BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Pál Béla képviselő úrhoz szeretnék szólni, ugyanis Pál képviselő úr azt mondta, hogy ez a csomag csúcs. Most el kell dönteni, hogy reform, vagy nem reform; csúcs, vagy nem csúcs. Mi úgy gondoljuk, hogy nem csomag - amit ön mondott - az adótörvények módosítása. A csomag kifejezést meg kell hagynunk a másik oldalnak. Ezt ők már eljátszották. Nálunk törvénymódosításról van szó, úgy gondolom, a kormány ezt terjesztette be. Az ön szavai hallatán azt kell gondolnom, a nyuszi viccének esete jut eszembe, amikor akár sapkát visel, akár nem visel sapkát, mindenféleképpen pofont érdemel.
Kedves Keller László képviselő úr, köszönöm a felmentését e tekintetben, de el kell mondanom önnek, hogy én Magyarországon éltem, bár nem koptattam a parlament padjait. Megtapasztaltam, hogy hogyan lehetetlenült el az országban a közép réteg, a családok sorsa az önök kormányzása alatt. Viszont ön ezzel azt mondta, hogy ön tudott a Postabankról és a CW Bankról. Ez számomra furcsa. De lehetséges, hogy önök valójában tudtak ezekről az ügyekről, amiket hátrahagytak számunkra. Én erről beszéltem. Úgy gondolom, hogy ebben sem a miniszterelnök úrra, sem az államtitkár úrra nem lehet neheztelni. (Csige József: Melyik módosítóról van szó? - Kovács Kálmán: Melyik módosító indítványról van szó?) Ők valószínűleg erről nem tudtak úgy, mint ön bennfentesként.
Hadd mondjam el, Bauer képviselő úr, hogy hibás a számítása, ugyanis 150 milliárdnál állt meg. Ön vegye hozzá még ehhez a számításhoz a Postabank összegét, a háború dolgát, a CW Bank dolgát és az adósságszolgálatot. Mindjárt más szám fog kijönni, mint amit ön meghagyott és igeként hirdetett számunkra. Úgy gondolom, hogy ha ezt a számítást pontosabban és alaposabban elvégzi, akkor megérti azt, hogy kevesebb adócsökkentésre tudunk lehetőséget biztosítani a törvénymódosítások kapcsán, mint amit szívünk szerint tennénk. Szeretnénk, és meg fogjuk tenni, amint lehetőség nyílik rá. De kérem, tetszettek volna ne ilyen sok problémát ránk hagyni! (Dr. Takács Imre: Édes Istenem!) Ez alól kivételt képez a természeti katasztrófa és a háború.
Köszönöm a szót, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem