KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ami az évközi módosítást illeti, azt hiszem, hogy nincs mit egymás szemére hánytorgatnunk. Kedden volt a szavazás, és az adózás rendjéről szóló törvényről szavaztunk. Tisztelt Képviselőtársaim! Még lehetne sorolni, de nem teszem, mert nem készültem fel most abból, hogy megint vissza kell tekinteni az elmúlt négy évre, mert amikor elfogynak az ész érvek a kormányzati oldalon - és megint nem arról beszélt államtitkár úr, ami a valódi probléma -, akkor visszanyúlnak a négyéves időszakra.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azért nem történt eddig különösen nagy probléma az adózással kapcsolatos törvényekből - már amit önök módosítottak -, mert gyakorlatilag a kormányprogramban megfogalmazott adóreformot nem valósították meg, nem nyúltak hozzá. A személyi jövedelemadó-törvény gyakorlatilag kiforrta magát, ennek egy-egy elemébe belepiszkáltak, és jól átrendezték a jövedelmeket a szegényektől a gazdagok irányába, de ezen kívül különösebbet nem csináltak vele.
Tehát nyilvánvaló, hogy nagyobb probléma nem is állhatott elő az adótörvényekkel, mert igazából meghátráltak, és igazából csak ígérték a nagy munkát, de nem végezték el. A társasági adóhoz hozzá se kellett nyúlni, mert az előző kormány alatt olyan jól kiforrta magát, hogy nincs szükség a módosításra. Bár kellett volna, mert az újabb beruházásösztönzéseken azért el kellett volna gondolkodni, mint ahogy nem gondolkodott el a mostani kormányzat. Az szja is a kezdeti bizonytalanságok után egyre inkább olyan mederbe került, ami a jelenlegi kormány számára is, azt hiszem, használható, mert sem tavaly, sem idén alapvetően nem változtatta meg - bár ne tette volna meg azokat a változtatásokat, amelyeket megtett.
Elnézést, de lejárt az időm. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem