DR. LENTNER CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Keller László képviselő úr használt egy nagyon talányos kifejezést, hogy a kormány kiveszi a polgárok zsebéből a jövedelmet, és nem adja vissza. (Pál Béla: Így igaz!) Így igaz, egyfajta vetületből persze, hogy így igaz, csak az a baj, hogy az probléma, hogy az államháztartás rendszerében három jövedelemtulajdonos van. Az egyik az államháztartás, amely származékos jövedelemtulajdonos. Az eredeti jövedelemtulajdonos pedig a vállalkozások és a háztartások. A magyar adórendszer olyan, hogy a háztartásokat, a személyeket adóztatja, illetve a lakosságot mint végső fogyasztót, a forgalmi adókkal adóztatja. A vállalkozóknak viszont csak egy részét adóztatja. Erre már utaltam, hogy talán célszerűbb volna a bankokra, a biztosítótársaságokra is kivetni ezt az adózási volument.
Az a gondolati kör, amely Révész Máriusz képviselő úr részéről fogalmazódott meg, hogy vessük össze, emeljünk ki a magyar költségvetésből két tételt, a személyi jövedelemadót - amit a háztartások fizetnek - és a belső államadósság utáni adósságszolgálatot. A következő költségvetési évre a belső államadósság utáni kamat 800 milliárd forint fölött lesz. Nagyjából ennyi a személyi jövedelemadó.
Azt hiszem, a kormány kettős szorításban van. Teljesíteni kellene a beígért családi támogatásokat, és teljesíteni kellene az adósságszolgálatot is, legalábbis szeretné. De az átlátható, hogy ezzel a költségvetési bevételi metodikával ez a folyamat nem fog menni. Tehát a költségvetésnek a hiánya emelkedni fog. Képviselőtársaim, '97-ről '98-ra az államháztartás hiánya 65 százalékkal emelkedett, a 2000. költségvetési évre önök hiába terveztek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) 30 százalékkal kevesebb hiányt, mint ami most lesz, ez nem fog bejönni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem