MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem tudja Kovács Kálmán megmutatni nekem azt a törvénymódosító helyet, amelyhez ez a módosító indítvány csatlakozik, mert nincs ilyen. Ez új kiegészítését javasolja a benyújtott törvényeknek, ami házszabályellenes, tisztelt képviselőtársam!
Nem lehet a Házszabály szerint olyan ponthoz módosító indítványt benyújtani, amit az eredeti beterjesztés nem érint. Konzultáljon jogi végzettségű képviselőtársaival, szakértőivel - ez házszabályellenes! Hogy ez mégis ide került, azt gondolom, meg kell vizsgálni, hogy ez miért történhetett meg.
Meggyőződésem szerint ez így nem tárgyalható, be kell nyújtani egy új, önálló indítványt, amelyben az ellenzéki SZDSZ majd megmondja, hogyan kellene a kormánykoalíció pártjainak az adófilozófiáját meghatározni. Csakhogy itt összekeverednek dolgok, mert nem az SZDSZ kormányoz - az SZDSZ ellenzékben van. Az SZDSZ-nek volt négy éve, hogy kormányozzon, akkor kellett volna ilyen preambulumokat betenni az adótörvények elé, és annak megfelelően tényleges adócsökkentést csinálni, mert az emberek, azt gondolom, nem nagyon érezték ezt az adócsökkentést, amikor az alsó áfakulcsot megemelték, amikor pótköltségvetést csináltak, amikor a Bokros-csomagot meghozták, eltörölték a gyerekek után járó adókedvezményt, a családi pótlékot úgynevezett rászorultsági elven működtették, ami azt jelentette, hogy a középosztály nem részesülhetett belőle, azok, akik lényegében adózott jövedelemmel rendelkeznek, és lehetne még folytatni a sort.
Tehát szereptévesztésben vannak, és ezzel rabolják a Ház idejét, ahelyett, hogy azokat az indítványokat tudnánk tárgyalni, amelyeket a kormány beterjesztett, és amelyekhez képviselőtársaink ténylegesen benyújtották a konkrét módosító indítványaikat. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem