DR. BARÁTH ETELE
DR. BARÁTH ETELE
DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Természetesen nem annak a reményében szólok, hogy bárkit is érdekel az, amit az ember elmond, legalábbis a törvény előterjesztői részéről, hiszen a bizottsági ülésen már részletesen próbáltuk indokolni a módosító indítványaink tartalmát, és semmilyen érdemi választ erre nem kaptunk. Mégis ezekhez a nagyon tág sorszámú, 43-122. pontokhoz először egy kicsit elvileg szeretnék néhány kérdésben hozzászólni, majd utána, ha kell, pontról pontra igazolni, hogy milyen nagy mértékű inkonzisztencia van egyrészt a törvény szándékai, az ott leírtak, valamint az előterjesztett módosító indítványok között.
A dolog lényege abból vezethető le, hogy ez a törvénymódosítás azt a legminimálisabban szükséges lépést sem kísérli meg megtenni, hogy igazából véve a régió fogalmát egy mai európai gyakorlathoz közelítse. Az elmúlt évek és évtizedek alatt részben a tudomány, részben a politika is több ízben megpróbálta áttörni azt az alapvető gátat, amelyik tulajdonképpen a regionális lehatárolás érdemi tartalma és a közigazgatási határok között feszül.
Azt mindenki elfogadta már, hogy a világon nagyon sokfajta régiót lehet meghatározni, és ezeket az előzetes törvény, amelyet a parlament elég nagy többséggel fogadott el, funkcionális régiókként definiálta. Ezek gyakorlatilag egy-egy problémára, egy-egy megoldandó kérdésre koncentrálódó településtömeget határolnak le valamilyen közigazgatási keretben. Akkoriban nem tettük meg azt a nagy lépést - ezt be kell látni nagyon férfiasan és nagyon súlyosan -, amit én most kifogásolok a módosításnál, nevezetesen azt, hogy a régiókat megyehatárokon átnyúlóan is meg lehessen határozni. Itt bizony Wekler Ferenc és más SZDSZ-es és szocialista képviselőtársaim részéről többfajta kezdeményezés történt, hogy ha már egyszer módosítjuk ezt a törvényt, akkor ezt abba az irányba tegyük meg, amely irányban az aránylag nagy konszenzus az azt megelőző időszakban kialakult.
Itt egy nagyon sajátos fogalmi problémakör is felmerül: a 43.-ban Wekler Ferenc képviselőtársam megpróbálja regionális fejlesztési tanácsnak nevezni azt, ami térségi tanácsként jelenik meg a törvénymódosításban. Én a későbbiekben - megtartva ugyan a térségi tanács fogalmát - ugyanazt a lépést szeretném megtenni a saját módosító indítványaimban, amit mások is nagyon sokan szorgalmaznak.
Még egy kis zárójelben hadd tegyem hozzá, hogy ismereteim szerint ezt a lépést nem kizárólagosan az ellenzék, hanem a kormánypárt soraiban ülő nagyon sok képviselőtársam is helyesli. Nem kívánok neveket mondani, mert egyrészt nincsenek itt, másrészt pedig nyilván kompromittáló volna rájuk nézve, hogy egyáltalán szóba álltak egy ellenzéki képviselővel e tárgyban.
Mindenesetre vannak módosító indítványok, amelyek azt célozzák, hogy a kistérségi jellegű társulások nagyobb jogi konzekvenciákkal, kompetenciákkal és eszközrendszerrel rendelkezzenek, s ezekből a kistérségi önkormányzati társulásokból lehessen felépíteni az előbbi módosításban térséginek, de a Wekler úr által beterjesztettben regionálisnak nevezett tanácsokat, s ezzel olyan, igazi problémaorientált, megoldásra vágyakozó régiók alakuljanak ki, amelyek hosszú távon tisztességesen egy területi struktúrát tudnak alkotni, szembeállítva egy most már átnevezendő, nem regionális fejlesztési tanács, hanem tervezési-statisztikai régiónak nevezhető tanács bármilyen megosztását.
Hogy összefoglaljam az eddig egy kissé bonyolultan elmondottakat: én tehát azt gondolom, hogy régiónak azt kellene nevezni, ami igazából régió; ami viszont nem az - tehát statisztikai, lehatárolt területi egység -, azt a nevén kellene nevezni, hogy ez statisztikai valamilyen egység. Zárójelben akár oda lehet írni azt is, hogy régió, s ezzel eleget lehet tenni a kormányzat belső szándékának és az európai elvárásoknak is.
Ha ezt a bátor kis lépést meg merné tenni a jelenlegi kormány - gondolom, a parlament igen nagy többségének támogatásával -, akkor teljesen másfajta rendszer jönne létre, mert ad absurdum, ha vannak olyan régiók, amelyek kistérségi lehatárolásúak, valamint hivatkoznék a saját módosító indítványomra is, ezek a régiók részt vehetnének az országos tanács munkájában, természetesen közben a statisztikai egységekben is, akkor létrejönne Magyarországon először egy kvázi területi parlament. Mert az Országos Területfejlesztési Tanács ettől a pillanattól kezdve nem az államnak egy speciálisan kinyújtott karja, nem a központi államigazgatási szerveknek a helyi dekók által megtámogatott szavazógépezetévé válna, hanem természetszerűleg egy olyan kiegyensúlyozott mérleghelyzet alakulna ki, ahol az igazi területi kompetenciákkal bíró, az önkormányzatok igazi összefüggéseit és problémamegoldó képességeit ösztönző és azt kifejezni képes egységek találkoznának a központi államigazgatási szervekkel, minisztériumokkal, és az állam egyébként is súlyos területfejlesztési szerepéhez hozzájárulhatnának a saját eszközeikkel.
Nem akarom tételesen végigvenni azokat a módosító indítványokat, amelyek egészen addig merészelnek eljutni - gondolom, hogy Kis Zoltán kollégám ezt nyilván el fogja mondani -, hogy a kistérségi társulások részére esetleg kistérségi tanácsok felállítását is a törvény által is támogatottan tennék lehetővé. Tessenek elképzelni egy olyan országot, ahol kivételesen nem a kormányzat osztja szét a saját minisztériumain keresztül és azok által uralt országos tanács által ezt a pénzt, hanem valódi munkamegosztásban, így jogilag tisztességesen, az önmeghatározó képességű kistérségi tanácsok által létrehozott régiókból álló országos tanácsot tudunk működtetni! Azt gondolom, a következő évtizedekre nézve ez Magyarországon mindenképpen létrehozhatna egy olyan közép-európai mintát, amelyik képes arra, hogy felismerje a problémát, eszközt rendeljen a probléma megoldásához, s ugyanakkor rendkívül demokratikus, nem egy centralizált és annak egyfajta dekoncentrált változatát hordozó államgépezetet képzel el, hanem egy valódi decentralizációt.
Ahhoz azonban, hogy ez így legyen, olyan nagyon egyszerű, kis módosító indítványokat is esetleg támogatni kellene, amelyek mindezt elfelejtve, amiket idáig mondtam, teljes mértékben lenullázzák mindazt, amit mások mondanak; legalább azt tenné lehetővé, hogy az ebben a törvénymódosító javaslatban szereplő térségi tanácsok dönthessenek a saját pénzeszközeikről, ez viszont ezen törvény által adott joguk legyen, mert ez sincs benne, és ezt sem támogatja a kormány, hogy ez így legyen. Magyarul: az ebben a törvényben definiált térségi tanács egy báb, amelyik akkor működik, ha nagyon akarjuk, akkor esetleg működik, de egyébként a világon semmi nem áll a rendelkezésére azon kívül, hogy ő magát annak deklarálja.
Ez a törvénymódosítás, amelyik pillanatnyilag előttünk fekszik, nagyon sok olyan játékot is eredményezhet, hogy az eszköztelen megyei önkormányzati elnök egy eszköztelen térségi tanácsot létrehoz a másik megyével együtt, ezek után egy eszköztelen, úgynevezett kistérségi regionális szervezetté tud összenőni, majd utána eszköztelenül bevonul abba az országos tanácsba, ahol minden pénz és minden eszköz az állam kezében van. Azt gondolom, hogy ez a törvénymódosítás ezeken a kis, apróbb részleteken keresztül, amelyek indítványként jelentek meg többünk által, mindenképpen visszalépés azokhoz az eredeti szándékokhoz és képességekhez képest, mint amelyeket mi előzetesen megfogalmaztunk.
Végezetül nagy tisztelettel szeretném elmondani, hogy nem játékból adtam be egy olyan módosító indítványt, amelyik Magyarországot három régióra osztja. Ha az előbbieket valaki végigkísérte, és egyáltalán azzal szemben a legkisebb szimpátia is megjelent benne, hogy igenis jó lenne, ha olyan régiók volnának, amelyek nem megyehatárosak, akkor pontosan megértené, hogy miért mondom azt, hogy az országot nem szabad hét, kis megyecsoportokból összeálló, mesterséges régióvá felosztani.
(15.00)
Miért mondom azt, hogy akkor sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy van az országnak három része, amely egyébként történelmi identitással rendelkezik, geográfiai, földrajzi, infrastrukturális rendszer szempontjából tökéletesen más rendszereket és összefüggést alkot: ez a Dunántúl, a Dunán innen és a középső Magyarország. Ha egyszer csak statisztikailag akarok valamit meghatározni és nem fejlesztési szempontból - mert a törvényjavaslat azt diktálja -, ha így akarom, akkor sokkal egyszerűbb. Mert ha valaki megnézi azokat a statisztikai számokat és eredményeket, amelyek az ország területi fejlődését bizonyítják, ez a három fő lépcsője van az országnak. Ezen belül már nem a megyék közötti aránydifferencia a meghatározó, hanem bizony a kistérségeken belüli, mert nincs olyan fejlett megye, nincs olyan budapesti agglomeráció, nincs olyan térség, amelyen belül ne lehetne megtalálni a nyomorgó kistérségeket, ugyanakkor viszont nincs olyan nagyobb egysége az országnak, amelyik ezeket ne volna képes elfedni.
Magyarul az a javaslat nem játék volt, nem a kormányzat froclizása és nem a tudomány negligálása, amikor is én az országot területileg három részre próbáltam leosztani, hanem a szándék az volt, hogy akkor semlegesítsük ezt a kategóriát, hogy valóban statisztikai legyen, fő arányokat fejezzen ki. Ez az Európai Unió számára tökéletesen elfogadható és befogadható, hiszen Írországtól kezdve Belgiumon át számtalan területet lehet mondani, ahol ilyen semleges nagy egységek jelennek meg. Azon belül viszont igenis tessék funkcionális régiókra osztani, mert azon belül bármilyen más jellegű összefüggésre pénzeszközt, fejlesztést lehet fordítani. És ha most ezt ráadásul úgy tennénk, ahogy a kollégáim és én magam megpróbáltam megfogalmazni, hogy ez egy kistérségi rendszerből épüljön fel, akkor Magyarország a valódi regionalizmus felé tudná továbblépni.
Én tehát azt szeretném kérni a tisztelt kormányzati képviselőktől, a jelen lévő államtitkár úrtól és helyettes államtitkár úrtól, hogy tegye meg azt a szívességet nekünk, hogy ezt az egész dolgot a maga rendszerszerűségében a végleges szavazások előtt még egyszer végiggondolja, és amennyiben bármilyen szimpatikus elemet talál benne, ha nem is a mostanira, de legalább a továbblépés irányában, fogalmazzon meg belőle egy-kettőt valamilyen kis bizonytalan jelzés gyanánt, hogy igen, tudom, hogy merre kell menni, nem direkt csináltam azt, amit csináltam.
Végezetül hadd mondjam el: az az utalás, amely a törvényjavaslatban van, amelyik az országos területfejlesztési koncepcióra utal vissza, és azt mondja, hogy a jelenlegi regionális lehatárolást a törvény annak alapján teszi meg, még egyszer itt és most szeretném deklarálni, hogy ez egy olyan lépése ennek a törvénynek, amely mindenféle szempontból - politikailag, jogilag és erkölcsileg is - számomra elfogadhatatlan. Nevezetesen: nem meri megcsinálni azt a törvény, hogy néven nevezi a régiókat, hanem megpróbál egy előző politikai ciklusra visszautalni - de anélkül utal vissza, hogy annak valamennyi konzekvenciáját beemelné a törvénybe. Az országgyűlési határozatban akkor úgy volt lehatárolva ez a hét régió, hogy mögötte volt a zárórendelkezések közepette, hogy 2000 végéig a társadalmi-gazdasági-területi fejlődés és a régiólehatárolás tapasztalatai alapján vissza kell térni e régiólehatárolás felülvizsgálatára, és ha jó, megtartani, ha rossz, módosítani kell.
Kérem szépen, ez a kormány ehelyett most azt teszi, hogy másfél évvel ezt követően, egy évvel a felülvizsgálat lezárása előtt törvényben rögzíti mindazt, anélkül, hogy ennek a gyakorlati kötelezettségét, tehát a felülvizsgálat kötelezettségét magára vállalná. Ez a törvény gyakorlatilag tökéletesen annullálja annak az országgyűlési határozatnak a jogi következményeit. Ezt azért tartom nagyon súlyosnak, mert ebben az esetben mindenfajta sietség teljes mértékben felesleges. Ha az ország ezt nem tenné meg, hanem csak az országgyűlési határozatban foglalt régiólehatárolást nyújtaná be és azt egyeztetné az Európai Uniónál - személyes tárgyalásaim, személyes egyeztetés bizonyították -, a világon semmi nem történne, mert elég magas rangú az európai joggyakorlatban az, ha egy országgyűlési határozat egy ilyet rögzít. Tehát semmi szükség nincs arra, hogy ez ebben a törvényben megjelenjen.
De ha mégis, akkor kérem szépen, jelenjen meg már azzal a kis elbizonytalanítással, hogy a magyar parlament, a magyar kormány magára vállalja annak a kötelezettségét, hogy megvizsgálja, hogy a dolognak van-e értelme vagy nincs! Ez így egy olyan lopakodó, előremozduló törvénykezés, ami meg fogja határozni a közigazgatási reformrendszert, meg fogja határozni az arra épülő államháztartási reformot is; tehát végső soron olyan kényszereket teremt Magyarország számára, ami súlyos károkkal fog járni, és rendkívül nehezen lesz utána eliminálható a következő egy vagy két évtized során. Arról nem beszélve, hogy az itt kialakuló központi - középső - magyar körzet el fogja veszíteni a csatlakozás idejében azt a lehetőségét, hogy a strukturális alapokból támogatásból részesüljön, hiszen akkor a budapesti fejlettség annyira el fogja vonni, tulajdonképpen elviszi a Pest megyei elmaradottság fejlettségi szintjét, hogy Magyarország lakosságának egyharmada ki fog esni a strukturális alapok támogatásának lehetőségéből.
Ennek a felelősségét, kérem szépen, most rögzítse a kedves kolleganő, aki ezt a gyorsírást végzi, és kérem visszatérni rá majd akkor, amikor súlyos 100 milliárdos nagyságrendek fognak hiányozni a magyar költségvetési támogatásból! Mert ha figyelembe vették volna azokat a lehatárolási javaslatokat, amelyeket mi tettünk, akkor ez a dolog megmaradna, mert bármilyen sajnálatos is, a közép-magyarországi Nógrád megyével, Komárom megyével benne maradna abban a szintben, ami nem éri el úgy a fejlettségek igényelt magasságát. Erre bárki rázhatja a fejét, de az a helyzet, hogy eddig ezt számszerűleg senki sem cáfolta meg, és nagyon-nagyon félek attól, hogy nem is fogja megcáfolni.
Ezért tényleg befejezésül: bocsánat, hogy hosszabban szóltam, de megszámoltam, 18 darab ponthoz szóltam hozzá, és ha ehhez a 18-hoz kétpercenként szóltam volna hozzá, az 36 perc lett volna. Ez így csak 13 perc volt, így rendkívül sok időt spóroltam önöknek ahhoz, hogy most nyugodtan hozzászóljanak, és elmondják, hogy miért nem volt igazam.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
