FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Állami Számvevőszék Elnöke! Elég nagy anyagról van szó, amit megkaptunk, több, mint háromezer oldalról. Az a véleményem, hogy ezt a nagy mennyiségű dokumentumot teljes mélységében csak az Állami Számvevőszék volt képes átolvasni és elemezni, és így adott nekünk is kellő mankót ahhoz, hogy ne vakokként próbáljuk értelmezni a benyújtott zárszámadást. Ennek a munkának a kapcsán nyilvánvaló, hogy amilyen nagyságrendű ez a munkaanyag, természetes velejárója, hogy történhetnek hibák, vannak kiemelkedő részei, vannak nem oly fényes bizonyítványrészei is ennek a munkának.
Néhány lényeges momentumra szeretném felhívni a figyelmet, amit a magunk részéről fontosnak tartunk a zárszámadás kapcsán. Az egyik az, hogy az anyagból kiderül, hogy az Állami Számvevőszék és a Pénzügyminisztérium mindvégig együtt dolgozott konzultatív jelleggel. Ezzel már szinte útmutatást, irányvonalat adott a kormánynak, a Pénzügyminisztériumnak, hogy melyek azok a nemkívánatos elemek, amelyeket kerülni kellene a törvény beterjesztése kapcsán. Sikerült is bizonyára ennek következtében sok dolgot, hibás dolgot elkerülni. Maradtak azért még benne, hiszen a füzetek erről is szólnak. De azért mindenféleképpen nagyon örvendetes ez az együtt dolgozás a két szerv között.
Az Állami Számvevőszék részéről jelezték, hogy néhány fejezetet az úgynevezett európai követelményeknek megfelelő pénzügyi audittal végeztek. Ez egy kísérlet, egy próba a következő évekre vonatkozóan, inkább iránymutatás arra, hogy magának az Állami Számvevőszéknek hogyan kell elvégeznie ezt az auditot. Egyben bizonyára a kormánynak is útmutató arra, hogy milyen minőségi, minősítési követelménynek megfelelően kell majd kiállnia az Állami Számvevőszéknek az ellenőrzés próbáját.
Egy sokaknak talán kellemes hír is benne fog foglaltatni ebben a jelentésben: az, hogy fővárosunk, Budapest mintegy 19,4 millió forinttal kevesebbet kell hogy visszafizessen a normatív támogatások kapcsán. Ez jelenleg még nincsen benne, de tudjuk, hogy majd bele fog kerülni. Ezt talán érzékelhetik a fővárosiak is, sokszor jogtalanul, ők úgy mondják, "bűnös városnak" nyilvánított fővárossal szemben milyen kegyetlenül eljár ez a kormányzat. Érthető és kimutatható példája az, hogy nem, kérem szépen a racionalitások keretén belül akinek valami jár vagy nem jár, annak megfelelően kell azt igénybe venni vagy visszafizetni.
Kellemes része, hogy az 1800 megahertzes telefontenderből befolyt díj nem várt, meglepően nagy összeg, talán jó irányba fog kerülni, hiszen az egyik nagyon fontos célterület, az úthálózat-fejlesztéssel, az autópályák fejlesztésével, építésekkel kapcsolatos finanszírozásra kívánta fordítani a kormány. Azt hiszem, ennek mindenki örülhet, akit érint, hogy majd célterületté vesz egy-egy autópálya-fejlesztést.
Ugyanígy az agrárgazdaságnál a piacrajutási támogatások kapcsán mintegy 3,5 milliárd forint felhasználásáról rendelkezik a zárszámadás. De jellemző hibákra is felhívja a figyelmet az Állami Számvevőszék, szinte visszaköszönőkre, ahogy az anyagban utalást találunk rá. Ez egy nem túl kellemes része. Amellett, hogy úgy érzem, nem történik túl nagy vihart kavaró hiányossága a zárszámadásnak, talán mégis érdekes, hogy az olyannyiszor kért átláthatóság, az államháztartás alrendszereinek a teljes körű megismerhetősége, az államháztartás vagyoni mérlege miért nem lesz mindenki által megismerhetővé, közérthetővé. Ez valahogy úgy hat, mint annak az öreg gazdaembernek a minden évben elvégzett saját zárszámadása, hogy év végén megnézi, hogy mit csinált jól, mit csinált rosszul, és a rosszak között rájön, hogy kérem szépen, itt baj van. De saját maga vigasztalására nem tud mit tenni, az év lefutott, a dolgok megtörténtek, azt mondja, hogy na de majd jövőre. Aztán jövőre ugyanúgy elköveti azt a hibát. Ebből szeretném levonni azt a tanulságot, és a kormány figyelmét felhívni arra, hogy akkor mi jövőre ne kövessük el ugyanazt a hibát. Bár szerintem erre minden évben lehetett ígéretet hallani. A végeredményét is szeretném ennek látni.
Az itteni eddigi felszólalások kapcsán kitalálható volt, hogy mivel egy úgymond vegyes évről van szó, a kormánypárt a saját sikereit és az akkori kormány-, de jelenleg ellenzéki pártok sikertelenségét próbálja kidomborítani, és ez érthető módon megjelenik a jelenlegi ellenzék részéről, hogy az akkori sikereit mostanra ható sikereknek tünteti fel, és a kormány már aktuális időszakában a tavalyi második félévben tett dolgait kellő kritikával illeti. A Magyar Demokrata Fórum nem kíván ebbe a több mint egy éve tartó, olykor felesleges és túl éles vitába bekapcsolódni. Értelmetlennek látjuk. Maradunk talán abbéli higgadtságunknál, amit - hogy aktualitást is fonjak a gondolataimba - a választók is tükröznek olykor egy 12 százalékos szavazati aránnyal. Nem szeretnénk ebben az értelmetlen vitában a magunk részéről részt venni.
Azonban mégis az ellenzék részéről, mint említettem, várható volt, hogy néhány aktualitást ők is belefonnak az ő idejükből a zárszámadással kapcsolatosan. Azért meglepő az egyoldalú gondolkodásuk vagy az egyoldalú visszaemlékezésük néhány dologgal kapcsolatosan.
(18.10)
Kertész Istvántól lehetett hallani, hogy kérem szépen, ne legyünk olyan büszkék az inflációcsökkentésünkre, hiszen már '98 előtt is volt 4-5 százalékkal csökkenő inflációmérték.
Én úgy tudom, hogy a '95-ös év is még a '98-at megelőző évekhez tartozik, amikor közel 30 százalékos volt az infláció, kizárólagosan a Bokros-csomagnak köszönhetően. Ez azt az elméletet alkalmazta, hogy kérem szépen, túl sok pénz került ki közkézre, ezt egyszerűen visszavenni nem tudom ugyan, mert erre nincsen semmilyen fizikai ráhatásom és törvényi felhatalmazásom, de a helyzetemnél fogva viszont van egy lehetőségem: a kiáramlott pénzt elértéktelenítem, ha kell, akár 30 százalékkal is leveszem a vásárlóerejét. Ezt meg is tette, mert lehetősége volt rá. Ennek a következményét nyögjük még most is, ennek a helyzetnek a visszaállítására történik napjainkban is jó néhány kormányzati intézkedés. Nem akarom ezeket ismertetni, mindenki tudja, ma is többször elhangzott.
Minden bizonnyal mind a kormányzati oldal, mind az ellenzék oldala a saját érveit tartja fontosnak. A kormányoldal azt, hogy a közbiztonságra több pénzt fordítsanak, a családokat, az oktatásügyet, a lakáshoz jutást támogatjuk. Nekem viszont az előző kormányról valamiért - lehet, hogy azért, mert az az utolsó pillanatban történt - nagyon fájdalmasan, de megmaradt a Baja Ferenc által vezetett Környezetvédelmi Minisztérium utolsó pillanatban történt pénzkiosztása - nemhogy annak a pénznek a kiosztása, ami akkor rendelkezésre állt, hanem annak a pénznek, ami még nem is volt a kezükben, de ígérvények formájában már elkötelezték ennek a kormánynak a terhére. Ennyit a '98-as év emlékezési részéről.
A tényszerűség: az infláció mértéke, és hogy ez kitől öröklődött, hogyan hat - nagyon messzire lehet ezzel elmenni. A konkrétum, amely érzékelhető minden állampolgár számára: '90-ben egy márkáért akkor 45 forintot kellett fizetnünk, ennyi volt a márka-forint váltási arány, '94-ben, a kormányváltáskor 45 forintról 67 forintra ment fel a márka - itt 22 forint volt a különbség a négy év alatt, csak megjegyzem -, majd '98-ban már 120 forint volt egy márka, ott már 53 forint volt a különbség, utalva arra, hogy milyen inflatorikus hatások történtek abban az időben.
Nagyon örülök persze, hogy az ellenzéki képviselők aggódnak többek között amiatt, hogy az áfa esetlegesen nem olyan mértékben fog teljesülni, ahogy a tervben szerepelt. Mi örülünk ennek az aggodalomnak, de tessenek elképzelni, hogy a kormány mennyire aggódik ezért. Úgy néz ki, hogy ebben legalább együtt tudunk aggódni, hogy az áfa nem olyan mértékben teljesül, mint ahogy azt reméltük.
Bauer képviselőtársam természetesen a maga logikája szerint felépített kritikával illette az elmúlt évet, amelyről a zárszámadás szól. Ő a pénzügyi bizottságban valahogy úgy fogalmazott, hogy a kormány egyes esetekben eladta a zongorát azért, hogy végül aztán kifizethesse az aznapi éttermi vacsoraszámlát. Erre a gondolatára visszareflektálva az a gondom ezzel, hogy ő pozitívumként és hosszú távú hatásként tünteti fel azt a kormányzati cselekedetet, ami '94-től '98-ig folyt, és hatott még a '98-as évre is, amelyről most a vita folyik. Csakhogy milyen áron? Kérem szépen! Lehet, hogy ez a kormány tett olyat, hogy eladta úgymond a zongorát egy vacsora kifizetéséért, csakhogy az előző kormány nemhogy egy zongorát, hanem egy egész nagyzenekar összes hangszerét eladta tokostul-vonóstul! Tehát úgy néz ki, szerintük ennek az árán lehetett tenni valamit a magyar gazdasággal. Én nem állítom azt, hogy ez hibás vagy hibátlan volt, de én vélelmezem azt, hogy ez túl nagy ár volt bizonyos folyamatok megfékezésére.
Még egyszer: a magunk részéről nem gondoljuk, hogy olyan súlyos hiba történt volna a '98-as évben - függetlenül attól, hogy ez úgymond vegyes év volt - sem a mostani ellenzék és akkori kormánypárt részéről, sem pedig a koalíciós kormány, amely jelenleg is működik, tevékenysége során, a végbement folyamatokban nem látunk súlyos hibát. Mint mondtam, természetesen olyan nagyságrendű kérdésről van szó, amelyben sajnos a dolgok velejárója az, hogy olykor vannak olyan területek, amelyekben hiba van, vannak olyan területek, amelyek javításra szorulnak.
Mi úgy gondoljuk, hogy ennek reményében igenis elfogadható ez a beterjesztés, ez a törvényjavaslat, és a Magyar Demokrata Fórum elfogadásra ajánlja képviselőtársaimnak is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
