ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP)

Teljes szövegű keresés

ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP)
ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót. Kénytelen vagyok reagálni. Ugyanis Herczog Edit képviselőtársam előtt hiába van a note-book, tehát a hordozható számítógép, rosszul kereste ki az akkori szavaimat. Én nem azt mondtam akkor, hogy a Kisgazdapárt támogatja vagy nem támogatja. Azt mondtam a pincekönyvvel kapcsolatban annak idején a vitában, hogy még nincs eldöntve ez a kérdés. Többször is ezt mondtam, tehát ne úgy beszéljünk, mikor nincs, most dől el ez a kérdés, és úgy gondolom, helyesen mondtam annak idején.
Egyébként mondtam, hogy ez egy magánvéleményem, hogy pesszimista vagyok, úgy ítélem meg, hogy a törvényjavaslat nem fogja elérni a célját, de ezt egyszerűen nyomon követhetjük, jövő szüretben megnézzük, hogy a szőlőárak mozdultak-e föl, visszább szorult-e a hamisítás. Amennyiben azt fogjuk tapasztalni, hogy igen, megugrottak a szőlőárak, elérte a törvény célját - bár így legyen! -, akkor én megkövetek itt mindenkit, de tartok tőle, hogy esetlegesen ez nem következik be, úgyhogy jövőre is elő lehet keresni a számítógépen, jegyzőkönyvben most elmondott szavaimat, és majd kiderül, hogy kinek volt igaza. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem