MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Tállai András Képviselő Úr! Először elvarrom a kétperces hozzászólását. Sajnos, nem állt módomban a családi pótlék összegéről módosító indítványt benyújtani, mert az nem került bele ebbe a csomagba. A kedvezményekre vonatkozóan adtam be - örülök, hogy a képviselő úr tanulmányozza a javaslataimat -, van olyan javaslat, hogy ha például kiesik egy gyermek vagy eltartott, mert felnő, akkor még két évig az előző kedvezményezettebb kategóriában kapja meg. Vannak ehhez hasonló családbarát javaslataim, -és úgy gondolom, hogy a kölcsönös biztosítópénztárakba való befizetés is családbarát, hiszen a családok biztonságát segíti. A családok ugyebár polgárokból állnak, a polgárok pedig szeretik, ha előre megtervezhetik az életüket, és kiszámítható, világos, tiszta törvények alapján működhetnek. Megígérte ez a kormány is, hogy hosszú távú, kiszámítható adótörvényeket és adószabályokat fog meghatározni, amelyek nem évente változnak új és új filozófiákkal.
Bauer professzor és hét társának a javaslata épp ezt a hiányt próbálta megszüntetni. Pótolni kívánta a kormány ígéreteinek a megtartását, amely kormány kormányprogramjában, sőt, a kormányt alkotó koalíciós pártok pedig pártprogramjaikban felkínálták a lakosságnak ezt a hosszú távú, kiszámítható stabilitást. Ez a fejlődésnek a záloga, hiszen nem várhatjuk el, hogy a polgárok, vagy beruházók, vagy a külföldi tőkések, akik idehozzák a pénzüket, hosszú távú, nagy beruházásokba kezdjenek, ami a legértékesebb az ország számára, hanem igyekeznek rövid távú, rövid forgásidejű beruházásokat vagy pedig egyéb vállalkozásokat indítani, amire szintén szükség van, de úgy gondolom, hogy rendkívül értékes és rendkívül fontos a hosszú távra való gondolkodás. Nem lehet megengedni azt, hogy a polgárok és a vállalkozók minden évben izgatottan figyeljék az Országgyűlés adóvitáját, izgatottan figyeljék, hogy megint mi változik, sőt horribile dictu, még évközben sem lehetnek biztonság emiatt. Nem véletlen, hogy Parkinson egyik törvénye az Országgyűlésről úgy szól, hogy a polgárnak sem élete, sem szabadsága, sem vagyona, sem semmilyen jószága nincs biztonságban, amíg a parlament ülésezik. Ez viccesnek hangzik, de valójában így van. Az adótörvényeknek ezért hosszú távon kiszámíthatónak kell lenniük, és az adózás egészének, a teherviselés egészének, koncepcióját le kell fektetni.
(12.40)
Ez az, ami az 1. számú módosító indítványban van, és éppen ezért tartjuk rendkívül fontosnak, hogy ezt alaposan megvitassuk, és javasoljuk a Ház számára ennek az elfogadását, hiszen az adórendszer fejlesztésének fő irányait kívánja megadni.
Van-e ilyen törvény? Van-e ilyen törvény, amelyik ezt rögzítené? Nincs ilyen törvény. Tehát egy elemi szükségletet elégít ki ez az újonnan beiktatandó első rész, amely világosan megmondja, hogy a jövőben mit akar és mit kíván tenni a törvényhozás. Kiszámítható, világos. Minden egyes pontjáról lehet vitatkozni, de ezt valahogyan le kell rögzíteni. Tessék akkor ehhez csatlakozó módosító indítványokat beadni, megfelelően módosítani, de hogy az első részre, ilyen rögzítésre szükség van, az egyértelmű. Ez mindenki számára világos.
Tisztázni kell a túladóztatás kérdését. Az adótörvényekhez kaptunk mellékleteket. Ezekből kiderül, hogy Magyarországon bizony túladóztatás van, hiszen Németországnál, az Egyesült Királyságnál, Portugáliánál, Svájcnál, Franciaországnál vagy a velünk összemért Írországnál lényegesen nagyobb az adóteher. Ez a túladóztatás pedig nem jó. Nem jó több szempontból, hiszen a társadalmon belüli munkamegosztást teszi kétségessé. Ha kiszámítják azt, hogy van az egyik ember, aki létrehoz valamit a saját munkájával, és megnézzük, hogy a másik ember által létrehozott termékből mekkora rész jut neki a különböző terhek levonása után, akkor megdöbbentő adatok derülnek ki, hogy tizedét, huszadát kapja vissza a saját hozzájárulása, munkaereje árának.
Ez pedig egy olyan óriási nyomást jelent, amely mind a feketegazdaság felé visz. Hiszen ha ennyire sokat kell adózni - úgy tudom, Európában nálunk van a legmagasabb általános forgalmi adó, ami a teljes forgalom 25 százalékát jelenti, hiszen kisebbségben vannak a 12 százalékos és a nulla százalékos áfakulcsú termékek, illetve forgalmak -, ez rendkívül magas. Ezt egy magasan, erősen adózott jövedelemből kell fizetni, nem is szólva a kettős vagy többszörös adózás létéről. Amikor helyi adót fizet a polgár, akkor ő az adózott jövedelemadó-elvonás utáni tiszta jövedelméből fizeti, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen ha a kormány vagy a kormánypártok nagylelkűen engedélyezik az önkormányzatok számára újabb helyi adók kivetését, akkor ezek a helyi adók mind-mind jövedelemadót is hoznak. Tehát szó sincs a helyes megosztásról. Szó sincs arról, amiről Bauer professzor a g) pontban ír, hogy a központi adók csökkentésével kell teret nyitni a helyi adók növekedésének. Erről szó sincs! Ha a helyi adók nőnek, akkor vele lineárisan, párhuzamosan nőnek a központi adók. Tehát ez nem megoldás.
Emlékszem rá, hogy még szegény Antall József miniszterelnöksége alatt 50-50 százalék volt a megosztás a személyi jövedelemadó területén a központ, a kormány és az önkormányzatok között. Ezt most a tervezet 5 százalékra kívánja lecsökkenteni, és megint egy hosszú redisztribúciós láncon keresztül kívánja visszaosztani, jól tudjuk a fizikából és a természettudományokból is, hogy minden ilyen hosszú lánc rengeteg veszteséggel jár, nem is szólva a korruptív nyomásról és más kérdésekről.
Úgy gondolom, hogy a legnagyobb kormánypárt is célul tűzte ki az öntudatos polgár öntudatos lényének a kialakítását. Azt, hogy az öntudatos polgár maga kívánja eldönteni, hogy az általa létrehozott javakból mi hova kerüljön. Nem véletlenül javasoltuk annak idején azt, hogy kezdetnek legalább a jövedelemadó 1-1 százalékáról maga a polgár döntsön, hogy hova kerüljön. Látjuk, hogy ez a kormány, ez a kormányzat ezt is vissza kívánja csinálni, ezt a szerény 1-1 százalékot, meg akarja határozni, hogy hogyan osszuk el, hogy hogyan ossza el az állam. Az állam kívánja meghatározni a magánadományozást is. Jó, hogy nem kívánja a kormány rátenni a kezét a koldusoknak adott obulusokra, hogy abból is meghatározza, hogy melyik a jó koldus, melyik koldusnak kell adni abból a pénzből. Tehát ez egy rossz tendencia, amely szembenáll azzal az autonóm polgárfogalommal, amit mi szükségesnek tartunk, és amit szóban a legnagyobb kormánypárt is állandóan hirdet.
Hiányoljuk az adók közötti rendszerbeli összefüggések feltárását és azok alkalmazását, hiszen vannak ökölszabályok, hogy abban az államban vagy társadalomban, amelyben magas személyi jövedelemadót szednek, ott kisebb a forgalmi adó, vagy milyen összefüggés van mondjuk az iparűzési adó és az árak között. Tehát nem látjuk a rendszerszerű gondolkodást. Erre a rendszerszerű tervezésre, a rendszerelvű tervezésre és mentalitásra kíván példát nyújtani ez a javaslat bevezetőként és kezdetként, hiszen ennél lényegesen jóval többről van szó, többet kell biztosítani ahhoz, hogy áttekinthető legyen a rendszer.
Nem nagyon lehet áttekinteni. Itt azt lehet látni, hogy elsősorban a kiadási oldalon folyik az osztogatás, a belső koalíciós harcok következtében felesleges kiadásoknak, felesleges, pazarló és nem megfelelő helyen, nem megfelelően megtérülő, nem elég hatékony kiadások erőltetése folyik, és utána megkeresik azt, hogy ezt hogyan lehet az adókból a különböző járulékoknak és egyebeknek a növelésével beszedni. Ez egy rendkívül rossz helyzet, és ahogy az elején mondtam, szükségszerűen a szürkegazdaság, a feketegazdaság, a családok felé nyomja az állampolgárt. Nem tud mást tenni, ha ilyen túladózás van. Éppen ellenkezőleg: ahogy Bauer professzorék javasolják, nagyon keményen és szigorúan kellene megfogni a kiadási oldalt.
Az állam sajnos mindig pazarló, ezt tapasztaltuk a sogenannte - úgynevezett - államszocializmus idejében is, de ugyanígy pazarló az amerikai állam is. Minden állam eleve pazarló, tehát ezt a pazarlást meg kell fogni. Úgy lehet a legjobban megfogni, ha nem kap pénzt, és más szervezetekre bízzuk a sokkal hatékonyabb pénzgazdálkodást. Sajnos, nem erre mutat a kormányzat tevékenysége, ezért is fontosnak tartanánk az a) pontnak tényleg a posztulátumszerű kijelentését. Ez kormány- vagy rendszerinvariáns is lehet, mégpedig úgy, hogy az adórendszer egészét tekintve az adóterhelés az államháztartási kiadások növekedésének mérséklésével összhangban fokozatosan csökkenjen. Ez minden magyar kormánynak egy alapposztulátuma kell hogy legyen, ennek a mostani kormánynak is.
Éppen ezért kérem a tisztelt kormánypárti törvényhozó kollegáinkat és magát a kormányt, hogy fontolja meg mindezeket a gondolatokat, fontolja meg ennek az 1. számú módosító indítványnak az elfogadását. Hajlandók vagyunk arra, hogy vitatkozzunk az egyes pontokról. Hajlandók vagyunk arra, és készségesek, hogy ha meggyőznek bennünket, akkor további posztulátumszerű pontok bekerüljenek ebbe a javaslatba. De úgy gondolom, hogy ezekre még szükség van, hiszen a magyar adózó állampolgár ezt elvárja tőlünk, sőt azt mondhatom, hogy követeli tőlünk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
