KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném megköszönni Bánki Eriknek ezt a szakmailag mély hozzászólását. Egy dolgot azért elfelejtett az alapos hozzászólásában, azt, hogy ezt a módosító indítványt Szekeres Imre szocialista párti képviselő is jelzi, ha a 316. számúról beszélünk.
(17.40)
Valószínűleg ezért is nincs kormánytámogatás, tehát valami apró módosítást be kellene vinni a módosító javaslatba, hogy kizárólag fideszes indítvány legyen, és akkor nagy valószínűséggel a támogatást is meg lehet rá szerezni. De amiért dicséretes két szempontból is a hozzászólás; az egyik az, hogy végre az a szakszervezet-ellenes hangulat, ami kiérződött az elmúlt egy év során a fideszes padsorokból, úgy tűnik, megszűnt, vagy legalábbis szűnőfélben van, hiszen egy teljesen új hangnemet ütött meg a képviselőtársam a hozzászólásával.
A másik pedig, amiért dicséretes, hogy egy olyan módosító javaslat mellett próbál kormánypártiként érvelni, amit a kormány mind ez idáig nem támogat. Én azt remélem, hogy a kormány is meghallgatja Bánki Erik képviselőtársam érvelését. Nagyon nehéz helyzetben van a képviselőtársam, mert nincs a kormánynak gazdaságpolitikai stratégiája. Ha lenne, akkor feltehetőleg az előkészítés során mindazokat, amiket Bánki Erik képviselőtársam elmondott, figyelembe vette volna, és mondjuk akkor nemzetgazdasági szinten mérlegelte volna azt, hogy egy ilyen kedvezménynek, az adórendszerbe beépített kedvezménynek milyen nemzetgazdasági szinten számított pozitív kihatása van.
Én azt gondolom, hogy ez a legfontosabb probléma, amire most a képviselőtársam rávilágított; miközben valójában az ajánlás mellett érvelt, aközben egy óriási hiányára irányította rá a figyelmet a kormányzatnak. Láthatjuk, hogy gazdaságstratégia nélkül (Az elnök jelzi az idő leteltét.) nagyon nehéz előrelépni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem