BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Az imént több alkalommal elhangzott az, hogy reform-e vagy sem, amit a kormány beterjesztett. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen tényleg lehet vitatkozni, hogy milyen mértékben reform a reform. Úgy gondolom, a kormány által beterjesztett 142 oldal egy reform része, és több alkalommal, több éven keresztül lesz lehetőség arra, hogy ezeket a szabályokat még jobban az élethez igazítsuk. Tehát 142 oldalról azt mondani, hogy semmi és nincs reformelem benne, úgy gondolom, ez nem igazán helytálló.
Az adócsökkentés kérdésében pedig szintén lehet vitatkozni, hogy mennyit tudott már megvalósítani a polgári kormány az adók csökkentéséből, lehet róla tényleg. De Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Az imént is szóba került az, ha nem sújt minket a természeti csapások oly sok ága és ha nem maradtak volna a védművek, a gátak ilyen állapotban, akkor úgy gondolom, kevesebb kár ért volna és több pénz maradt volna a költségvetésben arra, hogy segítsük a magyar családokat és csökkentsük az adóterheket. Azt azért el kell mondanom önöknek, hogy az országban járva az emberek jó szívvel vették tudomásul, hogy a kormány nem hagyta magukra a bajbajutottakat úgy, ahogy ezt önök esetleg várták volna tőlünk, tettük a magunk dolgát.
Nos, több adócsökkentésről lehetett volna szó, ha a tb-tartozások nem ilyen magas szinten vannak. Nagyobb arányú adócsökkentésre lehetett volna lehetőség, ha nincsenek APEH-tartozások, ha nincsenek bajban a nyugdíjalapok, nincsenek túlterhelve a tb-alapok. Nos, önök azt mondják a javaslataikban, hogy a családi támogatást a családi pótlék keretein belül oldjuk meg. Úgy gondolom, hogy önök ezzel államháztartási kiadásokat kívánnak növeltetni velünk, mi pedig pontosan az ígéretünket tartjuk be azzal, hogy a családoknak az adókedvezményt biztosítjuk. Úgy gondolom, hogy az ígéreteink betartása felé haladunk és úgy gondolom, hogy emellett ki is kell tartanunk és folytatni fogjuk az adók csökkentését. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) De kérem, önök azt hagytak ránk, amit hagytak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem