GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos elég későn kapunk szót ahhoz, hogy reagáljunk, de én is Mádi Lászlónak szeretném visszaidézni.
Kedves Képviselőtársam! Az 1999. évi költségvetési törvényben kezdődött az a tisztességtelen játék, amikor olyan paragrafusok kerültek a rendszerbe, amelyeknek semmi közük sem volt még a költségvetéshez sem, még megnyitva sem. Sőt, ott kapcsolódó módosító indítvánnyal került be olyan indítvány - jelesül a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos változások -, amelyre vonatkozóan még lehetőségünk sem volt, hogy a részletes vitában esetleg kifejtsük a véleményünket.
Arra is szeretnék még hivatkozni, hogy tessék megnézni, itt van az ajánlás 240. vagy a 317. pontja, amely e vitaszakaszba tartozik. Tehát külön fogunk még beszélni erről a képviselőtársaimmal. Azt hiszem, hogy erről nem kellene tovább nyújtani a szót.
Tállai képviselő úrnak jelzem, hogy újabb kétpercest fogok kérni. Már kértem a szakértőinket, hogy hozzák be - az Adóhivatal elnökhelyettese, a Pénzügyminisztérium képviselője alig egy hónappal ezelőtt nyilatkozott arról, hogy az adóterhelések globálisan fél százalékot meghaladóan növekedtek.
Tehát elbeszélhetünk egymás mellett egyes szegmensekben a csökkenésről - jelesül, amit most ön elmondott a gyermekkedvezményről -, de összességében az állampolgárok adóterhei növekedtek, és sérelmezzük, hogy pont annak a rétegnek nőtt az adóterhe, akinek kicsi a jövedelme.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)
(10.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem