ZSIKLA GYŐZŐ

Teljes szövegű keresés

ZSIKLA GYŐZŐ
ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. A most tárgyalt vitaszakasz dr. Lentner Csaba képviselőtársam módosító javaslatával kezdődik. Ő azt javasolja, hogy a bor ne legyen jövedéki termék. Úgy gondolom, hogy ezzel összefügg az, amit Herczog Edit is mondott nagyon érdekes megközelítésben, hogy a kormány azért terjesztette be - ha jól idézem a szavait -, mert ez népszerűtlen lesz a gazdák részéről, a gazdák a Kisgazdapárt szavazóbázisát jelentik, és tulajdonképpen a Fidesz ezzel a Kisgazdapárt szavazóbázisát akarja csökkenteni. Ez nagyon érdekes megközelítés. Nem tudom, miből következtet arra, hogy a Fidesznek ilyen szándékai lennének, hiszen jó koalíciós partnerek vagyunk mind ez idáig. De én úgy gondolom, Herczog Edit akkor járt el jól, amikor arról beszélt, hogy mennyivel könnyebben értünk szót, ha szakmai alapon közelítjük meg a kérdéseket, és nem keverünk bele politikát. Sajnálom, hogy ő ezt mégis megtette.
Egyébként, ha itt a politikai felelősséget keressük, hogy a bor jövedéki körben legyen, vagy ne, én mégiscsak kitartanék amellett, hogy a hegyközségek mint szakmai érdekképviselet felelőssége a mérvadó, hiszen dicséretes, ha egy kormány elfogadja a hegyközségek, a szakmai érdekképviseletek ajánlását.
Vitatkozom Karakas képviselő úrral, hiszen a mezőgazdasági bizottság ülésén jelen voltam, amikor Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára kijelentette, hogy a tanács 5 forinttal támogatja. Igaz, hogy a hegyközségek felső vezetése engem mint borász képviselőt nem hív meg a tanácskozásaira, csodálkozom azon, hogy Karakas képviselőtársamat meghívják. Gondolom, ebből lehet következtetni arra, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának felső vezetése politikailag kihez áll közelebb. Tehát ha a politikai felelősséget keressük, úgy gondolom, a gazdák eljuthatnak a politikai felelősség keresésében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) más következtetésekre is, mint amit Herczog Edit felvetett.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem