TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy ezt most már sorozatban hallották, a kormánypárti többséggel szemben az MSZP és az SZDSZ képviselői a benyújtott törvényjavaslatot általános vitára nem tartották alkalmasnak, és ez a helyzet jelent meg a foglalkoztatási bizottság vitájában is. Most csak néhány olyan kérdést szeretnék kiemelni a véleményünkből, amelyek talán nem kaptak megfelelő hangsúlyt az eddigi viták során.
Ismétlésként azt szeretném mondani, hogy nálunk is fölmerült az az állítás, hogy a benyújtott törvényjavaslat későn került a képviselők kezébe, és így a fölkészülésre nem volt megfelelő idő; hogy a benyújtott számítási anyag nemcsak későn, magán az ülésen állt a rendelkezésünkre, hanem nem is azzal foglalkozik, amivel ennek az előterjesztésnek, számítási anyagnak foglalkoznia kell, hogy az egyes intézkedéseknek milyen társadalmi kihatásai vannak az egyes társadalmi rétegekre, csupán egy általános prognózist fogalmaz meg a gazdaság és az adóbevételek növekedéséről.
Fölmerült az a kérdés is - ugyancsak ismétlésként említem -, hogy nem célszerű - ha bizonyos kényszerhelyzetekben lehetséges is és nem törvényellenes - ennyi törvényt egy előterjesztésben módosítani, és határozott véleményünk szerint ez a kényszerhelyzet a jelenlegi helyzetben nem merült föl, hiszen a gazdaság viszonylag stabil állapotban van.
Rátérve az ennél lényegesebb kérdésekre, azt szeretném aláhúzni, hogy az előterjesztés egy rossz, pontatlan és épp a lényeget nem tükröző gazdasági elemzés alapján készült a gazdaság általános helyzetére vonatkozóan. Az az állítás ugyanis - amivel teljesen egyetértek -, hogy a gazdaság stabil és a gazdaság növekedési pályán van, és a növekedés pillanatnyilag gyorsabb, mint amilyen az európai országokban általában, az nem megnyugtató a magyar társadalom szempontjából, hiszen egy olyan tíz évig tartó visszaesés után kell az ország gazdaságát egyensúlyba hozni, olyan társadalmi elvárásoknak kell megfelelni, ahol a fölzárkózás az európai színvonalhoz nem általános követelmény, hanem nagyon is kiemelkedő követelménye a társadalomnak.
Ilyen körülmények között két kérdésről nem szabad megfeledkezni, és úgy ítéljük meg, hogy az előterjesztő nem megfelelően foglalkozott ezekkel. Az egyik ilyen probléma, hogy megfelelő-e az akkumuláció és a beruházások színvonala az országban.
A gazdasági elemzések azt mutatják, hogy a magyar tulajdonban lévő vállalatoknak jelentős része - nemcsak a kis- és középvállalatok, és aláhúzom, nemcsak a kisvállalatok, hanem a közép- és nagyvállalatok nagy része is - vergődik továbbra is, még nem találta meg az utat a versenyhelyzetben kialakult világpiaci keresleti feltételekhez való igazodáshoz.
Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, akkumulációra kell ösztönözni. Az akkumulációs ráta Magyarországon nemzetközi méretekben nem csekély, de a feladatokhoz képest csekély, ezért ezt is ösztönözni kell, és nemcsak azt kell elérni, hogy a vállalatoknál rendelkezésre álljon beruházásra pénz, hanem hogy a vállalatok bátran használják azt föl olyan struktúraátalakító beruházásokra, amelyek eredményeképpen a magyar ugrásszerű növekedés hosszú ideig gyorsabb lesz, mint az európai átlag, ezért fölzárkózáshoz fog vezetni.
A másik kérdés, amit föl akarunk vetni - többek már mondták is, így ismételném, ha hosszan beszélnék róla -, az, hogy az áfatörvényben, a biztosítási törvényben és a személyi jövedelemadóval kapcsolatos törvényben nincs a leszakadó rétegeknek támogatásuk, a bérből és fizetésből élők - legyenek azok magánvállalatok alkalmazottai vagy közalkalmazottak - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) jelentős rétegeiben csökken a jövedelem, annak ellenére, hogy ezt a gazdasági helyzet nem indokolja.
