DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két rövid reakció az előző fölszólaláshoz - csak hogy mindig tisztában legyünk a kérdésekkel. Nem a múltra, az előző évekre szeretnék visszatekinteni, csak arra, hogy néhány héttel ezelőtt a Fővárosi Közgyűlés szabaddemokrata vezetése bejelentette, hogy a vagyoni típusú helyi adót fogja alkalmazni a következő esztendőben, és ugyanez a szabaddemokrata vezetés egy percen belül meghátrált, amikor látta, hogy milyen bonyolult és áttekinthetetlen kérdésről van szó, és egyik pillanatról a másikra nem lehet kapkodni ebben a tekintetben sem.
Arra való hivatkozással hátrált meg a szabaddemokrata vezetés, hogy a jelenlegi törvénytervezetben nincsenek meg a megfelelő reformok, adóátcsoportosítások, adóteher-könnyítések. A probléma csak az, hogy amikor bejelentésre került ez a vagyoni típusú adózás, ez az anyag már réges-régen kint volt, ez tehát egy kicsit álérv volt.
A másik: egy köszönet Bauer Tamásnak. Nem más, mint köszönet a Magyar Demokrata Fórum részéről, hiszen a helyi adókat a Magyar Demokrata Fórum által vezetett kormány vezette be, és azt gondolom, hogy jó lehetőséget biztosított a települési önállóság, a gazdasági megerősödés irányába. És mind az iparűzési adó számaiból, a jelenlegi helyiadó-bevételek számaiból látszik az, hogy milyen progresszív és jó esélyt teremtett meg a helyi közösségek megerősödésére.
Tisztelt Országgyűlés! Én a helyi adókkal szeretnék foglalkozni - e két hozzáfűzött gondolatomból is ez derül ki -, azok jelenlegi helyzetéről, esetleges jövőbeni változási lehetőségeiről és módosítási javaslatainkról. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény azzal az alapvető céllal született meg, hogy megteremtse az önkormányzatok gazdasági önállósulását; olyan forrást biztosítson az önkormányzatoknak, melyből önként vállalt feladatokat finanszírozhatnak, folyamatosan pótlólagos bevételt ad, csökkenti a központi költségvetéstől való függést, pénzügyi hidat teremt az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatások és azok igénybevevői között.
A törvény alapvetően beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Pótlólagos bevételi forráshoz juttatta azokat az önkormányzatokat, melyek bátran, körültekintően és megfontoltan éltek a felhatalmazással. 1994-ig viszonylag kis számú önkormányzat próbálkozott helyi adót működtetni, a dinamikus fejlődés ezt követően kezdődött. Mára már az önkormányzatok 90 százaléka működtet helyi adót.
Ha egy kicsit végigtekintjük 1992-től a bevételeket, akkor láthatjuk, hogy '92-ben 17,2 milliárd, '94-ben, mondjuk, 34 milliárd és a '98. évben 145,8 milliárd forint volt a helyiadó-bevétel. Az persze igaz, hogy ennek jelentős része, több mint 30 százaléka a fővárost illeti meg, mégis azt gondolom, hogy a számok elég egyértelműen tükrözik ennek a jogosságát. Az erőteljes növekedés azt tükrözi, hogy az önkormányzatok rákényszerültek a helyi adók bevezetésére, és igyekeznek azok gazdasági előnyeit teljes mértékben kihasználni.
Mára azonban a helyi adóztatás alapvető céljai lényegesen átalakultak. Nem csupán pótlólagos bevétel az önkormányzatoknak a helyi adó, hanem meghatározóvá vált a települési önkormányzatok költségvetésében. Az egyre bővülő, kötelezően ellátandó és alulfinanszírozott önkormányzati feladatok felemésztik a befolyt helyi adókat. A helyi adót működtető önkormányzatok már stabil szervezeti egységeket alakítottak ki - a hazai viszonyokhoz képest kellően ellátott személyi és tárgyi feltételekkel. És ez jelentős anyagi ráfordítást igényelt az önkormányzatoktól.
A helyi adók működési időszakában szinte nem volt olyan év, melyben a törvényhozás valamilyen módon ne nyúlt volna bele a helyi adók működésébe. Ez többségében alkalmazhatósági céllal történt, de az állandó változás nem tett jót sem az adófizetői oldalon, sem a működtetői oldalon. Föl tudnánk sorolni, hogy 1991 óta hány törvénymódosítás foglakozott a helyi adóval, de én inkább csak a '97. évi CIX. törvényt említem, amely az iparűzési adóban olyan jelentős átrendeződést okozott, mely az elmúlt gazdasági év tükrében nem igazán érte el a célját, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Itt nem az iparűzési adó jellegének három lépcsőben való átalakítására gondolok, hiszen az a termelőszférára nézve igazságosabb adóalap-kalkulációt eredményezett; sokkal inkább az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység adókötelezettségeinek ellentmondásaival.
A hatályos törvényi rendelkezés szerint a vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy a tevékenységét részben vagy egészben székhelyén, telephelyén kívül folytatja. Ennek értelmében a székhely és a telephelyek szerinti önkormányzatoknál mindig megvalósul az állandó jellegű iparűzésiadó-kötelezettség - természetesen akkor, ha az önkormányzat működteti az iparűzési adót. Az olyan tevékenységek után, melyek nem terhelhetők ideiglenes jellegű tevékenység utáni adóval, az adóalany kizárólag a székhelye és telephelye szerinti önkormányzatnál terhelhető iparűzési adóval.
E törvényi rendelkezés 1998-tól számos kistelepülést hozott hátrányos helyzetbe azzal, hogy megfosztotta őket a korábban biztos bevételi forrásnak számító iparűzési adótól. Bizonyos szolgáltatók - gázszolgáltatók, áramszolgáltatók, telefonszolgáltatók, víz- és csatornaművek -, melyek az önkormányzatok illetékességi területén gazdasági tevékenységet végeznek, onnan árbevételük származik, és társaságiadó-fizetési kötelezettségük miatt iparűzési adóval terhelhetők, csak a székhelyük és telephelyük szerinti önkormányzatnak fizetik az iparűzési adót. A többi szolgáltatásokat igénybe vevő településen még ideiglenes tevékenység utáni adóval sem adóztathatók.
A másik véglet azonban a kisebb volumenű gazdasági társaságokra vonatkozik, melyek sok esetben olyan önkormányzatnak fizetnek iparűzési adót, ahol levelezési címként használják a cégbíróságokhoz bejelentett székhelyet, és itt semmilyen gazdasági tevékenységet nem folytatnak.
Ezért a Magyar Demokrata Fórum sokkal igazságosabbnak tartja a törvénymódosítást megelőző joggyakorlatot, mely szerint az adókötelezettséget az önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység alapozta meg.
(10.30)
Fölsorolhatnánk még több ilyen módosítást az elmúlt időszakból, és abból a kronológiai bemutatásból kiderülne, hogy milyen gyakran hullámzóan, sokszor ellentmondásosan változott a helyi adókról szóló törvény, melynek hatásaival úgy a helyi adót működtető önkormányzati adóhatóságnak, mint az adófizetőknek egyaránt meg kellett küzdeniük.
Nem vált be az alkalmazhatóság és a hosszú távra való kiszámíthatóság alapelve.
Szeretnék foglalkozni egy picit az adóerő-képesség mérésével, amit az elmúlt évben vezetett be a költségvetés folyamán a parlament. Az 1999. évtől azoknak az önkormányzatoknak, amelyek éltek a helyi adózásban rejlő lehetőségekkel, és adottságaik az iparűzési adó tekintetében jobbnak bizonyultak, szembe kellett nézniük az átlagot meghaladó számított adóerő-képesség miatti forráselvonással, amely a 3200 településből mintegy 55 önkormányzatot érintett.
Az adóerő-képesség mérésének és statisztikailag számított értékének tartalmát és az alkalmazott módszert már a múlt évi költségvetési vita során is több kritika érte. Bár nem ennek a törvénymódosítási csomagnak a témája, mégis szólni kell róla, hiszen előttünk áll a következő év költségvetésének vitája, melynek keretében az önkormányzatok adóerő-képességének mérése és az ehhez kapcsolódó, feltételezhetően az ez évinél magasabb mértékű forráselvonás komolyan befolyásolja az érintett önkormányzatok gazdasági helyzetét, az általuk nyújtott szolgáltatások színvonalának mértékét.
Szükséges tehát jelezni, hogy egy település elvileg és gyakorlatilag rendelkezhet az szja és az iparűzési adót tekintve az átlagot meghaladó adóerő-képességgel, de ugyanakkor a település infrastrukturális ellátottsági szintje lehet az átlagosnál alacsonyabb, és ezért a forráselvonás akadályozhatja a település szükséges mértékű fejlesztését. Tudunk olyan településről, melynek adóerő-képessége az átlag alatti, és ezért kiegészítő forrást kap, holott a település infrastrukturális ellátottsága 100 százalékos. Ennek ellentettje, hogy van olyan település, amely úgymond magas adó-erőképességgel rendelkezik, infrastrukturális ellátottsága mégis alig éri el az 50 százalékot. Ez a valós helyzet is arra utal, hogy nem szabad az önkormányzatokat pusztán egy-két ismérv alapján minősíteni, és ebből következően esetlegesen hátránnyal sújtani.
Erre figyelemmel már most felvetjük, hogy a Magyar Demokrata Fórum ugyan nem vitatja, és elvileg egyetért azzal, hogy a magasabb adóerő-képességű önkormányzatoktól részben a szolidaritás elvére is figyelemmel némi anyagi forrás átcsoportosításra kerüljön, de szükséges, hogy ennek a vetítési alapja és számítási módszere sokkal komplexebb legyen, és az elvonás ennek függvényében differenciáltabban működjék.
Ide tartozik még az is, hogy az érintett önkormányzatoknak jogos lehet az az igénye, hogy az elvont önkormányzati források visszaosztása az önkormányzati rendszerbe szintén meghatározott ismérvek szerint történjék, például kistérségi alapon, vagy a helyi adó bevezetését meg sem kísérlő önkormányzatok ne kapjanak ebből az önkormányzati forrásból kiegészítést.
Mint az eddigi hozzászólásokból is érzékelhető, az adótörvények most tárgyalt csomagja tagadhatatlanul nem reformigényű, javarészt kisebb korrekciókat tartalmaz, eljárási technikákat korrigál. A jelenlegi körülmények között ez a választott megoldás indokolható és megérthető. Mégis nem mondhatunk le az adórendszer átfogó reformjának szándékáról, s ezen belül a helyiadórendszerek változó gazdasági-társadalmi feltételekhez igazodó alaposabb és koncepcionálisabb átgondolásáról. Természetesen ehhez nem nélkülözhető a közigazgatás, és annak szerves részét képező önkormányzati rendszer reformjának, korszerűsítésének folytatása. Nem tartjuk elegendőnek ugyanis, hogy az önkormányzati rendszert érintően minden évben szinte csak a forrásmegosztás, a forrásújraosztás és a finanszírozási technika van napirenden, holott az egész önkormányzati rendszernek az alapjogokat nem sértő vizsgálata is szükséges, különösen a közszolgáltatási feladat, a hatáskörök vonatkozásában. Ettől kell hogy függjön a finanszírozás korrekciója is.
A Magyar Demokrata Fórum alapvető célnak tartja az önkormányzati rendszeren belüli pénztologatás, átcsoportosítás mielőbbi megszüntetését. Az önkormányzati rendszerbe pénzt kell pumpálni, helyzetbe kell hozni őket azzal, amit a helyi adó eddig is eredményezett.
A helyi adóban vannak még tartalékok, lehetőségek az önkormányzat saját bevételeinek gyarapítására, de ehhez a még meglévő törvényi mentességeket tovább kell szűkíteni. Túlhaladtuk már azt az állapotot, amikor a helyiadótörvényt módosító '92. évi LXXXVI. törvénnyel egyrészt feltételes, másrészt alanyi mentességet kaptak az akkor még állami vállalatként működő közszolgáltató szervezetek. Feltételes mentességük az iparűzési adóban, alanyi mentességük a vagyoni típusú adókban jelenleg is fennáll. Ezek a közszolgáltatók mára már kemény üzleti alapon működő gazdasági társaságokká alakultak, így a kötelező mentességük fenntartása már indokolatlan.
A további helyi bevételnövelés eszközének tekinti a Magyar Demokrata Fórum az elmúlt időszakban már privatizált, ugyancsak üzleti vállalkozásként működő egészségügyi intézmények közül a gyógyszert forgalmazó szervezeteket. Ezeknek a szervezeteknek alanyi jogon való adómentessége a helyiadótörvényben jelenleg is hatályos.
Az utóbbi időben fellángoltak olyan elképzelések, hogy az önkormányzatok saját bevételei között kiemelkedő jelentőségű iparűzési adóban az adóhatósági feladatokat központi adóhatóság, az APEH lássa el. A Magyar Demokrata Fórum nem támogat semmi olyan irányú elképzelést, amely csorbítja az önkormányzatok gazdasági önállóságának jogát és alapelveit. Az iparűzési adó központosítása és visszaosztása, vagy más néven való kiváltása súlyos gondokat okozhat azoknál az önkormányzatoknál is, amelyek alapfeladataikat a beszedett helyi adókkal együtt tudták csak maradéktalanul ellátni. Nem beszélve arról, hogy éppen az a törvényi alapelv semmisülne meg, amely a pénzügyi híd modelljét állította fel az önkormányzatok és az azok szolgáltatásait igénybe vevők között. Most sem tudják nyomon követni az érintett önkormányzatok, hogy az adóerő-képesség miatt tőlük elvont állami támogatás hová, kinek kerül szétosztásra.
Mindezek alapján a Magyar Demokrata Fórum a helyi adókról szóló '90. évi C. törvény átfogó módosítását javasolja, például a következő területeken: javasolja, hogy a fő szabályként az önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység árbevételének adóztatása érvényesüljön, meghagyva a lehetőséget az alkalmi tevékenység napi átalánnyal történő adóztatására is. A helyiadótörvény 52. § 34. pontjának módosításával javasolja a gyógyszert forgalmazó szervezetek vagyoni adókban fennálló kötelező adómentességének megszüntetését. Javasolja továbbá, hogy a helyiadótörvényben tételesen felsorolt, és jelenleg adómentességet élvező közszolgáltatók közül a helyi és a helyközi, menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezet, a közüzemi ellátást végző szervezetek közül pedig a villamos, a gázenergia-, a távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz- és csatornaszolgáltatást nyújtó szervezetek törvényi adómentessége szűnjön meg.
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum ezen javaslataival, belső, nem túl nagy, mégis hatékony forrásátcsoportosítással, a helyiadótörvény módosításával kívánja jobb helyzetbe keríteni a közép- és kistelepüléseket, ahol valóban az iparűzési adó beszedési lehetősége kisebb, ahol valóban finanszírozási, anyagi gondok vannak.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)
