BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Keller úr dicsérő szavaira reagálva el kell mondanom azt, valóban volt beadott módosító indítványa Szekeres Imrének ebben a tárgyban, ő azonban 30 ezer forintra kívánta módosítani az üdülési csekkek adómentes felsőhatárát. Mi is beadtunk egy hasonló módosító indítványt, ehhez képest most egy kapcsolódó módosító indítványunk mellett érveltem, aminek 20 ezer forint a felsőhatára. Hogy miért tettem ezt, ezt a következők miatt mondom el.
Valóban nehéz mérlegelni a Pénzügyminisztériumnak, és itt utasítom azt vissza, hogy itt nincs gazdasági stratégia, igen komoly gazdasági stratégiája van a kormánynak, amelyben, hála istennek, az előző kormányhoz képest, illetve attól jelentősen eltérően az idegenforgalom kiemelten kerül kezelésre. Ez az, amiről az előző kormány csak beszél, de elmulasztott tenni ennek érdekében. Ezt most korrigálta olyan módon, hogy Chikán Attila miniszter úr többször hangsúlyozta, hogy az ő általa is jegyzett gazdasági stratégiának kiemelt részét képezi az idegenforgalom támogatása.
Az, hogy mégis hezitál a Pénzügyminisztérium ebben a kérdésben, érthető egyrészről, hiszen ők úgy gondolják, hogy ezek az áfabevételek amúgy is befolynának a költségvetés kasszájába. Ettől azért tér el a mi véleményünk, mert azt mondjuk, van egy olyan társadalmi réteg, amely nem tudná igénybe venni ezeket a szolgáltatásokat, ha nem kapná meg ezt az üdülési csekk biztosította szociális kedvezményt is. Tehát ez az egy pont az, ahol mi úgymond vitában állunk egymással, de ez nem olyan jelentős nézeteltérés a Pénzügyminisztérium és a frakció idegenforgalmi munkacsoportja között. Én azt gondolom, hogy egy ésszerű kompromisszummal ezt a kérdést meg fogjuk oldani, és a gazdaság, illetve a magyar polgárok számára egy kedvező döntést fogunk majd hozni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem