CSIGE JÓZSEF
CSIGE JÓZSEF
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Délnek előtte, amikor a vita még az angolos filozofálás, a németes alaposság és a franciás borivás jegyében telt - no, nem konkrétan, csak az első előtti 1. módosító javaslat ürügyén -, már szóltam, és a két módosító indítvány, amely a nevemhez kötődik, indokolta is a délelőtti megszólalást, de most, hogy konkrétan erre a szakaszra értünk, újra el kell mondanom, hogy a módosító indítványom az adójóváírás határértékével függ össze, azzal az 1 millió forinttal, ami már tavaly is gondokat okozott, és gondot okozott az idén is. Nevezetesen az, hogy 1 millió forintot meghaladó jövedelem esetén már az érintett munkavállaló, jövedelemtulajdonos nem élhet az adókedvezménnyel, az adójóváírással, és ha egy kicsinyég meghaladja a jövedelme az 1 millió forintot, nemcsak hogy nem nyer a növekménnyel, hanem egy pillanat alatt elveszíti a 36 ezer forintot, és ezután neki kell gyürkőznie, hogy akár csak az eredeti állapotot is elérje.
Miután ez a jövedelem a 80-85 ezer forint fölötti értékekhez kötődik havonta és éves szintre beszorozva, ez a közszférában, a közalkalmazottaknál, a köztisztviselőknél - és persze vannak ebben az országban munkások is, alkalmazotti rétegek is, parasztok is, akik jövedelme ekként alakul, és mindannyiukat nagyon kedvezőtlenül érinti ez a változás.
A mi bizottságunkban, érthetően, elsősorban az oktatásügyi dolgozók felől közelítettünk, és többen elmondták, hogy eljön november-decemberben nagyon sok tanár, tanító számára az az időszak, amikor azt mondhatja, hogy én bizony már egy túlórát meg nem tartok, mert ezzel átlépem az évi egymilliós határt, és nagyon sokba kerül egy túlóra, ha egyszerre elveszítek 36 ezer forintot. Ez volt az a központi ok, ami miatt sem kormánypárti, sem ellenzéki, sem pedig kvázi kormánypárti képviselő nem tudta megszavazni ezt a törvényjavaslatot, még az általános vitára való alkalmasságát sem.
Dühök nem voltak, egyetértés igen, és arra való törekvés is, hogy ezt a dolgot megoldjuk. Ebben igyekezett józan mértéket tartani kormánypárti és ellenzéki. Az persze egy kicsit természetes, hogy bármennyire is megoldani törekszünk egy-egy ilyen gondot, a megoldás módjának keresése közben más-más határba ütközik egy kormánypárti és egy ellenzéki. No, nem azért, mert az ellenzéki számára a határ a csillagos ég, hanem azért, mert a kormánypárti bizony gyakran szorosabb gyeplőbe fogott képviselő, mint az, aki nincs most éppen ebben a helyzetben.
Két- háromfajta megoldás is született a benyújtott módosító indítványokban erre a dologra. Arról a részéről nem kívánok beszélni, amely az adósávokat kívánja módosítani; az egy külön nóta, azt külön énekeljük. Hanem ez a bizonyos adó-jóváírási kérdés.
Van kormánypárti megoldási javaslat, és van a miénk, amelyet Csizmár Gábor képviselő úrral együtt nyújtottam be. Érteni vélem a kormánypárti képviselők által benyújtott módosító indítványt, amelynek a lényege talán úgy fogható meg, hogy ne hirtelen halállal oldódjon meg az adójóváírás elvesztése, hanem szép, lassú fokozatossággal, tehát ne üssük fejbe az érintett középréteget, csak úgy lassan fojtogassuk, hogy azért ne fulladjon meg, de semmiképpen ne is érezze jól magát.
Ha ez egy kicsit gonoszkodó megfogalmazás - mert be kell látnom, hogy az -, az eredménye bizony eléggé közel áll a valósághoz. Az általam kínált megoldás két értékhatárra viszi ki az adójóváírás lehetőségét. Az egyik hasonló a 148. pontban megfogalmazott kormánypárti értékhatárhoz. Ez 1 millió 200 ezer forint lenne. A másik már egy kicsivel gavallérosabb, és belátom magam is, hogy bármennyire is indokolt, ennek az elérése közelebb van a vágyálmokhoz, mint a realitásokhoz, de az 1 millió 200 ezret reálisnak tartom. Ez havi bruttó 100 ezer forintos jövedelmet jelent - maximum.
Tudom, hogy nagyon sokan keresnek keveset ebben az országban, és jócskán vannak, akik többet. De azért ma már - és 2000-ben különösen - bruttó 100 ezer forint bizony a szolid középjövedelem kategóriájához tartozik. Hiszen mire ebből levonatik mindaz, ami levonatik, csak a szolid életfeltételekhez elegendő jövedelem marad, ami a számlára kerül, és - ne adj' isten! -, ritka alkalmakkor kézbe vagy zsebbe.
Azt gondolom, érthető, hogy ezáltal, ha a kedvezmény határát kitoljuk, egy kicsit feszült helyzet jön létre. Hiszen a költségvetésnek talán - jelentős összegnek mondható - veszteségei lennének. 5 milliárd körüli veszteség emlegetésére emlékszem. A kérdés most már csak az, hogy vajh', ez az a tétel-e, amely a legkínosabb veszteséget okozza a Magyar Köztársaság költségvetésének. Ebben kételkedem.
Kételkedem, és azt gondolom, hogy olyan széles réteget - és éppenséggel a kormánypártok által megcélzott és oly sokat emlegetett középrétegeket - érintő kör ez, amely a kormánypártoknak talán még többet használna, mint némely ellenzékieknek, hiszen ez azt jelentené, hogy a középrétegek támogatása valóban nemcsak emlegetett, mondogatott cél, hanem gyakorlat is a kormány politikájában: adópolitikájában, bér- és jövedelempolitikájában.
(17.00)
Úgyhogy picit félve mondom, mert ha elfogadja a kormánypárti oldal, ez a népszerűségüket erősíti. De ennyi népszerűség-kiegyenlítésbe akár én még bele is egyeznék, ha ezeket a rétegeket kedvezően érintené ez a változás. Tudom és - nagyon komolyra fordítva a szót - figyelembe is veszem, hogy a lehetőségeink nem azonosak, de a szándékaink lehetnek azok, és további tűnődéssel talán lemondhatnánk a nyilván pénzügyi szakemberek által kigondolt, kimódolt, ravaszkás 148-asról - nem a szerzőket tekintem, pláne nem képviselőtársaimat ravaszkásnak, hanem a megoldást -, amely azt mondja, hogy csak akkor és csak annyira és úgy terjesztődik ki a kedvezmény 1 millió 200 ezer forintig az adójóváírás ügyében, ha a meghatározott összeg - az (1) bekezdés szerint - csökkentve az 1 millió forint feletti jövedelem 18 százalékával.
Nem titkolom, én első olvasásra ezt nem értettem meg, kis magyarázattal, második, harmadik olvasásra igen, de a dolog lényege az, hogy látszólag fájdalommentes levezetésben, kivezetésben végül is ugyanúgy veszítsék el az érintettek a pluszjövedelmet, mint addig, csak a határ lett egy kicsit lejtősebbé, kevésbé meredekké téve. Én jobbnak tartom a másik javaslatot, és ha a másfél milliós értékhatárt a kormányoldal nem is tudja elfogadni, én bízom benne, hogy az 1 millió 200 ezrest annál inkább. Ebben a reményben köszönöm meg figyelmüket, elnök úrnak is a szót. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
