KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Többször elmondtuk már, hogy nem szerencsés dolog az, ha egy új jogszabály tárgyalását a parlament este 8 órakor kezdi meg, még akkor sem, ha csak négy paragrafusból áll ez a törvényjavaslat. De ha már így alakult, én megpróbálom röviden és tömören összefoglalni a mi frakciónk álláspontját ezzel kapcsolatban.
Általánosságban elmondható, hogy a törvénymódosítás szükségessége már korábban is megfogalmazódott, esedékes volt, mert ha megnézzük a jelenlegi törvényi szabályozást, bizonyos konzisztenciazavar tapasztalható a törvények között. Csak példaként említeném azt, hogy a gázszolgáltatásról szóló törvény jelenlegi változata úgy említi a földgáz termelői árát, hogy a törvény hatálya nem is terjed ki a belföldön termelt földgázra. Ilyen értelemben tehát a törvényjavaslat jelenleg érvényes változata bizonyos ellentmondásokat is tartalmaz. Tehát szakmailag helyes és szükségszerű volt ez a törvénymódosítás.
Számtalan érv is elhangzott már eddig, és gondolom, hogy kormánypárti képviselőtársaim a későbbiekben is beszámolnak erről, nekem nem kell további érveket emellett felsorakoztatni. Talán még egy azért fontos. Azért is indokolt a módosítás, mert el kellene kerülni azt a helyzetet, amelybe a Horn-kormány került 1994-ben, amikor kormányra kerültünk. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az előző polgári kormány jó néhány éven keresztül elfelejtett alkalmazkodni a nemzetközi piaci viszonyokhoz, az energiaszektorban az energiaszolgáltató gazdasági társaságok éveken keresztül olcsóbban adták az energiát, mint amennyiért valójában megvásárolták.
(20.00)
Nem lenne szerencsés, ha 2002-re az új szocialista kormánynak (Derültség.) ismét egy ilyen stabilizációs csomaggal kellene kezdenie. Természetesen irracionális dolgokról hamar kiderül az, hogy nem tarthatók fenn hosszú távon, és a következményei súlyosak.
Egy dologról szeretnék részletesebben szólni még, ez pedig az ellátásbiztonság és az ellátásfüggőség vagy energiafüggőség kérdése. Tudott dolog, hogy az energiapolitika nem rövid távú következményekkel járó döntéseket hoz, hatásai hosszú távúak, a hibák is nehezebben korrigálhatók, ezért meg kell próbálni a politikában, a politikai pártok között konszenzusra jutni ilyen kérdésekben. Véleményem szerint az előző ciklusban a legfontosabb kérdésekről konszenzus volt a politikai pártok között. Sajnálatosnak tartom azt, hogy most a kormány úgy fogadta el az új energiapolitikai koncepciót és az új energetikai modellt, hogy gyakorlatilag egy beszámoló jellegű beszélgetés volt a gazdasági bizottságban, ott ígéret hangzott el arra vonatkozóan, hogy ez a párbeszéd erről a témakörről folytatódik. Sajnos erre nem került sor. Nem lenne szerencsés, ha ez a gyakorlat tovább is folytatódna.
Mint ahogy abban sem volt előzetes konzultáció, hogy a kormány milyen álláspontot képvisel az európai uniós csatlakozási tárgyalásokon, és utólag szerzünk erről információkat, amit megint csak nem tartok egy szerencsés dolognak. Mert persze lett volna miről előzetesen beszélni; például az, hogy a magyar energiastruktúrában mára a földgáz 40 százalékot is meghaladó szerephez jutott, nem biztos, hogy szerencsés hazánkban, még akkor sem, ha az ellátás bizonyos értelemben diverzifikálódott, és nemcsak keleti irányból, hanem ma már nyugati irányból is érkezhet hozzánk földgáz. Ez a helyzet Hollandiában jött létre az európai uniós országok közül, de azért tudott dolog, hogy Hollandiában például jóval nagyobb mennyiségű földgázt termelnek, mint Magyarországon.
Nem biztos, hogy szerencsés volt egy azonnali döntéssel erre a folyamatra azáltal is ráerősíteni, hogy a kormány eldöntötte, két éven belül bezárja azokat a bányákat, amelyek most úgy tűnnek, hogy gazdaságtalanul működnek. Nem vagyok abban teljes mértékben biztos, és e tekintetben osztom Schalkhammer képviselőtársam véleményét, hogy egyáltalán semmilyen garancia nincs arra nézve, hogy ezek a bányák két-három vagy öt év múlva is csak gazdaságtalanul működtethetőek. Így aztán most még fokozottabb erőfeszítéseket kell tenni - és e tekintetben nemcsak a nemzeti olajtársaságnak vannak feladatai, hanem a kormányzatnak is -, hogy az ellátásbiztonságot fokozzuk, hogy a föld alatti tárolók valóban elkészüljenek, hogy egyéb ellátási lehetőségekről is gondoskodjunk. Tehát van ezen a területen még mit tennie a kormányzatnak.
Vannak természetesen a javaslattal kapcsolatban aggályaink is. Bár kétségtelenül nem súlyos mértékben, de azért mégiscsak növekszik emiatt a gáz ára, és a kompenzációról gyakorlatilag nem tudunk, hogy gondolkodna a kormányzat, pedig ez a mi véleményünk szerint feltétlenül szükséges lenne. Sokkal könnyebb lenne a helyzet, ha a kormány nem szűkítette volna a villamosáram-szolgáltatás területén is a többlépcsős rendszert, gyakorlatilag megszüntette a szociális tarifát, pedig azt a modellt célszerű lett volna átvenni a gázszolgáltatás területén is. Fokozottabb probléma lesz ez az európai csatlakozásunk idején, mert nem vagyok olyan biztos abban, hogy abban a pillanatban, amint liberalizálódik a gázpiac, az rögtön a gázárak csökkenéséhez vezet, mert sajnos Magyarországon a gázárak még messze vannak az európai fogyasztási átlagáraktól, és nem feltétlenül igaz, hogy egy open excess kapcsán azonnal csökkennek Magyarországon a földgázárak. Különösen a kisfogyasztók számára jelent ez nagy gondot és terhet.
Összességében tehát rövid és hosszú távon a javaslat mellett szól legalább ugyanannyi érv, mint ellenérv. Mi azt ajánlanánk és kérnénk a kormánytól, hogy próbáljon meg a kompenzáció kérdésében valamilyen megoldást találni, mert úgy gondolom, hogy ha ez nem történik meg, akkor az európai uniós csatlakozás sokak számára nem pozitív, hanem negatív élményt jelent majd.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem