DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány T/1469. számon terjesztette elő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényjavaslatot. A javaslat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások meghatározása, valamint a fejlődésük előmozdítását szolgáló állami támogatások összefoglalása, és ezáltal olyan gazdasági feltételek kialakítása, amelyek hosszú távon biztosítják a verseny- és a foglalkoztatási képesség növekedését, a versenyhátrányok csökkentését, valamint a vállalkozásoknak az Európai Unió követelményeihez való felzárkózását.
A Magyar Igazság és Élet Pártja részéről úgy ítéljük meg, hogy önmagában nem elég a vállalkozások fogalmának definiálása, a hangsúly a pénzügyi források biztosításán, az állami támogatások előteremtésén és megfelelő szétosztásán van. Ezekről vajmi kevés szó esik a törvényjavaslatban.
Az általános indoklás aztán végképp eltúlozza a törvényjavaslat elfogadása esetén várható gazdasági fejlődéseket. Idézem: "Ahhoz, hogy a magyar kisvállalkozások a fejlett piacgazdaságokban működő társaikhoz hasonló mértékben legyenek képesek hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez, a foglalkoztatási lehetőségek bővüléséhez, az elkövetkezendő években gazdasági fejlődésüknek fel kell gyorsulnia, amit kormányzati eszközökkel is elő kell segíteni". A dilemma, a kérdés az, hogy hol van ez az eszközrendszer.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tudomásul kell venni azt, hogy ma Magyarországon kettős gazdaság van, és ez tartósan fenn is fog maradni, hogyha radikális lépések nem történnek a gazdaságpolitikában. A vámmentességet és nyereségadó-kedvezményeket élvező nemzetközi nagyvállalatok és a növekvő veszteségekkel, beszűkülő piaci lehetőségekkel küszködő hazai kisvállalkozások kettőssége a jellemző. Egy elrettentő gazdasági potenciál bontakozott ki a hazai kisipar és kereskedelem mellett. Ezt konkrét statisztikai adatokkal kívánom bizonyítani.
A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi beszámolójában a gépipar, illetve az ipari termelés húzóágazatairól közöl statisztikai adatokat. Ebből a jelentésben megállapíthatjuk, hogy az ipari termelés összességében 12,7 százalékkal nő '96-ról '97-re. Azok nélkül a húzóágak nélkül, mint a híradástechnika, a számítógép-, az autógyártás, közúti járműgyártás, mindössze ez a növekedés - emlékezzenek a számra: 12,7 százalék - mindössze csak 1,8 százalék. Ugyanakkor ez a különbség, ami egy koncentrált, de ugyanakkor a belső piacra nézve egy előnytelen gazdasági verziót is előrevetít. Ha az exportértékesítést kiragadjuk, az exportértékesítésnél az "ipar összesen" soron 37,2 százalékos növekedés van. Most húzóágak nélkül, tehát ha levesszük a külföldi cégeket, akkor mindössze csak 10,8 százalékos növekedést tapasztalunk. Ha egyes ipari ágazatokat kiemelünk, mint például az irodagép- és a számítógépgyártást, ahol az IBM, a Philips dominálja a piacot, vagy a közúti járműgyártást, ahol a Suzuki, a General Motors, akkor itt még elképesztőbb aránynövekedésekről van szó. Az irodagépgyártásnál például az exportértékesítés '96-ról '97-re 367 százalékra emelkedik meg. A híradástechnikánál 267 százalékra, tehát majdnem háromszorosára. Ebben hazai vállalkozó, magyar vállalkozó éppenséggel nem sok van; ugyanúgy a közúti járműgyártásban is, ahol egy év alatt 60 százalékos exportdinamika, növekedés tapasztalható.
(18.10)
Hogy kontrasztot tudjak állítani, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány gondozásában a kis- és középvállalkozások külpiacra jutásának helyzetével, problémáival, a továbblépés lehetőségeivel foglalkozó megfelelően alapos kutatások jelentéseiből idéznék önöknek számokat, hogy érzékeljük azt, hogy a nemzetközi nagyvállalatok dominálta ipari termelés és a belföldi vállalatok közötti verseny hogyan alakulhat. A kisvállalkozások száma 1993-ban, illetve 1994-ben évi átlagban 22-23 százalékkal emelkedett; ezzel szemben az exportárbevételt kimutató kis cégek száma csak 11-13 százalékkal. Mindezek nyomán az exportáló kisvállalkozások aránya az 1992. évi 20,6 százalékról 1994-re 17,4 százalékra csökkent. Ez az aránycsökkenés lényegében a 10 fő alatti létszám-kategóriában következett be, a 11-50 főt foglalkoztató cégek körében az exportálók aránya viszonylag stabilnak mondható. Az újonnan alapított kisvállalkozásoknál azonban viszonylag kevés meri a fejszéjét az export fájába belevágni, áll az MVA kutatási jelentésében, amely reprezentatív, ugyanakkor széles körű mintavételen alapul.
Természetesen az utóbbi években sem változott ez a tendencia, sőt még romlott is. Mindezek alapján úgy érzékeljük, tisztelt képviselőtársak, a beterjesztett kisvállalkozói törvény alapján látható, hogy versenyhelyzetbe hozásról beszélni a külföldi cégekkel szemben közgazdaságilag nem megalapozott. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy bűnös az eltelt tíz év bank- és adópolitikája, amely nem tette lehetővé, hogy a rendszerváltozáskor induló, az állami tulajdon megvásárlásával létrejött vállalkozások megerősödjenek, és rajtuk keresztül egy új polgári réteg alakuljon ki.
Visszanyúlva korábbi kutatásaimhoz, engedjék meg nekem, hogy a Gazdaság és Társadalom című tudományos folyóirat egy 1996. évi számából idézzek néhány gondolatot, s a mintegy négy évvel ezelőtt befejezett kutatásaim eredményeiről egyfajtaképpen beszámolhassak önöknek. A következőket írtam a GT hasábjain: "A politikai motiváltságú liberális gazdaságpolitika forrásokat biztosított a tulajdon megszerzéséhez, amely vagyontömeg - ha reálisan végiggondoljuk - az előző termelési viszonyok között sok esetben működésképtelen volt, vagy gyenge teljesítőképességű jobb esetben. Nyilván az új piacgazdasági viszonyok között - legyen az akármilyen tulajdonos kezében, de - ha magára marad, azaz nem kap a folyamatos üzemviteléhez forgótőkét és elmaradt fejlesztéseinek pótlólagos beruházását nem finanszírozza meg senki, úgy ez a vagyontömeg ismét csődbe jut, és magával rántja új tulajdonos rétegét a hirtelen jött egzisztenciájával egyetemben." Ezt írtam négy évvel ezelőtt.
Ez a helyzet, a baj bekövetkezett, ugyanis a rendszerváltozáskor indult vállalkozások több mint 50 százaléka napjainkra, 1999 végére tönkrement. A kérdés csak az, hogy a megmaradt 50 százalékot meg tudjuk-e menteni. Ennek a megválaszolásához, ahhoz, hogy a fejlődési esélyekről dönteni tudjunk, érdemben állást tudjunk foglalni, a hazai vállalkozók közgazdasági környezetét jelentő adó- és pénzpolitikát tételesen meg kell vizsgálnunk.
Ha megnézzük az adópolitikát, tény az, hogy a 2000. évre szóló adótörvénycsomag ugyancsak rossz üzenetet hordoz a hazai vállalkozások irányában. Az áfa-visszaigénylések szigorítása a kisebb vállalkozásoknál likviditási, gazdasági feszültségeket fog okozni. A járulékok emelkedése és a dolgozóknak járó táppénzfizetési kötelezettségek jelentős részének vállalkozásokra történő terhelése kedvezőtlen pénzügyi hatásokat vált majd ki. A társasági nyereségadó-törvényből a hazai vállalkozásokat segítő adókedvezményeket ismételten kihagyta a kormány, ami a törvényileg jelentős adókedvezményeket élvező nemzetközi nagyvállalatokkal szemben a versenyhátrányokat tovább fokozza. A hazai kis- és középvállalkozókra vonatkozó szigorú adótörvények a feketegazdaság és az adókikerülő magatartások elburjánzását fogják okozni.
Ugyancsak a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kutatásaihoz nyúlnék vissza. 1993-96 időszakában reprezentatív mintavétellel kapcsolatos felmérésekre hagyatkoznék, amelyben az adózással kapcsolatos vállalkozói vélemények hangzottak el. Idéznék a jelentésből néhány gondolatot: "Figyelemre méltó, hogy a vállalkozók túlnyomó többsége elfogadja mind a szabályok megszegésének kényszerét, mind a rossz adózási fegyelemre vonatkozó állítást. A vállalkozás működése során az adórendszerrel és a korrupcióval összefüggő nehézségekről alkotott vélemények a legtöbb esetben nem függnek össze egymással, amely arra vall, hogy e vélemények általában nem a vállalkozások gyakorlatából leszűrt tapasztalatok, hanem inkább általánosan elfogadott vélekedések, sztereotípiák vetületei. Két ponton azonban kimutatható a szignifikáns különbség, összefüggés. A vállalkozás számára jelentkező, az adórendszer gyakori változásával, valamint az adminisztrációval összefüggő terhek és a jogszabályok áthágását elfogadó vélekedéssel való egyetértés között pozitív kapcsolat mutatkozik. Azok a vállalkozók, akik az átlagosnál jobban szenvednek az igazságtalan - legalábbis nem igazságos - arány szerinti adózási feltételektől, inkább hajlanak arra, hogy elfogadják az adószabályok áthágásának kényszerét a boldogulás érdekében."
A gazdasági adatok átfogó értékelésekor az is látható, tisztelt képviselőtársaim, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben az államháztartás szintjén a pénzügyi hiány folyamatosan növekedett, és mindezek alapján reálértékben tartósan nem nőhet a kis- és középvállalkozások támogatása. Ebben bármiféle politikai beállítottsággal egyetérthetünk, mert ha nincs pénz, nem lehet osztani.
Ennek az áldatlan állapotnak az áthidalására két megoldási javaslat látszik kibontakozni a mai közgondolkodásban. Az egyik terület az adózással függ össze. Ténykérdés most már az ezredforduló végén, hogy a feltörekvő közép-kelet-európai országok közül a jövő évezredben hosszabb távon csak az lesz versenyképes, amelyik a nemzetközi tőkével az adókedvezmények helyett az adófizetés formájában is meg tud egyezni. A külföldi tőke cserébe kiszámítható jogi, közgazdasági és társadalmi környezetet kap, a tőkét befogadó ország pedig hosszabb távon is stabilizálni tudja államháztartási pénzügyeit és demokratikus berendezkedését.
Mindezek alapján alakítható csak ki eredményesen a nemzetközi nagytőke és a belföldi, esetenként a külföldi nagytőkének bedolgozó vállalkozói réteg között a kölcsönösen eredményes termelési integráció. Az egyezség létrejötte a magyar államháztartásnak, a nemzetközi nagyvállalatoknak és a hazai kis- és középvállalatoknak egyaránt közös érdeke. Indokolt volna minél hamarabb egyezségre jutni, a tárgyalásokat, az érdekegyeztetést megkezdeni.
A másik vetület a kis- és középvállalkozások támogatásának növekedése tekintetében a pénzpolitika, a bankpolitika. Ezen a területen ugyancsak lehangoló helyzetkép van. A kereskedelmi bankok finanszírozási céliránya az elmúlt években az állampapírpiac felé terelődött. Az állampapírpiacon garantált a tőke és garantált a hozammegtérülés, a kamatok magasak.
(18.20)
Ha megnézzük az aggregált mérlegeket, azt láthatjuk, hogy növekvő mértékben, több mint 50 százalék fölött a szabad likvid banki források nem a vállalkozói szektor felé mozognak, hanem az állampapírpiacra mennek be, tehát spekulatív pénztőkemozgások vannak, nem a reálszektor van előtérbe helyezve. Ez az egyik, amin változtatni lehetne megfelelő kormányzati orientációval, ösztönzéssel, a másik pedig a Magyar Nemzeti Bank refinanszírozási politikája.
Itt tetézi a problémákat, hogy az előző kormányzati ciklus közepétől az MNB a termelőszektor refinanszírozásából is teljességgel kivonult. Már nem ad refinanszírozási hitelt a vállalkozások tartós forgóalap-feltöltéséhez; az olyan kedvezményes kamatozású, és az MNB által is részfinanszírozott hitelek, mint a Start- vagy a japán hitelek, teljesen háttérbe szorultak.
Az MNB pénzügypolitikája nem része a magyar gazdaság egészének, pénzügypolitikája nem igazodik sem a kormányzat gazdaságpolitikájához, sem a reális hazai vállalkozói igényekhez. Ha valóban segíteni akar a kormány és a Gazdasági Minisztérium jelesül, akkor gyakoroljon hatást a Magyar Nemzeti Bank - az állami jegybank - és a kereskedelmi bankok pénzügypolitikájára.
Tudomásul kell venni azt is, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy a Fidesz a hazai vállalkozások támogatásának ígéretével jutott hatalomra. Ez a törvényjavaslat azonban még messzemenőleg nem elég arra, hogy a kis- és középvállalkozások támogatásáról beszéljünk, bár a törvényjavaslat 4. §-ában egy halvány ígéret elhangzik arra, hogy a költségvetésen keresztül a Gazdasági Minisztérium biztosítja a kis- és középvállalkozások fejlődésének finanszírozását.
Sebtében Chikán Attila miniszter úr egy egri látogatása alkalmával néhány héttel ezelőtt 20-40 milliárdos támogatásról is beszélt, azonban ez így törvényjavaslatból nem olvasható ki, a költségvetési törvény még nem került beterjesztésre, tehát egyfajta ígéretként fogható ez fel, ami, ha lesz pénz, akkor teljesül, ha nem lesz pénz, nem teljesül. Ugyanakkor ez a szerény összeg is egy egyre növekvő veszteségű államháztartási pénzügyi rendszerben nehezen kivitelezhető, mert nagyságrendekkel magasabb összegekre lenne szükség a kis- és középvállalkozások hathatós megsegítése érdekében.
Ha megnézzük a közelmúltban megkapott 1998. évi költségvetési zárszámadást, abban láthatjuk, hogy belső és külső államadósság utáni kamatszolgálatra 768 milliárd forint került kiadásra, plusz 493 milliárd forint tőketörlesztési kötelezettség is jelentkezik, és ha még figyelembe vesszük azt is, hogy a Postabankra az elmúlt évben 180-200 milliárdot, a Befektetési Bankra 50 milliárdot, a Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankjára eddig 70 milliárdot kellett költeni, és ha szembeállítjuk ezt a 20-40 milliárdos összeget, akkor eléggé ki lehet azt következtetni, elég könnyen átlátható az, hogy Magyarországon még mindig a bankszektor, a pénzügyi szektor törvénytelen, szabálytalan hitelezéseinek a konszolidálása folytatódik, nem pedig a termelőszektornak, a hazai vállalkozásoknak az érdemleges megsegítése.
Összegezve az elmondottakat, úgy látjuk, hogy van még tennivaló a hazai vállalkozások megsegítésére, a hazai ipar és a földművelés megsegítésére, védelmére, és ha már a nemzetközi nagyvállalatok adókedvezményeket élveznek, akkor a kormánynak olyan adókedvezmény-csomagot is társítani kellene a most tárgyalt kis- és középvállalkozói törvényhez, amelyen keresztül a felfelé kapaszkodás végre megindulhatna.
Nem utolsósorban a kereskedelmi banki hitelpolitikát, az MNB refinanszírozási politikáját olyan irányba kellene terelni végre a polgári kormánynak, amelynek hatására a hazai vállalkozások révén valódi és széles körű polgárosodás elindulhatna. Mindezen hatások elérésének és a hozzájuk vezető pénzügytechnika kidolgozásának azonban még csak a nyomai látszanak ebben a törvényjavaslatban. Azt hiszem, pozitívumként értékeljük, hogy elkezdődött egy folyamat.
A támogatottságról kell szólnom: hogyan fogunk viszonyulni ehhez a törvénycsomaghoz? A Magyar Igazság és Élet Pártja frakciójának álláspontja a következő: a törvényjavaslat elfogadását feltételhez kötjük. Az előterjesztett anyagban a 2. §-nál a kis- és középvállalkozások meghatározására szerepel egy létszámbeli kategória, 250 fő. Tehát kis- és középvállalkozás az, ami 250 fő alatt van. A másik pedig a 16. § a) pontja, ahol a vállalkozó definiálása történik meg. Úgy értékeljük, hogy a magyar gazdasági és társadalmi viszonyokra a kis- és középvállalkozások kategóriájában a 250 fős létszám kicsit erőltetett. Mi 150 főnél szeretnénk ezt a határt meghúzni.
A másik a vállalkozók köre, a 16. § a) pont. A felsorolásba becsúszik egy fogalom, a külföldi vállalkozó magyarországi fióktelepe is. Ha lenne esetleg pénze a kormánynak - mint ahogy most nincs, de később, tételezzük fel, hogy lenne -, akkor a külföldi vállalkozó magyarországi fióktelepét is támogatná. Itt az MDF részéről és a Független Kisgazdapárt részéről is elhangzott, hogy ez nem egy külföldellenesség, de az országnak a jelenlegi teherbíró képessége, ingatag pénzügyi államháztartási rendszere alapján úgy látjuk, hogy első körben a hazai - ténylegesen a hazai -, a belső vállalkozásokat kellene támogatni, nem pedig a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepeit.
Tehát szeretnénk, ha ezt a két módosítást a kormány, a Gazdasági Minisztérium végiggondolná, és akkor ezek alapján a támogatásunkat ehhez a fontos, jelentős mérföldkőnek számító törvénycsomaghoz meg tudnánk adni.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP és a Fidesz soraiban.)
