KÉKKŐI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN
KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mielőtt elkezdeném, szeretném megkérni a rádiót, ha lehetséges, ma ne kapcsolják ki a közvetítést a beszédem alatt, mint ahogyan ezt tegnap tették. Köszönöm. Folytatnám.
Feltételezhetően nincs országunknak olyan polgára, aki ne ismerné a Tenkes kapitányának történetét, és ne hallott volna még a siklósi várról. E páratlan és felbecsülhetetlen értékű műemlékegyüttes közel ezeréves múltja, és csak csodával magyarázható épségben maradása révén hazánk egyik legértékesebb nemzeti öröksége. Siklós és a siklósi vár a történelem során mindig központi szerepet játszott. Jelentősége minden korban túlnyúlt a település határain. Vörösmarty 1847-ben feleségéhez írt levelében így számol be várbéli látogatásáról: "Most itt tanyázunk egy hatalmas, régi várban, mely egy magas sziklára építve felülemelkedik az egész vidéken. Innen látni körös-körül a most igen szépen virító Rónaságot, a szép Harsányi-hegyet, a híres búcsújáró Gyűdöt, a harkányi fürdőt, és sétálunk az első emelettel egy magasságú széles bástyákon, melynek két végét egy-egy régi Batthyány-ágyú ékesít."
Tisztelt Országgyűlés! Vörösmarty Mihály ha a sors kegyéből ellátogathatna a siklósi várba, ma a következő levelet írná a feleségének, Csajághy Laurának: Drága Hitvesem! Siklós hajdan büszke vára ma az enyészet és a pusztulás jeleit mutatja. Bástyáin, amelyeket egykoron Batthyány ágyúi ékesítettek, ma tábla jelzi, életveszély, látogatók elől elzárt terület. A várfalat helyenként méteres gaz lepi, és ürességtől kongó termei a teljes kifosztottságról árulkodnak. Nem tudom, hogy egy nemzet, amely most ünnepli fennállásának ezeréves múltját, hogy engedhet ilyen értéket veszni hagyni.
Tisztelt Parlament! Az agonizáló egypártrendszer végórájához közeledve a köznyomásnak engedve hazahozatta gróf Batthyány Kázmér földi maradványait. A '48-as szabadságharc külügyminiszterének hamvait 1987-ben helyezték el a siklósi vár gótikus kápolnájában. Azóta az állagmegóváson kívül semmilyen említhető esemény nem történt. Nem csodálkozom azon, hogy az előző kormány halogató politikája, amelyet a műemlékvédelem és a turizmusfejlesztés területén is tanúsított, a siklósi vár számára sem hozott semmi eredményt. De egy nemzeti alapokon gyökerező kormányzat nem engedheti meg, hogy ez a páratlan nemzeti érték az enyészeté legyen. A vár e pillanatban kincstári kezelés alatt áll. A közelmúltban pályázatot írtak ki a hasznosítására, amelyet egyedüli pályázóként elnyert Siklós városa, de a vagyonhasznosítási szerződést a mai napig nem írták alá.
Tisztelettel felteszem a kérdést: hol tart a siklósi vár hasznosítására kiírt pályázat szerződésének előkészítése, és részesülhet-e a Millenniumi Alapból egy siklósi várra épülő rendezvény vagy rendezvénysorozat? Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem