a munkáltatók! Amikor a gazdasági bizottság ülésén ezt felvetettem, akkor azonnal kiigazítottak, meglobogtattak egy táblázatot, ami szerint már 7 milliárd forinttal jártak volna jobban a munkáltatók. Amikor megkértem az ott lévő kormányzati tisztségviselőt, hogy mutassa be ennek a hevenyészett táblázatnak a háttérszámításait, hogy miből indultak ki, nem tudott ehhez semmit hozzátenni.
A bizottság elnöke felszólította a Pénzügyminisztérium képviselőit, hogy a hét végéig nyújtsák be a háttérszámításokat. Semmilyen számítást nem kaptunk. Azóta ezen a héten is kétszer kértem, hogy a számításokat áttekinthessem, mutassanak valami hátteret ehhez, ez nem történt meg. Ezek után véleményem szerint joggal mondható és feltételezhető, hogy igaza van a munkáltatói szervezeteknek, amelyek kifogásolják a kormánynak ezt a lépését. Ilyen alapokon, ilyen bizonytalan számítási alapokon, titkolózással véleményem szerint lehet ebben igazság, hogy a kormányzat most olyan ügyben akarja megsegíteni a munkáltatókat, amit ők nem szeretnek, és azért nem szeretnek, mert számukra valószínűleg hátrányos.
A következőkben az egészségügyi hozzájárulással szeretnék foglalkozni. Meglehetősen rövid a tervezet, de arra elégséges, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulást 3600-ról 3900 forintra emelje. A munkáltatókat ez közel 10 milliárd forinttal terheli, és különösen az alacsony jövedelműeket foglalkoztatóknak jelent súlyos terhet. Miért teszi ezt a kormány? Azt mondja, valorizál. De akkor miért nem valorizál az szja-táblánál, az alkalmazotti kedvezménynél és a családi pótléknál? Máshol azt mondja, stabilizál a célok között. De akkor miért nem stabilizál az egészségügyi hozzájárulásnál?
Még egy érdekes, nem egyedüli esetet szeretnék itt elmondani. Az egészségügyi hozzájárulás sorában a normaszövegben az szerepel, a 131. §-ban felsorolják, hogy a százalékos egészségügyi hozzájárulást milyen tételek után nem kell megfizetni. Beemelték ide a gyermekgondozási díjat, és az indokolás is egyedül erről szól, ugyanakkor a korábbi törvényben egyértelműen benne van a gyermeknevelési támogatás is. Ezt a kormányzat most a normaszövegből kihagyta.
Most azt szeretném megkérdezni, hiba történt-e, kifelejtették-e a normaszövegből, és ezért nem utaltak rá az indoklásban, vagy direkt kihagyták, de nem tartották fontosnak, hogy az indokolásban beszéljenek róla, vagy direkt kihagyták, és tudatosan nem szóltak róla, hátha senki nem fogja észrevenni. De az elég érdekes lesz, ha egymillió ember fog majd százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni a kormány előterjesztése alapján a gyermeknevelési támogatás után.
Végül néhány szót az alkalmi munkavállalásról is szeretnék szólni. Kormánypárti képviselőtársaim ragyogóan elmondják, hogy kiterjesztik az alkalmazási körét, és ezt helyesnek is tartom. De azért itt is elhallgatnak egy fontos dolgot, legalábbis a normaszöveg itt sincs összhangban az indokolással.
A 196. §-t módosítják, amely a törvény 8. §-ának (1) és (2) bekezdését érinti. Ennek az lesz a következménye, hogy kihagyják belőle azt a tételt, amelynek az értelmében a 250 ezer forint alatti ilyen jellegű jövedelmeket nem kellett bevallani és nem kellett megadóztatni. Most azt szeretném megkérdezni az államtitkár úrtól vagy a kormánypárti képviselőktől, hogy itt miről van szó. Az alkalmi munkavállalás kiterjesztésének az az ára, hogy gyakorlatilag most már minden fillér után adózni kell majd?
Véleményem szerint ez nem helyes, de nem derül ki ebből a törvényszövegből, illetve a szövegből pontosan az derül ki, hogy igen, a 250 ezer forint alatti ilyen jellegű bevétel után is adózni kell majd. Nagyon kellemetlennek tartom, hogy a bizottsági ülésen mindegyik tétel felmerült, és erre egyáltalán nem kaptunk semmiféle választ a kormányzat tisztségviselőitől.
Én azt javaslom a kormánynak - előző képviselőtársamhoz hasonlóan -, hogy ne próbálja a munkáltatókat megsegíteni ott, ahol azok nem is kívánnák azt, és az erősen megnyirbált munkavállalói jogokat is kisebb lépésben próbálják a következőkben nyirbálni. És ha a kormányzat az általa összefoglalóan kiküldött anyagban Churchillre hivatkozik, és színvonalas anyagot akar produkálni, akkor pedig arra kérem, hogy az előterjesztések során ilyen úttörő hibákat ne kövessenek el, mint amilyeneket eddig is megtettek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
