DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy főleg ilyen késői órában nem szokás csak a részletes vita után válaszolni, de tekintettel arra, hogy néhány olyan konkrétum hangzott el, amire, úgy gondolom, azon melegiben jó válaszolni vagy legalábbis foglalkozni vele, engedjék meg, hogy kis időt kérjek, nem is a hozzászólások sorrendjében, talán az aktualitásuk alapján.
Először: kérem azért tisztelt képviselőtársaimat, hogy ne feledkezzenek meg arról, hogy a magyar kis- és középvállalkozói sokaság, ellentétben a nálunk szerencsésebb történelmű országokkal, nem 100-150 év alatt, hanem 10 év alatt alakult ki, 10 év alatt kellett ennek minden nyűgjét, kínját végigélnie a magyar társadalomnak. Nyilvánvaló, hogy a problémák is sűrűsödve jelentek meg, s amikor én két órával ezelőtt azzal kezdtem az expozémat, hogy ez tulajdonképpen egy tízéves folyamat egyik markáns állomása, akkor erre utaltam.
Van egy sor olyan kérdés, amivel ez a törvény nem foglalkozik, mert adottnak vettük, hogy ezek megvannak. Tehát nyilvánvalóan azokat az alapkérdéseket szabályozza, amit egy ilyen, megítélésünk szerint gazdaságtörténeti fordulópillanatban szabályoznia kell.
Ezt azért mondom, mert itt elhangzott egy sor olyan dolog, ami ebben az országban teljesen természetesen évek vagy évtized óta működik, tehát különösebb szabályozást, vagy újraszabályozást nem igényel. Amire ezen belül szeretném fölhívni a figyelmet még mindig a törvénytervezet kapcsán, hogy éppen az a méretspecifikusság, amit Tardos professzor úr volt kedves mondani, alapvetően ezt a célt szolgálja ez a törvény, jelesül azt, hogy igen, a kormány is úgy gondolja, hogy teljesen más a finanszírozási, támogatási, vagy akár működési igény, működési infrastruktúra igénye egy, az ő szavaival élve, kisiparos jellegű családi vállalkozásnak, teljesen más egypár főt már foglalkoztató vállalkozásnak, és teljesen más egy 100 vagy 200 főt foglalkoztató, a mi fogalmaink szerint közepes vállalkozásnak.
Az a kategória, amire ő egyébként bevezetésében utalt, ezek az álvállalkozások, ezek a kvázi munkaviszonyból kimenekülő vállalkozások, nem magyar jelenség, a világon mindenütt igyekeznek a munkajog kötöttebb szabályaiból szabadulni, és igyekeznek a hagyományosan kötött munkajogviszonyt inkább egy vállalkozási, polgári jogi szerződéses konstrukcióvá átalakítani. Ez egyébként így van Ausztráliától Ukrajnáig, tehát ez nem egy magyar jelenség, a világ ma körülbelül itt tart. Nyilvánvaló, hogy erre oda kell figyelnünk, de nem egy generális törvény ad erre lehetőséget. De azt, amit fontosnak tartok, és amit a képviselőtársaim többsége támogatólag kiemelt a törvényből: ez egy méretspecifikus szabályozást tesz lehetővé, eltérően az eddigi, elsősorban a jogi státushoz igazodó, tehát egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozó kategóriáktól. Úgy gondolom, ezt a törvénytervezet az itt elhangzott kívánalmaknak megfelelően szabályozza.
Nagyon sok szó esett arról, és legutoljára Bauer képviselő úr is ezzel foglalkozott, hogy mit szabályoz, mit nem szabályoz. A vállalkozástámogatásnak ugyan egy rendkívül fontos eleme a hitelek és a támogatás, de messze nem kizárólagos.
Ez a törvény támogatás címszó alatt az eddigi gyakorlatnak megfelelően érti az intézményrendszer támogatását is. Itt van egy nagy működő intézményrendszer, ahol évente sok tízezer vállalkozó kap tanácsot, kap ilyen- olyan segítséget, tehát az is támogatás, az intézményrendszernek a támogatása, amit egyébként az államháztartási törvény és az egyebek szabályoznak, nagyon kötött felhasználási rendje van.
Meg kell hogy nyugtassam képviselőtársaimat, sem eddig, sem most, sem a jövőben hiteljellegű támogatás nem megy ki másként, csak a bankokon keresztül. Még a mikrohitelezés is, amely a legtöbb szociális attitűdöt tartalmazza, és bírálatát tekintve a vállalkozásfejlesztő szervezetnél van, a kifolyósítása a bankokon keresztül, bizony banki szabályok szerint történik, és semmiféle, hogy mondjam, más megoldás nincs.
Ugyanez vonatkozik a támogatási rendszer másik nagyon fontos, Horváth professzor által említett kategóriájára, jelentős pénzek mennek a hitelgaranciára, viszontbiztosításokra, mennek a kamattámogatásokra. Például a tavalyi, az elmúlt évnek a legnagyobb vállalkozástámogatási rendszerében több mint 2,5 milliárd ment kamattámogatásra úgy, hogy a bankok bíráltak, és kifejezetten a banki szisztémában, a banki értékrendben tette hozzá a Gazdasági Minisztérium a költségvetési pénzeket. Tehát arról messze nincs szó, hogy itt valamilyen parttalan vagy nem kitalálandó szabályok szerinti megoldásra van szükség. Ez a maga elég merev keretei között működik. Sőt, sokan azt reklamálják, hogy nagyon merevek ezek a keretek, és azt szeretnék ilyen-olyan úton oldani. Tehát ez a banki és állami közös döntéshozatal ma tökéletesen így működik.
Amire szeretnék utalni nagyon röviden, több képviselőtársam kérdezte a szervezetet, az intézményrendszert: kérem szépen, azért működik, most hovatovább tíz éve, kilenc éve egy Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, amelyik 19 megyei és egy fővárosi szervezetben több mint 200, vagy közel 200 alapszintű, vállalkozást támogató, tanácsadó irodát működtet. Podolák képviselőtársam kérdezte, hogy fog ez eljutni ez a sok információ az alapszintre. Eljut! Eljut közel 200 iroda, közel 30 inkubátorház, számtalan együttműködés kamarákkal, mindenkivel, ezek lent vannak alapszinten, ez a szervezet.
Éppen azért erőlködtünk egy évvel ezelőtt, és töltöttünk vele tíz hónapot, hogy a sajnálatos módon az 1976-77-ben tönkrement magyar vállalkozásfejlesztő szervezetet megpróbáljuk, egyébként örömmel jelentem, sikerrel, rendbe tenni. Több mint egy éve, a kormányváltás előtt nem kapott finanszírozást, nem voltak rendben a különböző elszámolásai. Éppen azért, mert egy nagy értéket jelent ez a szervezet, ezért törekedtünk arra, hogy ezt megtegyük. '92-től egyébként közel 12 ezer kisvállalkozó kapott mikrohitelt, a kihelyezett keret több mint 7 milliárd forint volt.
Tehát ezt csak utalásképpen szeretném mondani, és nem untatva önöket, hogy ez egy nagy működő rendszer, aminek a továbbléptetése, a stabilizálása, és az egyébként itt nagyon sok képviselőtársam által megfogalmazott célok érdekében való működtetése a cél.
Ennek a közös reményében köszönöm meg szíves észrevételeiket, azzal, mint jeleztem, hogy számos indítványt már a bizottságoknál is, a bizottsági munka során is továbbgondolásra alkalmasnak tartottunk, és bízom benne, hogy a részletes vita során lesz módunkban ezt a párbeszédet tovább folytatni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem