ZSIKLA GYŐZŐ

Teljes szövegű keresés

ZSIKLA GYŐZŐ
ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Lentner Csaba képviselőtársam megszólított, ezért illik, hogy néhány szóban reagáljak rá. Tájékoztatására elmondom, hogy a kiskőrösi termelőkkel konzultáltam ebben az ügyben, ismerem a véleményüket, történetesen azt, hogy nem örülnek annak, hogy a jövedéki körben lesz a bor ezután.
A magam részéről ezt is képviselem, tehát nem árulok zsákbamacskát, nem igyekszem mellébeszélni, a világos beszéd híve vagyok. Nem támogattam, hogy a bor jövedéki körbe kerüljön, a mezőgazdasági bizottság ülésén is eszerint szavaztam Lentner képviselő úr módosítására. De más a kisgazda frakció és más egy képviselő. A kisgazda frakciónak ez az álláspontja, mivel a Fidesz frakciója egyértelműsítette, mivel az MSZP frakciója egyértelműsítette, hogy szeretné, ha jövedéki körbe kerülne a bor , mivel az MDF frakciója egyértelműsítette, és Font Sándor képviselő, a vezérszónok a terület egyéni képviselője. Ezek után gondolom, hogy a kisgazda képviselők közül többen is egyetértettek vele, a frakció álláspontja az volt, hogy ha már az adminisztrációs terheket jelent a termelőknek, akkor ellensúlyozzuk ezt egy adócsökkentéssel, olyan mértékben, amilyen mértékben a hegyközségek, tehát a szakmai szervezet kérte. Ez a világos helyzet. Azért mondom, mivel nekem az alföldi bortermelőkhöz fűződő viszonyomat említette. Azért a hegyközségek szavazásáról is tudok, és tudom, hogy annak a borvidéknek a képviselői sem szavazták meg. Tehát úgy érzem, hogy kutya kötelességem a saját választóimat e kérdésben képviselnem. A lehetőségek ilyen mértékben adtak rá lehetőséget.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem