DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): A Vállalkozásfejlesztési Tanáccsal kapcsolatban örülök annak, hogy ha nem is teljesen azt a módosító javaslatot, amit beadtam, hanem egy másikat - de végső soron mégis ugyanazt - fogadott el az előterjesztő. Tudniillik a 14. § 2. pontja a törvényjavaslatban azt mondja ki, hogy a Vállalkozásfejlesztési Tanács a határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza meg. A tanács határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező tagok legalább 50 százaléka jelen van. Én 66 százalékot javasoltam, de egy másik módosító javaslatban, azt hiszem, a kétharmados jelenlétet fogadta el az előterjesztő.
Azért örülök ennek, mert a Vállalkozásfejlesztési Tanács döntés-előkészítő és javaslattevő feladatokat is végez, ezért a különböző érdekek érvényesítése megköveteli, hogy az eltérő érdekeket képviselő tagok közül minél többen vegyenek részt a határozatképesség biztosítása érdekében, így a döntés-előkészítés és a javaslattevő feladatok sokkal jobban érvényesülnek. Még egyszer köszönöm, hogy elfogadta az előterjesztő ezt a javaslatot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem