HORTOBÁGYI KRISZTINA

Teljes szövegű keresés

HORTOBÁGYI KRISZTINA
HORTOBÁGYI KRISZTINA, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága 1999. szeptember 22-i ülésén megtárgyalta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló T/1507. számú törvényjavaslatot, valamint az Állami Számvevőszék jelentését a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről, a T/1507/1. szám alatt.
A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a társadalombiztosítási alapok kezelői a költségvetési év során betartották az államháztartási törvénynek az alapok gazdálkodását érintő szabályait. Felmerült az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal részére átadott pénzeszközök kérdése. Az előterjesztők véleménye szerint szükség lehet ennek a szigorúbb szabályozására.
A gyógyszerkassza túllépésének kapcsán a kormánypárti oldal hangsúlyozta, hogy éppen emiatt volt szükség új gyógyszer-támogatási rendszer kialakítására. Szintén ennek a kérdésnek a kapcsán hangzott el, hogy ezt a költségvetést még az előző kormány tervezte, de a jelenlegi kormánynak kell befejeznie, és mindent meg kell tennie a negatív tendenciák visszafordítása érdekében. Ez az első év, amikor egyszerre kerül a Ház elé a költségvetésnek, illetve a tb-alapok költségvetésének a zárszámadása, így könnyebb áttekinteni ezeket.
A bizottság a törvénytervezetet 12 igen és 8 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem