DR. BRAUN MÁRTON

Teljes szövegű keresés

DR. BRAUN MÁRTON
DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Elnök Úr! Reagálnék Bauer képviselőtársam felvetésére. Úgy érzem, hogy az általa felvetett gondolatok, tehát a támogatandó célokat kiegészíteni azzal, hogy mik a nem támogatandó célok, illetőleg a támogatások elbírálásának metodikája, a támogatási pénzek folyósítása szétfeszítené ennek a törvénynek a kereteit. Azt gondolom, hogy a törvény elégséges garanciát ad arra, hogy megvalósuljanak a céljai, hiszen elég sok mindenben kötelezi a kormányt arra, hogy figyelembe vegye a törvény rendelkezéseit; itt elsősorban arra gondolok, hogy egy beszámolási kötelezettsége van a kormánynak.
Egyébként Rigler képviselőtársammal beadtunk egy módosító indítványt, hogy az a bizonyos kétévenkénti beszámolási kötelezettség évenkéntire módosuljon, és úgy gondolom, jelen esetben meg tudjuk állapítani az egyéves beszámolónál, hogy szükséges-e a törvény módosítása, szükséges-e beépíteni ezeket az elosztási csatornákat, illetőleg per pillanat megfelelnek-e a céljainknak.
(19.30)
Az előbb a beszédemben mondtam, hogy úgy tűnik a számomra, vizsgálgatva a hasonló törvényeket, hogy a magyar törvényjavaslat tartalmasabb, mint a többiek. A többiek sokkal deklaratívabbak és még inkább keretjellegűek, mint a miénk, talán nem véletlen. Azt hiszem, hogy a magyar kormány bátrabban nyúlt a kérdéshez, és komolyabb kötelezettségeket vállalt, mint a nemzetközi jogban szokásos gyakorlat.
Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem