DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal kezdem, hogy bevallom, ezekben a napokban közgazdasági tanulmányt írok azzal a címmel, hogy "A kisvállalkozások törvénybeli megerősítéséről". Mindjárt kapcsolódom Szalay Gábor képviselő úr korábbi szavaihoz, birkózom a névvel, a címmel. Azt, hogy "kis", "mikro" és "közép", úgy oldottam meg ennek a tanulmánynak a javára, hogy azt mondom, hogy "kis", "kicsi" és "közép". Az államtitkár úr majd valamikor elmondja nekünk, hogy a minisztériumban ez a szemantikus gyakorlat mire vezetett, és hol tart. Tehát én most azt a rövidítést használom a kis-, a kicsi és középvállalkozók tekintetében, hogy a kikiköv. Nos, ez lábjegyzet volt, noha előre mondtam.
A lényegre térnék. Tisztelt Ház! Gyakorta előkerülő témánk Magyarországon vagy akár szerte a világban a kisvállalkozások életbevágó szerepe a települések, a régiók vagy akár az egész ország haladásának tudakolásakor. Röpködnek a kérdések, ötletek és panaszok a kisvállalkozások puszta említésekor. Egyrészről elismert számos pozitív hozzájárulásuk - hallottuk - a munkahelyteremtésben, a szolgáltatások elérhetőségében, a beszállítók tettre készségében és az újítások melegágyaként.
Másfelől sajnálatos velejárójuknak látszanak a hitelhez jutás korlátai: a versenypiaci kiszolgáltatottság és az információbeli lépéshátrány. Gyakorta úgy tűnik, mintha valamiféle belenyugvó közhangulat azt tükrözné: jó volna, ha lehetne, de kár. Ilyenféle bizakodások és aggályok tudatának hátterével szólítom meg most a tisztelt képviselőtársaimat. Hogy ebből a Gazdasági Minisztérium által beterjesztett javaslatból milyen törvény lesz, és milyen eredményeket teremt majd, azt sok-sok tényező befolyásolja, mint ahogy hallottuk. Mégis hangsúlyozom, hogy a bonyodalmas és szerteágazó adottságok labirintusában a nagy számú szereplők között kívánatos volna észrevenni és prominens pozícióba helyezni, állítani néhány domináló főszereplőt.
(19.10)
Javaslom, hogy két főszereplőt állítsunk a színpad közepére: a hitelt és a versenyt. E kettővel hatásos összjátékban fog megvalósulni a kisvállalkozások optimális teljesítménye. Akármilyen törvénybeli támogatás megreked előbb-utóbb, ha a végrehajtás során tékozlóan, költségesen gazdálkodik, vagy kivételes előnyöket, privilégiumokat élvez ez a kisvállalkozás. Ezért elengedhetetlenül szükséges a hatásvizsgálat - a minisztérium okmánya ismét beszél erről, most én is aláhúznám - rendszerének helyre tevése.
Szerencsére a közgazdaság-tudomány elméleteiből ide vonatkozó tényezők hatásos összehozásából lehetségessé válik a két főszereplő, hitel és verseny olyan együtthatása, hogy elvégzik a hatásvizsgálat feladatát is. A kisvállalkozások dolgában a legfontosabb szó a piacon hangzik el abban a formában, hogy a vásárlók, ezernyi és millió ember sokasága, hogyan döntenek a vállalkozó által elébük tett termékekről.
A racionális önérdektől vezetett vásárló két mércét használ, az árat és a minőséget; mondhatni, arra az eladóra esik a szavazata, aki ezeknek megfelel. A dolgok természetéből fakad, hogy ilyen előnyös helyzetbe kerül az eladó, aki képes követni a kedvező helyzetbe jutás útját és módját, nevezetesen: a termelőeszközök - munka, tőke, anyag - optimális alkalmazását, a technológia folyamatos változásának az előnyeit beépíteni, a fogyasztóhoz vezető utat nyitva tartani - marketing -, de mindezen tényezők ismerete és alkalmazni tudása gyakran nem elegendő. További előfeltétel a hitel, amely nélkül nem valósulna meg a vállalkozás, tehát az eredményes termelés. A hitel tehát szükséges lehet a rövid távú forgótőke, sőt egy-egy hosszabb távú beruházás megszervezéséhez.
Amellett, hogy kulcsszerepe van a vállalkozásban, a hitel egyedülállóan érzékeny eszköz lehet mint a vállalkozás hatásvizsgálója is. Ez túlmegy azon, hogy a hitel összegét a vállalkozás tevékenységének a mutatóihoz hasonlítva - forgalom, munkabér, adófizetés, nyereség - lehetőség nyílik egy ezeknél érzékenyebb mérésre, s alkalmazhatóvá válik a juttatások közgazdasági elemző eszköztára. Ilyen módon lehetővé válik a vállalkozóhoz úgy eljuttatni támogatásokat, hogy az állami költségvetésből de facto lényegesen kisebb folyósítás is elegendő legyen, vagy az azonos folyósítás nagyobb eredményt érjen el.
Javaslom, tisztelt Ház, hogy a szabadpiaci gazdálkodás szellemében, a quidproquo szellemében a kormány kijelölt szerve kössön keretszerződést a kereskedelmi bankokkal a kisvállalkozásoknak nyújtott hitelek garantálását illetően. Amikor átlátható és értelmes módon kerül megfogalmazásra az ilyen fajta keretszerződés, az érdekében áll mind a három félnek: a kincstárnak, a banknak és a kölcsönvevőnek. Nincsen szükség merőben újszerű eljárás kitalálására, mert ilyenfajta hitelfolyósítási keretek léteznek és beváltak egyes országokban, s bizonyos exportfinanszírozások támogatására Magyarországon is.
Például létezik egy kisvállalat, amelyik felkészült egy jól átgondolt profitábilis tevékenységre, amihez szüksége volna, mondjuk, 1 millió forintra. A bankok vonakodnak hitel nyújtásától, mert azt kockázatosnak ítélik. Attól is tartanak, hogy ha belekalkulálják a kockázatprémiumot a kamatrátába, akkor a közvélemény kritikájának teszik ki magukat. Ebben a helyzetben érkezik el az alkalom a kormányzati hitelgarancia felajánlására. Két út is járható: az egyik a csődhitel folyósítása, a másik az emelt kamatráta különbsége. Ilyen módon a kincstári költségvetésben előirányzott összeg többszöröse lesz folyósítva a vállalkozó számára, még akkor is, ha a kisebb tételek esetében különleges kezelési költség merül fel a banknál.
Az ilyen természetű hitelezés azon kívül, hogy az állami költségvetés terhét csökkenti, de amíg annak a hatásfokát emeli, más kívánatos eredményt is teremt. Az első, hogy a folyamat kiszűri a még fel nem készült vállalkozót, kisvállalkozót, a bank hitelképességét a projekt vitalitásvizsgálata során. A banknak nem érdeke, hogy elutasítson egy igyekvő vállalkozót, aki hosszú távon, hosszú évekre az ügyfelévé válhat.
Tisztelt Ház! Az eddig vázlatosan elmondottak szellemében a törvényjavaslathoz két módosító indítványt nyújtok be. Az egyik a 6. §-hoz egy új pont lenne, amely így hangzik: "A kisvállalkozásoknak nyújtandó pénzbeli támogatás intézményei a kereskedelmi bankok és a hitelszövetkezetek."
Még egy ilyen vagy hasonló szellemű módosító javaslatom a 10. §-ra vonatkozna, ez így hangzik: "A kormány feladata a kisvállalkozásoknak nyújtott támogatások következetes hatásvizsgálatának előmozdítása érdekében, hogy a szabadpiaci versenymechanizmus akadálytalanul működjön, továbbá hogy a pénzügyi tranzakciók mobilizáljanak minél magasabb termelési növekedést."
Az utolsó mondat, engedtessék meg: úgy gondolom, tisztelt Ház, hogy a módosításaim és más ilyen javaslatok, amelyek előkerülhetnek, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy e deklaráló dokumentum, deklarációokmány - annyiszor hallottuk ma este, hogy ez az okmány, ez a törvényjavaslat, amelyik előttünk van, inkább deklaratív jellegű - a konkrét programalkotás eszközévé válhasson.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem