BALLA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

BALLA GYÖRGY
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány 1999. július 28-ai ülésén elfogadta a gazdasági miniszter előterjesztését, "A magyar energiapolitika alapjai, az energia üzleti modellje" című energiapolitikai koncepciót. A koncepció jelen tárgyhoz vonatkozó részeinek megfelelően néhány fontos gondolat kiemelése mindenképpen szükségesnek látszik.
Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása nagyban befolyásolja a hazai energiapolitika alakulását. Értelemszerű, hogy az energiaszektor működését máshogy kell szabályozni egy fejlődésben lévő, különálló ország esetén, mint amilyen hazánk is, és máshogy egy 300 milliós, energetikailag stabil közösség tagjaként. E szabályozásváltás azonban nem jelentheti a meglévő előnyök feladását, sokkal inkább ezekre épülve az uniós lehetőségeket is kihasználó, stabil magyar energiapiac kiépítését. Ahhoz, hogy ez a gondolat valóra tudjon válni, már ma meg kell kezdeni az uniós csatlakozást követő piacnyitásra való felkészülést. Amennyiben ezt elmulasztjuk, az mind a polgárok, mind pedig a hazai energiai vállalkozások számára rengeteg veszéllyel járhat.
Ha a meginduló verseny nem erős hazai energetikai vállalkozásokat talál a piacnyitás időpontjában, akkor fölösleges is versenyről beszélni, akkor ennek nem részesei, hanem tétlen szemlélői leszünk csak. A helyzet azonban messze nem reménytelen. Jelen vállalatok esetében nem konszolidációra van szükség, pusztán annyi a teendőnk, hogy lehetőséget teremtsünk számukra a bizonyításhoz. Nem előnyökhöz kell juttatni őket, csak hasonló jogi környezetet kell számukra teremteni, mint amivel leendő versenytársaik évtizedek óta rendelkeznek. Hiszen a verseny nem öncélú, nemcsak a győztest kutatja, hanem előnyt kell hoznia az egyes szolgáltatást igénybe vevők számára, annak minőségében és árában is. Ma tehát az energiaszektorban az a kérdés, hogy a polgárok és a gazdaság szereplői részesülni tudnak-e az EU-csatlakozás nyújtotta előnyökből, vagy kiszorulnak abból.
Az előttünk álló feladat tehát a nemzeti sajátosságokat figyelembe vevő, az egységes európai energiapiac részeként működő hatékony hazai energiapiac létrehozása, az energiaellátás biztonságának fokozása, a gazdaság versenyképessége az energiafogyasztók, a polgárok érdekében.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/1446. számon jegyzett törvényjavaslat csak egy kis, de ki nem hagyható lépés ehhez. Elfogadása esetén világos rendszer alakul ki a földgáz árképzésében, depolitizálja azt, bizonyos értelemben automatikussá teszi, de lehetőséget teremt a fogyasztók védelmére is. Mindezzel mérsékli az árképzés körüli bizonytalanságokat, csökkentve ezzel az inflációs várakozást. Figyelembe véve, hogy Magyarország az összes gázszükségletének csak egynegyedét tudja saját termelésből biztosítani, döntő fontosságú az árszabályozás megváltoztatásának a hazai kutatás és termelés fejlesztésére gyakorolt pozitív hatása.
Az importkövető gázár bevezetése mindenképpen ösztönzi a kutatást, lehetővé teszi a hazai ásványvagyon stratégiai megőrzését, fokozva ezzel az ellátás biztonságát, megszünteti a hazai földgáz alulértékeltségét. A döntést tehát mindenképpen meg kell hozni, és erre az idő is alkalmasnak látszik. A gáz világpiaci árából fakadóan az áttérés semmiképpen sem lesz inflációgerjesztő hatású, ugyanakkor takarékoskodni lehet a hazai készletekkel, és ez nemcsak a hazai földgázvagyon biztonság szempontjából történő felértékelését eredményezi, de a megkötött megállapodások értelmében lehetőséget teremt az orosz partnertől vásárolt többletgáz magyar áruval történő ellentételezésére is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évtized nemzetközi tapasztalatai arra mutatnak rá, hogy a korábbi nagy monopolágazatokban - távközlés, vezetékes energiahordozók, légiközlekedés - a verseny erősítése a kínálati piac erősödéséhez, az ellátásbiztonság növekedéséhez, a szolgáltatási színvonal emelkedéséhez, a fogyasztói választási lehetőségek szélesedéséhez és a nemzetgazdaságot terhelő költségek csökkenéséhez vezetett. A versenyhez azonban versenyhelyzet is kell. A gázfogyasztásban a mai 70-75 millió köbméter/nap csúcsfogyasztás 2015-ig 100-105 millió köbméter/nap fogyasztásra is nőhet. Ez az igény csak a fogyasztói térségekben létesített és létesítendő gáztárolókból elégíthető ki folyamatos import és a hazai termelés mellett is. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az ellátó vezetékrendszer jelentős hányada elöregedett, felújításuk halaszthatatlan.
Jelen törvényjavaslat segítséget nyújt a nemzeti olajvállalat számára a versenyre való felkészüléshez, fejlesztési lehetőségeket ad mind a gáztárolók, mind a kutatás, mind a logisztikai rendszerek vonatkozásában, segítve ezzel stratégiai szerepvállalását. Nem utolsó szempont az sem, lévén, hogy ez a szabályozás teljes egészében összhangban van a fejlett országok hasonló rendszereivel, így ezzel a lépéssel Magyarország ismét bizonyítani tudja, hogy nemcsak beszél az Unióhoz való tartozásról, hanem tesz érte, felkészül rá, mert egyenrangú partnere kíván lenni valamennyi már bent lévő, és a későbbiekben csatlakozó országnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja támogatja a törvényjavaslatot, mert az hasznos, logikus, racionális és jövőorientált.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem