DR. GIDAI ERZSÉBET
DR. GIDAI ERZSÉBET
DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy igen nagy és széles körű téma körül zajlik most a vita, valószínű, hogy nem lesz elegendő néhány nap ezen a héten, és majd talán a költségvetési vita kapcsán visszatérhetünk még az adókkal és járulékokkal kapcsolatos kérdések tisztázására.
Egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik felvetették, hogy itt valójában elmaradt a várva várt adóreform, de ez már a korábbi időszakban is elmaradt. Egyetértek Csúcs László képviselőtársammal, aki adókiigazításokról beszél, mindenekelőtt abból a célból, hogy a keletkezett gazdasági deficitet, amely a költségvetési veszteségben is tükröződik, megfinanszírozzák az adó változtatásával, egészében egy adóemeléssel. Márpedig az itt ülő közgazdász kollégák tudják, elsőéves hallgatóknál is alaptétel tudni, hogy adópréssel, adónöveléssel gazdasági veszteség nem finanszírozható meg, legfeljebb tüneti kezelést lehet adni, de alapjaiban nem oldja meg a gazdaság súlyos veszteségének - ami a magyar gazdaságot is jellemzi - a rendezését. Tehát itt nem adókiigazításra, hanem egy gyökeres, átfogó gazdaságpolitikai változáshoz, irányváltáshoz kapcsolódó adóreformra van szükség.
Azt nagyon hiányolom, hogy az egész adóvita során, illetve az elkészített anyagok háttéranyagaként nem készítette el a kormányzat a gazdaság veszteségének egy gyökeres, alapos, ok-okozati, nyomozati vizsgálatát, nem készített olyan elemzést, amelynek alapján az adókiigazítások mértékét, milyenségét elkészíthette volna, kiszámíthatta volna. Ezek a számítások nem történtek meg. Márpedig enélkül áltatjuk magunkat, és hamis képletekhez jutunk, nem sikerül az a cél, hogy a veszteséget minimalizáljuk.
Mire vezethető vissza a gazdaságnak, a gazdaság deficitjének - ha a halmozott veszteséget nézem, akkor több ezer milliárd forintos veszteségének - az okozata? Három tényezőt kell kiemelni mindenekelőtt, amelynek felülvizsgálatát, elemzését vállalta, előterjesztette a programban ez a kormányzat is, de nem végezte el. Az egyik a privatizáció kérdése. Nem lehet laza mozdulattal átlépni a privatizáció ügyét, hiszen ennek a törvénytelen privatizációnak az eredményeképpen a magyar gazdaság és a magyar nép teljes mértékében vagyonvesztett lett. A nemzet elvesztette vagyonának több mint 80 százalékát. Visszavezethető ez; és súlyos felelősség terheli a Németh-kormányzatot, amely a spontán privatizációt engedélyezte, majd folytatódott, és '94-98 között, fékevesztett törvényesített szabadrablás zajlott le az országban, amelynek nyomán értékeinket, vagyonunkat itthon, illetve külföldre kiszállítva veszítettük el.
Ennek következményeképpen jelenik meg az a második ok, amely a gazdaság bajait magába sűríti, a súlyos eladósodás. Magyarország továbbra is a világ legeladósodottabb országai közé tartozik; ez az alapkérdésekhez tartozik, és nem tüneti kezelésként jelenik meg, aminek következtében az adóssághitelből hitelt finanszíroztunk, ami valójában a gazdaság összeomlását eredményezte. Ha megnézzük, akkor a belső adósság eléri a 7 ezer milliárd forintot, és most a legutolsó statisztikai adatok szerint, az MNB havi közleménye szerint is 27 milliárd dollárra növekedett a bruttó külső adósság, amelyen belül 54 százalékot tesz ki az MNB és a kormányzati eladósodási arány, amely korábban 30 százalék alatt volt. Ezek nagyon súlyos olyan jelek, amelyek az alapokra engednek következtetni, arra, hogy ez a gazdaság igen nagy bajban van.
Ehhez kapcsolódik harmadik tényezőként a spekulatív pénzpiac elszabadulása, amely azt jelentette, hogy gyakorlatilag a kettéosztott gazdaságban a fizikai gazdaság - vagy nevezzük úgy, reálgazdaság vagy termelő gazdaság - háttérbe szorul, és uralja a spekulatív pénzpiac, amely mint közismert, szintén közgazdasági alaptétel, a gazdaság fenntartását hosszú távon nem képes biztosítani, tehát további veszteséget jelent, és a források kivonását gyorsítja. Mégpedig a reálszférából is egy erőteljes tőkekivonás zajlik, de az országból is kiáramlik épp a multinacionális cégeken keresztül ez a forrás, hiszen az export 70 százaléka a kezükben van, és a szabadkereskedelmi piacon burjánzó növekedése következtében, vagy a vámszabad területek növekedése, terjedése következtében további járulék- és adófizetési kötelezettség alól mentesülnek mindazok, akik ezekhez az engedélyekhez hozzájutnak; ez tőke- és forráskivonást jelent az országból.
Ez azt jelenti, hogy nem lehet adóprés növelésével a lakosságra, a végső fogyasztóra - a legnagyobb adóbefizetőre - áthárítani ezeknek a súlyos gazdasági veszteségeknek a megfinanszírozását. Ezt csak úgy lehet, ha egy jelentős minőségi gazdaságpolitikai irányváltás következik be, tehát szakítás a monetarizmusra épülő nemzetellenes gazdaságpolitikával, és egy új, a fizikai gazdaságot, a termelő területet, a nemzeti érdeket, vagyont védő és az itt élő családok érdekeit, a magyar vállalkozók érdekeit védő, a magyar gazdák érdekeit védő gazdaságpolitika valósul meg, amelyre számtalan nemzetközi történelmi példa van - csak hogy például List Frigyest emeljem ki, ha már gazdaságtörténeti adalékot szeretnének ehhez tudni, van -, amiből igazán meríthetnének tapasztalatot, tudást, és nem ilyen dilettáns kézzel nyúlnak hozzá a gazdaság rendbehozatalához, mert ez nem azt eredményezi, hanem a további gazdasági összeomlás veszélyét mutatja meg.
Nehezményezzük és kifogásoljuk, hogy az egész adó- és járulékkiigazítás nem nyúl a társasági adóhoz. Szintén több képviselőtársam felvetette - márpedig azonnal meg kellene szüntetni és meg kellett volna szüntetni, sőt, nem is lett volna szabad életbe léptetni - a multinacionális külföldi cégek adómentességét; tehát jutalmazni a forráskivonó, rossz terméket, nemegyszer mérgezett élelmiszert, lejáratos termékeket, bóvlit a piacra bedobó, külföldről behozó cégeket, adómentességet adni, jutalmazni ezeket a cégeket, és közben a tisztességesen dolgozni akaró, gazdálkodni akaró hazai termelőket, vállalkozókat büntetni.
Ha megnézzük a vállalkozások számát, akkor mintegy 90 százalékot tesz ki a kis- és középvállalkozók aránya, elsősorban a hazai vállalkozók aránya. Ezek jelentős része kényszervállalkozó, mert hiszen a privatizáció következtében elvesztették munkahelyüket - így jelenik meg az 1 millió 200 ezer munkanélküli -, és kényszervállalkozásból gyakorlatilag alkalmatlanok arra, hogy tisztességesen fizessék az adót, ezért ügyeskednek, ha fenn akarnak maradni. Ezek a pénzügyi viszonyok alkalmatlanok arra, hogy számukra az élni és élni hagyni elvet biztosítsák.
Ezért javasolni fogjuk, hogy a multinacionális, a külföldi cégek és a külföldi tulajdonban levő pénzintézetek adómentességét szüntessék meg, ezek adóbefizetésekkel, mégpedig a társasági adó befizetésével terheltek legyenek, mégpedig olyan formában is, hogy törvénymódosítással visszamenő hatállyal az elveszett, elmaradt hozadékot is fizessék meg a magyar államnak, a magyar kormányzatnak, tehát a magyar népességnek és a magyar adófizető családoknak, amelyek eddig ezeket a cégeket eltartották, és tulajdonképpen a létüket finanszírozták meg.
(10.30)
Nem értünk egyet azzal, hogy a magyar vállalkozók nem kaptak kedvezményt, ezért javasolni fogjuk a hazai vállalkozók adókedvezményét, és ne csak adóprés alatt legyenek kénytelenek bizonyos adóügyeskedéssel esetlegesen olyan területre sodródni, amely a korrupció veszélyét jelenti. Hiszen közismert, az egész privatizációs folyamat, adózási folyamat súlyos gazdasági visszaélésekkel, korrupcióval tarkított, amely korrupció, ne feledjük el, a kormányzati szintig megy el. Márpedig, ha fentről és a fölső szinten megjelenik, akkor lefelé ezek sokkal erőteljesebben hatnak, és ha a mintát veszik, akkor nem csoda, hogy Magyarország ma Európa egyik legkorruptabb országává vált.
Ha továbbvisszük az adóterheket, akkor fel kell tenni azt a kérdést: ha már fizetjük az adóprést - hiszen megnéztem, és azt hiszem, bárki ezt áttekintheti -, egy átlagos magyar család, akinek nincs gépkocsija, nyolc- és tízféle járulékot és adót fizet be, akinek gépkocsija van, az tíz-tizenkétféle járulékot és adót fizet be. Ezt egyszerűen egy 35-40 ezer forintos átlagfizetésből képtelen kifizetni. Tehát meg kellett volna nézni, hogy meddig terjed a magyar népesség közteher-fizetési képessége. Erre vonatkozóan már a nyolcvanas években, amikor bevezetésre került 1988-ban az új áfa- és szja-rendszer, akkor sem végezték el, tovább görgetve most sem készítettek ilyen számításokat. Márpedig, ha ezek a számítások nincsenek meg, akkor nehogy azt higgye bárki is, vagy legalábbis dilettáns, ha ezt hiszi, hogy majd a meg nem lévő jövedelemből képesek ezen adóterhek befizetésére, és ha nem fizetik be, akkor majd őket jól megbüntetjük. Nem itt kell kezdeni a büntetést! A büntetést ott kell kezdeni, ahol a multinacionális terület van, ott kell kezdeni, ahol kormányzati szinten összefonódott korrupciós láncok alakultak ki, nem a magyar családnál, az átlagcsaládnál és nem a hazai kisvállalkozónál vagy középvállalkozónál.
Ezért, ha így tekintjük, akkor ma - de ez a korábbi évekre is jellemző, tehát tovább tolja ez a kormányzat is azt, amit korábban hibásan csináltak - a költségvetés bevételi oldalánál az adóbefizetés több mint 60 százalékát a lakosság fizeti be, a kiadási oldalon pedig, ha megnézzük, több mint 50 százaléka mire fordítódik? Adósságfinanszírozásra! Olyan adósságra, amelyért nem felelős a magyar népesség, olyan adósságra, amelyet egy rossz törvényhozással, mint az 1750 milliárd forintos piszkos pénz... - megfinanszírozzák a pénzügyi szférát, megfinanszírozzuk a Magyar Nemzeti Bankot, és még elszámoltatni se tudjuk, pedig köztulajdonban van.
Ezért a költségvetés bevételi oldalánál meg kell szüntetni, hogy még 1 százalékot se érjen el a pénzintézetek adóbefizetése, szégyenteljes ez a bizonyos 22 milliárd forint, 283 milliárd forint a társasági adó, amit zömmel magyar vállalkozók fizetnek be. Ehhez egy jelentős társaságiadó-változtatásra, a külföldieknek szóló adómentesség megszüntetésére van szükség. Ami az általános forgalmi adót, jövedéki adót illeti, nem értünk egyet a 4 millió forint alapú visszatérítési forrásnagysággal, mert hiszen ez a kisvállalkozókat bünteti elsősorban és a középvállalkozókat. Nem lehet azzal megszüntetni a korrupciót, hogy nehezítem a helyzetüket, mert aki akarja, úgyis megtalálja a kiskaput, és aki meg igazán nagyhal, az eddig is korrupt volt, a jövőben is az lesz. Nem ezzel fogom a pozícióját rontani, hanem azzal, hogy bizony az adórendőrség szerepét fokozom, és ellenük fokozom az adórendőrség szerepét. De természetesen a rendőrség vagy a vámhatóság funkcióját növelem, szigorítom, de ehhez őket érdekeltté kell tenni, tehát például fizetésrendezéssel, mert különben rákapcsolódnak a korrupciós láncra, és olyan szövevény alakul ki, amikor nem lehet lefogni ezeket a nagyhalakat, és akkor a tömeges kisvállalkozókon lehet természetesen a büntetést behajtani, akik jórészt nem tehetnek arról, hogy kénytelenek voltak ügyeskedni. Tehát csak a gazdaság rendbehozatalával, a beruházások élénkítésével, munkahely teremtésével lehet számukra is a megélhetés biztonságát nyújtani, lehet ezzel egy stabil gazdaságot elérni, és ez fogja majd a korrupciót visszafogni, nem pedig az, hogy ilyen mesterségesen létrehozott, kreált alapokat teremtek, szigorításokat, amelynek, tudjuk, az eredménye igen-igen szerény lesz.
A jövedéki adó jó részével egyetértünk, ezt el is fogjuk fogadni, de a többi esetben javasoljuk a pénzügyi tisztánlátást, a pénzügyi a nagytakarítást és természetesen olyan adómódosításokat, ami elfogadható, vállalkozásbarát és nem a magyar családok további jövedelemforrását vonja el, hanem valahol a megélhetésük biztonságát is szolgálják az adóbevételek akkor, ha természetesen az így befizetett közterheket rendeltetésszerűen használják fel, és nem piszkos pénzek finanszírozására, nem az adósság további görgetésére és finanszírozására, hanem áttekintik, hogy miből keletkezett ez, és hogyan lehet felelősségre vonást követően, személycserékkel együtt ezeket is módosítani, és egy új gazdaságpolitikai irányváltással a magyar gazdaság stabilizálásának alapjait megteremteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
