DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Hallgatva a bizottsági véleményeket, államtitkár úr gondolatát, eszembe jutott, Kovács László frakcióvezető úr beszélt arról, hogy konstruktív ellenzék akarunk lenni. Azt hiszem, e törvényjavaslat kapcsán nyomon követhető a konstruktivitás, a segítőkészség. De hozzá kell tennem azt is, hogy ehhez olyan törvényjavaslatokra van szükség, amelyeknél ezt az egyetértést ki tudjuk fejezni.
A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényjavaslat idegenforgalmi bizottsági vitája során igen nagy megelégedettséggel nyugtáztam, hogy dr. Fónagy János politikai államtitkár úr e vállalkozások fejlődése kapcsán pozitívan nyilatkozott az előző kormány tevékenységéről. Akkor - ha emlékszik rá államtitkár úr - hozzátettem azt a gondolatot, hogy jó lenne, ha a parlamentben ez a hang, ez az együttműködés uralkodna.
Megmondom őszintén, az adórendszer vitája kapcsán, amit végigültem - sérvet nem kaptam, de végigültem -, éreztem már ilyen változásokat a parlament munkájában. S ez jó érzés! Higgyék el, képviselőtársaim, ha a parlament meg akarja őrizni a tekintélyét, akkor a rációnak kell uralkodni a negatív érzelmekkel szemben.
Visszatérve az kis- és középvállalatokkal kapcsolatos alapgondolatra, szeretném megemlíteni, ha az előző kormány tevékenységét méltatta államtitkár úr a bizottsági ülésen, akkor az itt helyet foglaló T. Asztalos Ildikónak is meg kell köszönni azt a munkát, amit akkor a minisztériumban államtitkárként végzett és kifejtett a kis- és középvállalatok fejlődése érdekében.
Bennem ez a törvény egy nagyon érdekes érzelmi hatást vált ki. A koromat nem akarom elárulni, de elmondom, hogy a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején az akkori Pénzügykutató Intézet és más kutatóintézetek foglalkoztak - az akkori fogalom szerint - a magyar népgazdaságban azzal, hogy miért van szükség kis- és középvállalkozásokra. A volt szocialista országok közül először a magyar kutatók és az akkori magyar kormány ismerte fel ennek a szükségességét. Magam is részt vettem a kutatómunkában, és emlékszem arra, hogy dr. Vilcsek Jenő úrral, a Pénzügykutató Intézet igazgatójával milyen jóízű beszélgetéseket folytattunk annak érdekében, hogy a kis- és középvállalatok kifejlődjenek, mert rájöttünk arra, hogy a magyar ipar szerkezete egyértelműen megköveteli a piramisrendszert. Számomra tehát ennek a törvényjavaslatnak a vitája egy kicsit érzelmi kérdés is.
Azóta a külföldi és a magyar irodalom is bebizonyította, hogy a kis- és középvállalatokra permanensen, folyamatosan mindig szükség van, tehát nemcsak egy törvényjavaslat kérdése ez, hanem a nemzetgazdaság fejlődésének állandó kérdése. Szükség van rájuk azért, mert a gyorsan változó igényekre gyorsabban tudnak reagálni, mint a mamutvállalatok.
Nem akarom elmondani azokat az érveket, amiket a bizottsági vélemények során hallottam, csupán azokat, amiket a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején a kutatóintézetben - én ugyan külsős bedolgozóként - megfogalmaztunk. A másik óriási előnye a kis- és középvállalatoknak az, hogy a kis szériájú termékeket gazdaságosan csak ők tudják előállítani, a mamutvállalatok a kis szériájú termékek előállítására gazdaságosan nyilvánvalóan nem képesek.
Azt már említettem, hogy csak a kis- és középvállalatok révén lehet kialakítani azt a piramisrendszerű gazdasági szerkezetet, amellyel a kis- és középvállalatok beszállítói lehetnek a mamutvállalatoknak, így a mamutvállalatok specializációja nagymértékben fokozható; ha ez a specializáció fokozható, akkor a mamutvállalatok a tömegtermelést növelni tudják; ha tudják növelni a tömegtermelést, akkor az egy termékre jutó önköltség szükségszerűen csökken; ha az egy termékre jutó önköltség szükségszerűen csökken, akkor a mamutvállalatok profitja nő; ha a mamutvállalatok profitja nő, akkor nagyobb beruházási lehetőségeik vannak kedvező piaci helyzet esetén; ha nagyobb beruházási lehetőségeik vannak, akkor egyértelmű az is, hogy fejlődésük is gyorsabb; és a gyorsabb fejlődés szükségszerűen kiváltja a kis- és középvállalatok további fejlesztését is.
(16.50)
A másik nagyon fontos előnye a kis- és középvállalatoknak - elnézést a kifejezésért, de a szociológiában, a kutatói világban így mondjuk ezt -, hogy hozzájárulnak a falvak népességmegtartó képességének fokozásához. Nyilvánvaló, hogy a kis- és középvállalatoknál nincs szükség olyan fejlett infrastruktúrára, mint egy mamutvállalatnál, és így a kevésbé fejlett infrastruktúra a falvakban biztosítva van, s így a kis- és középvállalatok is működőképesek tudnak lenni. A kis- és középvállalatok fejlesztése az előbbi okok miatt inflációcsökkentő hatású, de azért is inflációcsökkentő, mert a bér és teljesítmény viszonya ezen vállalkozásoknál napról napra jobban nyomon követhető, kapacitásmobilitásuk kedvezőbb, mint a nagyvállalatoké, és ez a kapacitásmozgósítás is egyértelműen az infláció csökkenése érdekében hat.
Eddig jutottunk mi el annak idején a töprengéseink során a kis- és középvállalatok indokoltságát illetően, de az 1980-as években ezt a munkát én kiterjesztettem, és rájöttem arra, hogy munkalélektani, pszichológiai okai is vannak annak, hogy a kis- és középvállalatok fejlesztése nagyobb mértékű és gyorsabb legyen. Tudniillik a munka világában egyre inkább tapasztalható, hogy az elidegenedés, a társadalmi és egyéni elidegenedés nagymértékben bekövetkezik, különösen a mamutvállalatoknál. A mérnök és a szakmunkás sokszor csak egy porszeme a munkamegosztás dzsungelének a mamutvállalatnál; a fogaskeréknek csak egy foga az a kiváló mérnök vagy szakmunkás, aki egy kis- és középvállalatnál az egész munkafolyamatot már jobban át tudja látni, és jobban részesévé tud válni a munkafolyamat egészének.
Emlékszem rá - most ahogy ránézek az államtitkár úrra, eszembe jut -, hogy az egyik kutató kollegámmal az ÓKÜ-nél, az Ózdi Kohászati Üzemeknél is végeztünk ilyen vizsgálatot, és azt tapasztaltuk, hogy az ÓKÜ-től, az Ózdi Kohászati Üzemektől annak idején nagyon sok kiváló mérnök és szakmunkás - azt hiszem, ezt megerősíti az államtitkár úr - elment az úgynevezett kis ktsz-ekhez, kisipari termelőszövetkezetekhez, még akkor is, ha ott kevesebbet keresett - mármint a ktsz-nél -, de az emberi kiteljesedése az akkori ktsz-eknél, amelyek akkor kis- és középvállalatnak feleltek meg, sokkal jobban megvalósulhatott. Erre vonatkozóan elég sok tanulmány jelent meg abban az időben, és az egyik kutató ismerősömmel - hadd ne dicsérjem meg őt is - elég sokat dolgoztunk ezen a területen.
Az 1970-es években végzett vizsgálataim során meggyőződtem tehát ezekről a fontos dolgokról. Hajdúszoboszlón is végeztem ilyen jellegű vizsgálatokat az 1970-es, 1980-as években, és ezek a vizsgálatok ott is azt igazolták, hogy nemcsak a munkabér, hanem más tényezők is befolyásolják a dolgozók munkahelyválasztását - így a munkahelyi légkör, a munkahely szervezettsége, a munkafolyamat áttekinthetősége és a többi.
És még egy dolog az, ami nagyon fontos. A fejlett országokban vizsgálatot végeztek annak érdekében - és Chikán Attila miniszter úr is felhasználja ezt a vizsgálatot az egyetemi tankönyveiben -, hogy miért vállalkoznak kis- és középvállalkozók. Nagyon érdekes, hogy - most az országokat nem akarom felsorolni, de például Svájcban - a skála rendszerű zárt kérdés megfogalmazása során a megkérdezettek elsősorban az önmegvalósulásuk érdekében vállalkoznak kis- és középvállalkozásra, és csak másodsorban a profit növelése és a többi érdekében. Tehát gyakorlatilag ezek a vizsgálatok is azt igazolják, hogy nemcsak közgazdasági szempontok fontosak a kis- és középvállalkozások létének, szükségességének igazolásánál, hanem nagyon lényeges szociológiai-munkalélektani szempontok is.
A törvényjavaslat egyes részeire kitérve a következőket szeretném mondani. Én helyesnek tartom azt, hogy a kis- és középvállalkozások besorolásakor nemcsak a foglalkoztatottsági létszámot, hanem a nettó árbevételt és a mérlegfőösszeg is figyelembe veszi. De mi van akkor, ha például két feltételnek megfelel a vállalkozás és a harmadik feltételnek nem felel meg? Ez egy nagy előrelépés az 1970-es, 1980-as évek kutatói munkájához, mert akkor mi inkább csak a létszám alapján gondolkodtunk, amikor vállalkozásokat besoroltunk kis-, közép- és mikrovállalkozás kategóriába.
A másik megjegyezés ezzel kapcsolatban az, hogy a törvényjavaslat - ha jól emlékszem - 13 támogatási célt rögzít, ehhez azonban jó lenne kapcsolni egy olyan elemzést, amely rámutat arra, hogy melyek azok a fontosabb okok, amelyek akadályozzák a nevezett vállalkozások működését. Mert ha én empirikus vizsgálatokat végzek vagy végeznék, akkor nyilvánvalóan lehetne találni olyan okokat rangsorolva, amelyek a kis- és középvállalatok tökéletes működését akadályozzák. És ha ezt a vizsgálati eredményt megkapom, akkor jó lenne a kormányzatnak elgondolkodni azon, hogy e 13 támogatási cél közül - amelyekről én a bizottsági ülésen elmondtam, hogy tökéletes és jó - melyek azok, amelyek preferenciát élveznek, mert ez a hitelnyújtás, a támogatás és az egész rendszer szempontjából hatékonyabbá tenné a kis- és középvállalatok fennmaradását, fejlődését.
A törvényjavaslat alapján az Országgyűlés kétévenként értékeli a kis- és középvállalatok helyzetét, gazdálkodási feltételrendszerét. Én a bizottsági ülésen is elmondtam, és itt is meg akarom erősíteni, hogy ez annyira fontos kérdés. Nemcsak azért, mert igen közel áll hozzám ez a terület, hiszen a fiatalságomat is feleleveníti, hanem a nemzetgazdaság szempontjából is nagyon fontos kérdés, hogy ne kétévenként foglalkozzon az Országgyűlés a kis- és középvállalatok működésével. Higgyük el, képviselőtársaim, vannak itt olyan törvényjavaslatok, amelyeket néha-néha félre lehetne pakolni, és azok helyett a kis- és középvállalatok elemzését, működésének egész rendszerét kellene legalább évente az Országgyűlés elé hozni!
A másik megjegyzésem a törvényjavaslattal kapcsolatban - mindjárt befejezem, elnézést. A Vállalkozásfejlesztési Tanács a törvényjavaslat alapján akkor határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező tagok legalább 50 százaléka jelen van. Én már beadtam azt a módosító javaslatot, hogy az lenne a jó, ha 66 százalék, kétharmados jelenlét lenne biztosítva, ezzel ugyanis a különböző érdekérvényesüléseket tökéletesebben lehetne megvalósítani. Lehetne még továbbragozni, hogy miért kellene a kétharmados többség, de azt hiszem, ez az egy mondat is elég.
A törvényjavaslat szerint a kis- és középvállalatok közbeszerzésekből való részesedését folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Hát, nesze semmi, fogd meg jól! Mert mi van akkor, ha folyamatosan figyelemmel kísérjük a közbeszerzések területén a kis- és középvállalatok részesedését? Mi van akkor? Van egy közbeszerzési törvény, amely elég komoly határokat szab az egész rendszert illetően. Mit tesz akkor a minisztérium vagy azok, akik itt döntéshozók, ha kevés közbeszerzésben vesz részt a kis- és középvállalat? Szerintem túl kell menni ezen, ha valami komoly dolgot akar elérni a minisztérium, mert a figyelemmel kísérés önmagában nem elég.
Nagyon örülök annak, hogy az államtitkár úr az Európai Unióhoz való csatlakozás szempontjából is megközelítette ezt a témát.
(17.00)
Tulajdonképpen eszembe jutott hirtelen - nem készültem erre, de ahogy említette, eszembe jutott - az előcsatlakozási támogatás 2000-től 2006-ig. Ha elővesszük a március 24-25-én Berlinben elfogadott határozatot, akkor meggyőződhetünk arról, hogy 2000-től 2006-ig minden évben 3,1 milliárd eurót biztosít az Unió az előcsatlakozásra. Nem ez az érdekes. Az érdekes az, hogy ennek 50 százaléka Phare-segély, elenyésző része mezőgazdasági támogatás és mintegy 1 milliárd euró az infrastruktúra fejlesztésére megy. Mivel 1,5 milliárd euró a Phare-segély az előcsatlakozási támogatásoknál, ezért el kell gondolkodni azon, hogy a kis- és középvállalatok ehhez a segélyhez, ami nem jelentéktelen összeg, milyen formában juthatnak hozzá.
(A jegyzői széket Kocsi László helyett Kapronczi Mihály foglalja el.)
Azt hiszem, mivel választókörzetem elsősorban mezőgazdasági jellegű kis- és középvállalatokból áll, ezért a mezőgazdaságot kizárni nem szabad - és mondjuk meg őszintén, mi, akik annak idején erről a témáról vizsgálódásokat végeztünk, inkább csak az iparra koncentráltunk, pedig a mezőgazdaságban is vannak jelentős kis- és középvállalatok, és nem szabad a mezőgazdaságot kizárni. Szintén a berlini határozat alapján mondom, hogy 2006-ban - bízom benne, hogy akkor már tagok leszünk - a mezőgazdaságnak az uniós pénzből 41 milliárd euró jut, és most fogóddzanak meg, képviselőtársaim: 15 országra jut ez a 41 milliárd, és a berlini határozat alapján az akkor várhatóan belépő hat országra csak 3,4 milliárd euró jut! Ez olyan kevés, hogy az nem igaz!
Ebből az következik, hogy a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások fejlesztését már most igen fel kell fokozni, azért is, mert a koppenhágai csúcs három feltételt határoz meg a belépő országok számára. A három feltétel közül Magyarország számára a legkeményebb a második feltétel, hogy a versenyképességet biztosítani kell a belépő országnak, és vajon ezek a mezőgazdasági kis- és középvállalatok, amelyeknek állapotáról nem akarok szólni - nincs itt Torgyán miniszter úr, akkor részletesebben szólnék -, mindegyikünk tudja, hogyan néznek ezek ki, ha mi ezeket nem fejlesztjük fel, akkor labdába sem rúgunk a versenyképesség szempontjából a belépés után. (Az órára pillantva:) Az idő nagyon múlik...
Végső soron, kedves képviselőtársaim, szeretném hozzátenni befejezésképpen, hogy a törvényjavaslat szerintem is jól épít az előző években is már kidolgozott elemzésekre, kormányzati intézkedésekre, és bízom abban, hogy a kormány jóindulatú módosító javaslatainkat elfogadja.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és elnézést azért, hogy hosszabb voltam, mint kellett volna. Köszönöm szépen. (Taps.)
