DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mádi László úr házszabályszerűséget firtató és az idő pazarlására vonatkozó megjegyzéseihez szeretnék hozzászólni.
Őszintén nagyon szeretnék egyetérteni Mádi László képviselőtársammal, és ha a mai nap eredményeként bekövetkezik, ami a mondandóm, akkor valószínűleg teljesen egyet is fogunk érteni. Ugyanis azt gondolom, hogy a Házszabály betartása nem egyszerűen a módosító indítványt benyújtó képviselők kötelessége, hanem legelsősorban az előterjesztő feladata. Ennek megfelelően, ha megtekintjük, hogy mit is terjesztett be a kormány a T/1501. szám alatt, akkor megállapíthatjuk, hogy tulajdonképpen ehhez bármilyen törvény módosítását be lehetne terjeszteni módosító indítványként, hiszen a címe mindössze annyi, hogy "Az adó- és járuléktörvények változása". Amennyiben ez így van, akkor kérdezem, hogy az alkalmi munkát szabályozó törvény hatálya mennyiben tartozik az adótörvények címszó alá, és folytathatnám a sort.
Nem vitatom természetesen, hogy ezeknek a kérdéseknek van összefüggése a közterhekkel, de azt gondolom, akkor legalább annyi tisztességet kellene megadni, hogy sorolják fel szépen egyszer már fel a címben, ahogy arra előírás is vonatkozik, hogy mely törvényeket akarják módosítani, és akkor valószínűleg ez a vita elkerülhető lett volna.
Elkerülhető, és azt gondolom, akkor nem is kell folytatni Bauer Tamás képviselőtársam indítványa feletti vitát, ha a kormány, az előterjesztő úgy, ahogy ilyen helyzetekben illik, levonja a konzekvenciát, a T/1501. törvényjavaslatát visszavonja, házszabályszerű formában beterjeszti (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.), és ugyanígy jár el a T/1517. indítvánnyal, amely ugyan most nincsen tárgysorozatban, de ami ugyanilyen problémákkal küszködik.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból. - Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Így van! Igazad van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem