KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Miután másfél órája vitáztunk azon, hogy jogos-e tárgyalni Bauer képviselőtársam indítványáról, Mádi képviselő úr hozzászólását egyszerűen értelmezhetetlennek tartom, hiszen ő most konkrét módosító indítványt hozott ide tárgyalásra, miközben az a harmadik szakaszban van. Ez a konkrét módosító javaslat, amelyik az adójóváírás kiterjesztéséről szól, s a gazdasági bizottság javaslata, 146. ajánlási számon szerepel.
De ha már ide hozta, tisztelt képviselőtársam, örültem volna annak, ha nem kétperces beszédben, mint ahogy azt most hallhattuk, beszél azokról a családokról is - a családok egyharmadáról -, akikre mindaz nem vonatkozik, amit ön most pozitív üzenetként próbált a rádióhallgatókon keresztül eljuttatni a társadalomhoz.
Miért nem beszél azokról, akik azzal az adójóváírással, azzal a gyermekkedvezménnyel egyszerűen nem tudnak élni? Az egyébként pozitív, hogy az 1 millió forintos korlátot kinyitják. Hogy ezt ilyen mértékben kellett-e kinyitni, azon már lehetne vitatkozni, mert az elmúlt év során mi szintén javasoltuk ezt, igaz, hogy a mi számításaink szerint minimálisan 2 millió forintig nyitni kellett volna! És itt el lehetett volna azon gondolkodni, hogy ezt sávosan teszi-e, avagy sem, de hogy ilyen kis mértékben nyitja ki az 1 millió forintos adójóváírási korlátot, azt gondolom, ez propagandisztikus eszköznek jó.
Ahhoz pedig, hogy valóban hatékony támogatást adjon a középrétegnek - ahhoz meg kellene oldani az egyéb, alacsony jövedelmű sávban élők helyzetét is - ehhez ez viszont kevés, tisztelt képviselőtársam! Borzasztóan sajnálom, hogy nem az első részről beszélt, mert arról kellett volna most (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) érdemben beszélnünk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem