DANKA LAJOS

Teljes szövegű keresés

DANKA LAJOS
DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt a személyi jövedelemadóra vonatkozó módosításokkal kapcsolatban a következő álláspontot képviseli. A polgári demokráciák esetében a legfontosabb szempont a jog- és adóbiztonság. Ebből kifolyólag az adórendszer stabilitását üdvözölni tudjuk, hiszen a családok és vállalkozások részére kiszámíthatóvá válik az adórendszer. Mindenképpen támogatni tudjuk a családok adókedvezményének növekedését, hiszen a gyermeket vállaló családok megérdemlik a legteljesebb támogatást, mert ezek a gyermekek lesznek azok, akik átveszik tőlünk a stafétabotot, és a későbbiekben ők tartják fenn az államot és intézményeit.
Ami a problémát jelenti, hogy a javaslat nem veszi figyelembe a bérnövekedést, és ez főleg az alkalmazotti adójóváírásnál jelent problémát, hiszen ennek határát 1 millió forintnál húzta meg a parlament a tavalyi évben, ami már akkor is alacsonynak számított, és növelése jelenleg indokolt lenne, mint koalíciós partnerünk már jelezte.
Az adókedvezmények rendszere a javaslat szerint marad, ami azért támogatható, mert az adónak nemcsak a költségvetés bevételeinek biztosítása a feladata, hanem szabályozó szerepet tölt be a gazdaságban. Tehát támogatni kell a kormány által fontosnak tartott szempontokat. A kormánypártok a kormányprogramban meghatározott szempontokat tartják fontosnak, ami a családok támogatását, a kis- és középvállalkozások adminisztrációs és adóterheinek csökkentését, a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók jövedelmi pozíciójának javítását, a vidéki lakosság életkörülményeinek fokozatosan a fővárosi lakosság színvonalára hozását célozták meg.
A Független Kisgazdapárt választási programjának megfelelően még mindig a családi jövedelemadó híve, és ennek bevezetését szorgalmazza. A jelenlegi reális helyzetet figyelembe véve azonban támogatjuk a törvényjavaslatot, hiszen az adók stabilitása nagy jelentőséggel bír. Mivel az ország helyzete nem teszi lehetővé egy adóreform kiépítését, ezért tartjuk fontosnak a stabilitást. Itt kell elmondanom, hogy a Független Kisgazdapárt azt a réteget tartja támogatandónak, amelyik a terheket viseli, tehát adót fizet, nem kívánja a jövedelmeit eltitkolni, és nem a kormánytól várja, hogy eltartsa őt és családját.
Az ellenzék képviselőinek felszólalásaival kapcsolatban annyit kell elmondanunk, hogy felszólalásaikkal egyet lehetne érteni, ha azokat a szempontokat, amelyeket említenek, akkor is figyelembe vették volna, amikor kormányon voltak.
(13.10)
Ezzel szemben ezek az elképzelések csak akkor kerültek előtérbe náluk, amikor ellenzékbe kerültek.
Ki kell térnem még a biztosítási adóra. Egy alulbiztosított társadalom esetében elképzelhetetlennek tartjuk a Pénzügyminisztérium által lefektetett elvonásokat. A mi véleményünk az, hogy a biztosítások szintjének emelése lenne a feladatunk, és ehhez kapcsolódóan a kockázatok fedezésének, a polgárok felelősségérzetének erősítése a polgári demokráciákban az alapvető probléma. Nem várható el, hogy a kormány vállalja a költségeket a felelőtlen polgárok helyett.
Ami általában az adókra vonatkozó vitát illeti, egyet kell hogy értsek dr. Horváth János professzor úrral abban, hogy az elmúlt ciklus kormányzó pártjainak lelkiismeretét keményen terheli az a rossz helyzetértékelés, amelynek az eredménye az elrontott Bokros-csomag. Máig tartó hatásai vannak a Bokros-csomagnak, amelyeket a kormánypártok jelenleg éppen hogy csak ellensúlyozni tudnak.
A családok adózásával kapcsolatos vitában a véleményünk a következő: a hagyományok szerint a család igenis két, házasságot kötött személyből és az ő gyermekeikből áll. Lehet, hogy ez konzervatív felfogásnak tűnik, azonban nem hiszem, hogy egy konzervatív pártnak a liberális felfogást kellene képviselnie ebben a kérdésben. Ráadásul a mi felfogásunk szerint az adótörvények kiemelt lehetőséget biztosítanak a családokkal szemben az élettársi viszonyt folytatóknak, hiszen a törvények kedvezményt biztosítanak a gyermeket egyedül nevelők részére, ezért nem értjük a felvetést az ellenzék részéről.
Az áfatörvényekkel kapcsolatban annyit el kell mondanunk, amit már a tegnapi vitanapon is elmondtam, hogy amiért a vállalkozások adóbefizetők, nem biztos, hogy ez azt jelenti, hogy egy-egy negyedévben ne okozna nekik likviditási gondot az, hogy bentragad a pénzük az államkasszában. Az a 15 napos plusz határidő, amivel most megnöveljük a visszatérítési időt az adóhivatal részéről, a vállalkozásnak nagyon sok esetben jelentős terhet jelenthet, amennyiben beruházást hajt végre, és ennek az áfáját vissza szeretné igényelni. Tehát ezzel semmiképpen sem tudunk egyetérteni, és azt mondjuk, hogy az adóhivatalt az elmúlt évben megerősítettük, megalakítottuk az adónyomozó hivatalt: ezeknek a feladata az, hogy az adott határidőn belül az ellenőrzéseket bizony hajtsák végre! Ne a vállalkozót terheljük azzal, hogy plusz 15 napot adunk az adóhivatalnak, amikor személyi és anyagi feltételeiket kimondottan biztosította a polgári kormány.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem